Daisy Holmes felküzdötte magát a ranglétrán. Azok közé tartozik, akik egykoron kinevették, ám súlyos árat fizetett mindezért. Bár nem felejtette el honnan indult, ma már semmi pénzért nem akarna gúny tárgyává válni.
Daxton Scott lecsúszott ugyanazo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szinte loholva szelem át a háztömböket, az sem érdekel, hogyha valaki meglát, hiszen még mindig az aznapi ruhámban vagyok. Nem fordítottam időt arra, hogy elrejtsem magam, mert ahogy megláttam az üzenetet a szívem azonnal a torkomban kezdett dobogni. A sav marja a torkom.
Lehet, hogy már Chester megnézte. Lehet, hogy már más embernek tart, mint negyed órával előtte. Lehet, hogy elítél. Lehet, hogy soha többet nem áll szóba velem.
Abban reménykedem csak, hogy Daxton nem lesz jelen. Még nekem is megdöbbentő lesz visszanézni saját magamat. Azt a pillanatot, amikor bekattantam. Azt, amikor eldőlt, hogy nincs maradásom Richmondban és olyan messzire kell költöznünk, ahol a múlt nem ér utol. Azt hittem soha nem is fog. Tévedtem.
Mint egy őrült, úgy nyomom a csengőt Harmon-ék bejárati ajtaján, mikor végre valahára megérkezem. Arra nem gondolok, hogy valószínűleg Chester-nek is vannak szülei és netalántán itthon is vannak. Ez hiba volt, merthogy aki ajtót nyit egy negyvenes éveiben járó vörösesbarnás hajú nő.
- Segíthetek? - emeli rám sötétbarna szemeit. Ahogy végigmér a szemöldöke egy lehelletnyit megemelkedik.
- Elnézést a zavarásért, Daisy vagyok. - nyújtom felé a tenyerem. - Chester-t keresem, úgy tudom itthon van.
- Grace - rázza meg a kezem. - Gyere be, Ches a szobájában van.
- Köszönöm! - bólintok, majd egyből elindulok az említett helység felé. Ebből gondolom Grace rá is jött, hogy nem most járok itt először. Azt hiszem lesz mit megmagyaráznia a fiúnak.
Kopogok kettőt, majd berontok az ajtón. Chester úgy megijed, majdnem hátraveti magát a székkel együtt.
- Baszki, Daisy! - sipákol - A szar is megállt bennem, jézusom! És ha éppen...
- Ne! Ki ne mondd! - emelem fel a tenyerem, hogy még véletlenül sem akarom hallani, amire az imént gondolt.
- Írhattál volna, hogy jössz! - sétál az ajtóhoz, majd kulcsra zárja azt. - Meg amúgy az elmúlt két napban is válaszolhattál volna, mert hiszed vagy sem, azt hittem valami rossz történt veled és aggódtam miattad.
- A legrosszabb, ami velem történt, hogy nem tudok kiigazodni a saját érzelmeimen és nem tudom, mi igaz és mi nem az. - huppanok le az ágyára. - De igazad van, önző voltam. Sajnálom, hogy nem válaszoltam.
- Mi a szar történt? - ül vissza a gurulós székébe. - Daxton mondta, hogy Torontóban voltatok, de nem volt túl bőbeszédű. Azt is mondta, hogy Nate nálatok volt, mikor megérkeztetek és eléggé feszült volt, főleg azért, mert egyáltalán nem jelentkeztél.
- Igen, alig tudtam kivágni magam előtte a laptop ügyben. - sóhajtok fel. - Ami inkább felkavart, hogy elmondta, Daxton direkt választott engem partnernek. Megkente Watts-ot és el is ismerte, hogy így volt.
