Az egyezség l Befejezett ✔️ l

19.fejezet

Hétfő reggel, mikor kinyitottam a szemem a sötételőn átszűrődő napfény fogadott. Az oldalamon feküdtem és a hasamnál egy kar szorított magához. Eres keze és karja vonzotta a tekintetemet. Egy kicsit még az alkarján lévő skorpiót is láttam.

Nem akartam ledobni magamról a kezét és arrébb lökni vagy hasonlók. Jól esett a közelsége.
Átnéztem a vállam fölött és szembe találtam magam helyes arcával.
Csodás szemeit csukva tartotta, szőke tincseinek egy része a homlokába hullott és az ajkai kicsit elnyíltak. Annyira nyugodt volt az arca. Az alapvető kicsike ráncok, amik nap közben voltak rajta és- amik egyébként észre vehetetlenek- teljesen kisimultak. Aranyos volt, ezért nem volt szívem felkelteni.

Nagyon lassan és óvatosan próbáltam kibújni a karjából. Mikor sikerült felülnöm az ágyon és már készültem felállni újra kéz kapta el a karomat és visszarántott maga mellé.

-Danny, már kelni kell - mondtam ő pedig megint áttette a kezét a hasamon.

-Nem kell - válaszolt rekedtes hangján még félig alva.

-De kell - tiltakoztam.

-Sam, mindjárt év vége. Nem fogok felkelni hajnalok hajnalán, hogy beérjünk a suliba - mondta csukott szemmel.

-Hét óra van, és igaz, hogy mindjárt év vége de attól még be kell járnunk a legfontosabb órákra - informáltam mire sóhajtott és kinyitotta a szemét.

-Te komolyan be akarsz menni? - kérdezte.

-Nem. Nyilván nem. De muszáj - vágtam rá.

-Semmi sem muszáj. Ma sztrájkolunk - jelentette ki.

-Mi ellen sztrájkolsz? - kérdeztem mosolyogva.

-Az iskola ellen. Túl terheltek a mai gyerekek. Minden idejüket a tanulás köti le. Nincsen idejük semmire. Nincs idejük a szórakozásra, a családdal való időtöltésre, és egymásra sem - nézett mélyen a szemembe. Biztosan tovább gondoltam az utolsó tagmondatot, de attól még pír szökött az arcomra.

-A sztrájkot eltoljuk és most lemegyünk kávézni aztán pedig elindulunk az iskolába - emeltem le magamról az izmos kezét és most tényleg felálltam.

-Zsarnok vagy. Mondták már? - fordult a hátára fájdalmas arccal Danny.

-Igen, mondták - vigyorogtam és megvártam az ajtóban. - Hány órád lesz? - kérdeztem miközben a lépcsőn mentünk le.

-Háromra be kéne menni - gondolkozott egy kicsit.

-Jó, mert nekem négyre - mondtam.

-Akkor várjalak meg? - kérdezte még fájdalmasabban.

-Vagy ülj be a negyedik órádra - tanácsoltam.

-Majd meglátom - forgatta meg a szemét.
A konyhában Alex ült a szigetnél egy bögrével maga előtt.

-Te miért vagy fent ilyen korán? - kérdezte tőle Danny és benyomta a kávéfőzőt, hogy ő is és én is életre keljünk. Addig én leültem Alex mellé, aki értetlenül és kicsit bosszúsan nézett rá. - Csak azért, mert ha én itthon lehetnék biztos, hogy aludnék - fejtette ki.

-Új helyeken mindig korán kelek - válaszolt a bátyám.

Pár perc múlva Danny elém tette a megkészített kávémat, amiért hálásan elmosolyodtam.

Kávézás után felöltöztük, természetesen külön szobában, majd beültünk Danny kocsijába és kis késésben elindultunk a suliba.

Szokásosan indult a napunk, kézen fogva vonultunk be a folyosóra majd a termem előtt egy hosszabbra sikerült csókkal váltunk el.
Kezdtem tényleg élvezni ezt az egészet.