A lány, aki megmentette a kalózokat✔

A Hableány

– Elisabeth? Te vagy az?

Elsie egy pallón állt, alatta zavaros és fekete volt a víz. A keze a háta mögött meg volt kötözve, és a vízből cápauszonyok buktak fel. Mögötte egy csapat gonoszan nevető alak állt, és érezte, ahogy egyre kijjebb lökik a deszkán.

– Elisabeth Rider!

Elsie lába már nem érzett talajt, zuhanni kezdett, de valaki hirtelen megragadta a karját.

– Elisabeth Rider, ébredj fel!

A lány felkapta a fejét, és ijedten felkiáltott. Egy férfi állt a pad előtt, amin az éjszakát töltötte. Fekete haja laza kontyba volt kötve, szemében nem tükröződött olyan rosszindulat, mint Jenkins kapitányéban, de Elsie attól még nagyon meg volt ijedve. Felpattant, megmarkolta a bőröndje fülét, és fejvesztve rohanni kezdett valamerre, ő sem tudta, pontosan merre. Csak most jutott eszébe, hol is van tulajdonképpen, és hogyan került ide.

– Elisabeth, ne rohanj el! Várj, nem akarlak bántani! – A férfi ott loholt mögötte.

– Honnan tudja a nevem? – kiabált vissza ijedten Elsie, de nem állt meg, inkább csak gyorsított.

– Ismertem a szüleid!

– Nem hiszek magának!

– John... és Dorothy Rider!... A legleleményesebb... utazók a... - A férfi kissé fogyott a levegőből. – ... végtelen vízen!

Elsie döbbenten megtorpant, még csak nem is lihegett.

– A mindenit... te aztán... tudsz futni! – A férfi a térdére támaszkodva igyekezett helyreállítani légzését. A lány rögtön lövöldözni kezdte kérdéseivel.

– Maga kicsoda?

– A nevem... Ciceró.

– Ennyi? Csak Ciceró?

– Van egy történet mögötte. – legyintett a férfi. – De most nem ez a lényeg.

– Honnan ismeri a szüleimet?

– Hát - a férfi felegyenesedett, és elmosolyodott. – Együtt utaztuk át a tengert! Matróz voltam a hajójukon.

– Van hajójuk?! – Elsie szeme olyan szélesre nyílt, mint egy teáscsésze.

– Van bizony. A legszebb hajó, amit valaha láttál. – Ciceró olyan büszkén beszélt, mintha csak a gyerekéről lenne szó. Mikor látta, hogy Elsie már új kérdésre nyitja a száját, sietve hozzátette. – De ez sem a legfontosabb most. Inkább meséld el, hogy mi a fészkes fenét csinálsz itt!

Elsie szíve olyan gyorsan vert, hogy azt hitte, kiugrik. Ez az ember ismerte a szüleit, és tud róluk mesélni! Miért neki kell beszélni, mikor tizennégy év titkolózás után végre hallhat valami rendes információt az emberekről, akik világra hozták!

– Megszöktem otthonról, potyáztam egy teherhajón és egy padon aludtam. – hadarta Elsie. – El tud... tudsz vinni anyáékhoz?

A lány megborzongott, ahogy kimondta: anya. Milyen fura szó ez, milyen biztonságos!

– Lassíts, kérlek! Legalább olyan gyorsan beszélsz, mint amilyen gyorsan futsz. – bosszankodott Ciceró. – Megszöktél a kastélyból?

– Igen. Tegnap hajnalban kimásztam a szobám ablakán, és elloptam a kakast, hogy ne ébredjenek fel rá. Egy farmer kivitt engem a kikötőbe Feliciában, és én véletlenül felszálltam egy induló hajóra.

– Véletlenül? Biztos? – Ciceró hangja szemrehányó volt, mint egy édesapáé, aki a rosszcsont gyerekét faggatja.

– Igen. csak el akartam bújni egy pillanatra, de aztán rámcsukták a raktér ajtaját.