Az egyezség l Befejezett ✔️ l

6.fejezet

Nem sokkal később megálltunk a város szélén egy étteremnél, ami igazán aranyos volt. Nem volt nagy az egész hely. Volt egy cuki terasza. Vitorla vászonnal volt a teteje leárnyékolva, a kisebb-nagyobb rattan asztalokon vázákban levendula virágok voltak. A térköves terasz sarkain nagy kaspókban szintén nagy hortenziák nőttek. Nagyon hangulatos volt. Az épület teraszra néző oldala egy hatalmas üvegfal volt, amin teljesen beláttunk a hely fedett részére is. Csak egy páran ettek bent az épület helyiségében a nagy meleg miatt.

-Megjöttünk - szólt Daniel. Kiszálltunk majd bementünk az épületbe.

-Jó napot! - köszönt kedvesen a pult mögött álló közép korú nő. - Csak nem első randi? Emlékszem az első randimra a férjemmel. Mi is ennyi idősek voltunk amikor szerelmesek lettünk és azóta is együtt vagyunk. Van három gyönyörű fiúnk és úton van az első unokánk - mesélte a néni. Nem annyira érettem, hogy ezt miért osztja meg velünk de elégé kínos volt. Főleg úgy nem randin voltunk. Lehet, hogy nem a meleg miatt vannak kevesen a helyen. Zavartan Dan felé sandítottam aki értette.

-Hát ez felettébb bájos történet, - itt a névtáblára nézett azzal a tökéletes mosolyával amivel megvillantotta a hófehér fogsorát - Audrey. És köszönjünk, hogy megosztotta velünk viszont mi csak rendelni szeretnénk.

-Oh, persze. Elnézést! Mit szeretnétek? - kérdezte. Elkezdtünk nagy erőkkel az étlapot fürkészni és tanulmányozni. Kis idő múlva leadtuk a rendelést. Én rostonsült fűszeres csirke mellet kértem görög salátával Daniel pedig wellington lazacot sült krumplival. Üdítőnek pedig két kólát. - Rendben, akkor foglaljatok helyet és kivisszük, amint készen vannak.

A kólákkal együtt ültünk le egy páros asztalhoz. Egyébként a hely belül is jól nézett ki. Az asztalokon itt is voltak egy vázában virágok csak nem levendula hanem két szál tulipán. A terítők fehér-piros kockásak voltak. Ahogy leültünk Daniel egyből beszélgetést kezdeményezett.

-Engem nagyon érdekel veled kapcsolatban egy dolog – jelentette ki. Az asztalon összefűzte az ujjait és megnyalta az ajkát.

-És mi lenne az? - kérdeztem és beleittam az üdítőmbe.

-Szűz vagy? - a kérdésére a kólát azonnal félre nyeltem. Elkezdtem köhögni és majdnem megfulladtam. Ahogy kifuldokoltam magam a homlokom közepéig felszaladt szemöldökkel és majd' háromszor akkora szemmel néztem rá. A legjobb az egészben, semmi nem mutatott arra, hogy vicc lenne a kérdése.

-Tessék?! - húztam vissza a szemöldökömet és húztam össze a szememet. Hát rohadtul nem erre a kérdésre számítottam baszd meg, gondoltam. A vissza kérdésre pimaszul és mocskosan elmosolyodott és itt telt be pohár.

-Na jó - röhögtem el magam kínomban - Elmész te a picsába! Hagyjál engem békén! - mondtam kicsivel hangosabban. Felpattantam a székről, ami a lendület miatt hátra is borult. Rohanásom közepette elkaptam még Daniel arcának a kinézetét. Finoman szólva, elég gyorsan hervadt le róla a mosoly. Lépteimet megszaporázva mentem a kijárat felé. Hogy lehet valaki ilyen büdös bunkó? Hogy merészel ilyet kérdezni az első beszélgetésünk első mondata ként? Tahó New York-i! Minek képzel engem? Nem vagyok én valami útszéli, olcsó lotyó!

-Sam! Várj! - szólt utánam Daniel. Nem foglalkoztam vele. A parkolóban rá se néztem a kocsijára, hanem visszaindultam azon az úton ami jöttünk.

-Várjál már! - kapta el a karomat.

-Ez a bunkóság magától jön nálad vagy amúgy is ilyen vagy? - kérdeztem hangosan.

-Bocsánat, viccnek szántam. Nem gondoltam komolyan a kérdést. Soha nem kérdeznék ilyet egy lánytól ilyen körülmények között - mondta nyugodtan. - És nem szerettelek volna megbántani sem.