A lány, aki megmentette a kalózokat✔

Gulliver utazásai

Elsie egy kihalt tisztáson járt, zord hideg mardosta a bőrét. Két alakot látott a messzeségben, ahogy egyre közelednek felé. Ahogy egyre közelebbértek, a hideg gyengült. A lány hamarosan felismerte őket: John és Dorothy Rider voltak, a szülei, a képről.

– Anya! Apa! – köszönt nekik vidáman, de azok mintha észre se vették volna. A szemük üreges volt, ahogy lassan elhaladtak Elsie mellett.

– Itt vagyok! Anya! – kiáltotta az, és utánuk lódult. John és Dorothy Rider, bár gyalogoltak, olyan gyorsak voltak, mint két versenyló. Elsie minden erejével azon volt, hogy utolérje őket, és mikor végre elérte édesanyja ruhájának szegélyét, az visszatekintett rá, és ennyit mondott:

– Mégis mit keresel itt, Elsie? Nincs szükségünk rád.

Ekkor megremegett a föld, a ködből hullámok csaptak elő, és a lány riadtan ült fel a függőágyában. Délután volt, a fedélzet nagy része még aludt. Rázós éjszakájuk volt.

Elsie lemászott a függőágyából, és felmászott a kötéllétrán a napsütötte fedélzetre.

Ciceró a kormánykeréknél ásítozott, Ben mellette ült egy hordón, és figyelte, ahogy irányítja a hajót.

Clara is ébren volt, a hajópadlót sikálta, közben Lysander – így nevezték el Anderson hófehér macskáját – unottan figyelte.

– De gyűlölöm ezt az állatot. – morgott a nő.

– Segíthetek? – kérdezte Elsie.

– Köszönöm, de hamarosan befejezem. Három nap múlva ugyanitt, ugyanekkor jöhetsz! – nevetett Clara, majd fürkészni kezdte Elsie arcát. – Valami baj van, kedves?

A lány csak most vette észre, hogy elfelejtett nevetni Clara viccén, és tulajdonképpen nem is nagyon fogta fel. Teljesen máshol járt az esze.

– Nincs, semmi a világon. – rázta meg a fejét, miközben a doromboló Lysander feje búbját cirógatta. – Volt egy fura álmom, ennyi.

– Mesélsz róla?

– Á, inkább nem. Már nem is nagyon emlékszem rá. – hazudta Elsie.

– Rendben. Ez kész! – Clara mosolyogva csapta bele a törlőrongyot a vizesvödörbe, majd feltápászkodott. – Gyere, segíts vacsorát főzni! Valami jó laktatót tervezek, ami segít elaludni rendes időben.

Elsie répát és krumplit aprított, hagymát szeletelt, Clara pedig ezekből és egy jó nagy adag vízből egy jó sűrű, paprikás levest főzött.

– Mondd csak, mit tudsz erről a fiúról? – kérdezte, miközben egy jó nagy kanál sót kevert a folyadékba.

– Milyen fiúról?

– Erről a Benről, vagy kiről.

Elsie egy pillanatra megijedt, hogy a nő cukkolni fogja, de Clara arckifejezése korántsem hasonlított Joanne-ére, amikor a fiúkról kérdezte. Nyugodt volt, komoly, egy érett felnőtt.

– A neve Benjamin Scott, és kisfiú kora óta azon a teherhajón dolgozott. Azt hiszem, nagyjából ennyit.

– Bátor dolog volt tőle, hogy így otthagyta az eddigi otthonát.

– Én ugyanezt tettem két nappal ezelőtt.

– Igen, de neked volt hova menned. Volt egy konkrét célod. A szüleid hívtak téged.

Elsie-nek itt mintha egy pillanatra hányingere lett volna. Eszébe jutottak a szülei az álmából, ahogy elhaladnak mellette.

– Ben ellenben megszökött az otthonából egy csapat idegennel, akikről nem is tudja biztosan, hogy jót akarnak neki... Mindezt a te hívásodra.