Az egyezség l Befejezett ✔️ l

8.fejezet

Kedden végül tényleg elfuvarozott Danny, csak úgy, mint tegnap és ma.

Ez nem igazán tett jót a képünkről kialakult pletykának, ami az első két napban futótűzként terjedt az iskolában. Az emberek már nem csak csúnyán néznek rám, hanem ki is beszélnek a hátam mögött.

A pletyka egy igen gonosz jószág. Ahogy az emberek fülébe jut a fantáziájuk életre kel és teljesen valószínűtlen dolgok születnek. Olyan, mint a népmese. A népajkán terjed és a végére mindig más lesz, mint ahogy elindult. Valaki mindig hozzá tesz valamit vagy elvesz a végére pedig egy hatalmas hülyeség lesz belőle.

Például láttak már minket smárolni a nyílt utcán vagy két hete egy bar női mosdójában elég közeli állapotban.

Egyébként ezek a kitalációk elég rossz hatással vannak rám. Nem esik valami jól, hogy az egész iskola rólam beszél, nem éppen kedvesen. Eddig pontosan jó volt a ,,mindenki ismer de senki sem" szitu. Most pedig az is tudja a nevem, akinek eddig fogalma sem volt róla.

Egy ilyen helyzetben mindig én lennék a ribanc, aki rámászott a friss húsra. Dannyről max az a véleményük, hogy beéri a könnyen kapható csajokkal.

Persze ezt az egészet megtudták a tanárok is. Többnyire nem izgatja őket de van A kivétel. A fizika tanár. Esküszöm, azt hittem, az az nem tud jobban gyűlölni. Tévedtem, sikerült neki. Annak a csávónak az egész suliban Danny a kedvence, én meg a legutáltabbja.

A szerdai fizika óra után leordított, hogy megrontom Dannyt, mert nem csinált házit a múlt héten. Ezt úgy nem nagyon tudtam hova tenni. Kezdjük ott, hogy Dannyt múlt hét csütörtökön ismertem meg és akkor bőven ittas állapotban volt.

De mindegy, az a lényeg, hogy ne vágjon meg évvégén se fizikából se kémiából. Ez amúgy soha nem történhet meg, mert az átlagom biztosan nem lesz elégtelen és a tanárikar többi tagjának nincsen semmi baja velem és nekem sincsen bajom velük ezért kiállnak mellettem az osztályozó konferenciákon.

Ennek teljében Liz-ről még mindig nem tudtam semmit, ugyanis vasárnap délután óta nem látta senki. Teljesen felszívódott Zach-kel együtt. A három nap alatt ha százszor nem, egyszer sem kezdtem el beírni a 911-et a telefonomba. Végül nem hívtam fel a segélyhívót de felemésztettek az érzések. Borzasztóan aggódtam. Ez a tudatlanság egészen ma reggelig tartott.

Fél nyolc után öt perccel rohantam le a lépcsőn, mert két perce hallottam a duda hangot az utcáról, ami Danny megérkezését jelentette. Nem szokott bejönni a házba, hanem csak dudál. Ezzel sem siettetve csak jelzés képen.

Az étkező asztalon a hordozható bögrémben várt a forró kávém, amit felkapva körbe köszöntem a szüleimnek és már kint is voltam az udvaron. A kisajtó bezárásával egyidőben Danny sötét kék sport mercije mögé begurult egy pink Fiat Panda. Pontosan ismertem a kocsit, hiszen Liz autója volt. Ahogy kiugrott a kocsiból és elém szökdécselt úrrá lett rajtam a harag, a csalódottság és a megkönnyebbülés egyben. De mindenekelőtt az ideg.

-Szia, Sam! - visongott és a nyakamba ugorva megölelt. Nem öleltem vissza. Egyszerűen nem ment. Annyira haragudtam és csalódott voltam, hogy a pozitív érzelmek teljesen eltörpültek mellettük.

-Ráültél a telefonodra vagy mi van? - kérdeztem tőle indulatosan.

-Nem, csak ki voltam kapcsolva - nézett rám ártatlanul.

-Ki voltál kapcsolva - röhögtem fel idegesen. - Három napig? - Nem kaptam választ, igaz költői kérdés volt, úgyhogy kiszűrtem egy következő kérdést a fogaim között. - Hol a büdös francban voltál?