Csended vagyok

TIZENHATODIK

TIZENHATODIK

Hunyorogva pislogok párat, a beszűrődő fény bántja a szemem. Megdörzsölöm az arcom, halkan felnyögök, mert elzsibbadt a vállam. Át szeretnék fordulni a másik oldalamra, de a hátam akadályba ütközik. Kipattan a szemem, ahogy a tudatomra ébredek és bevillannak a tegnap este képei. Elaludtunk. Kibaszottul elaludtunk.

- Dax, ébredj! - rángatom meg a karját, ami a derekamon pihen és magához von.

- Ne már. - mormogja félálomban, érzem, hogy az arcát tagadólag a hajamba fúrja.

- Nem aludhatsz! - mocorgok addig, meddig nem sikerül a hátamra fordulnom. - Daxton!

- Mondd. - a hangja kómás, szeme még mindig csukva van. Elméláznék az arcán, ha lenne rá időm. Tulajdonképpen ha tehetném, újra lehunynám a szemem és meg sem mozdulnék. De esélyes, hogy már ígyis rohadtul késésben vagyunk. Aztán rámtör a pánik. Eszembejut Nate. Baszki, pontban fél nyolckor meg fog érkezni. Én pedig még a telefonomat is kikapcsoltam.

- Elkésünk! - pofozom meg az arcát finoman, hogy térjen már észhez. - Nézd meg mennyi az idő!

- Basszameg. - sóhajt fel kelletlenül, majd még mindig hunyorogva kotorászik a földön a bőrdzsekije után, aztán végre valahára kihúzza annak zsebéből a telefonját. Átmászok rajta és kikapom a kezéből. Fél nyolc múlt öt perccel. Picsába! - Legközelebb kelthetnél mondjuk csókkal. - fordul a hátára a fiú, rajta persze a pánik szikrája sem látszik.

- Miből gondolod, hogy lesz legközelebb? - csapok a mellkasára, mire felnevet.

- Tudom, hogy lesz. - nyitja ki végre ködös kék szemeit. Attól félek, igaza van.

Csengetnek. Anya a konyhából elindul ajtót nyitni. A ütő is megáll bennem, miközben Daxton szájára tapasztom a tenyerem. Ne engedd be anya, kérlek. Mondd, hogy még alszom. Mondd, hogy ne zavarjon.

Ehelyett azt hallom, hogy iránymutatást ad Nathan-nek hol talál. Gondolom, nem hiszi, hogy együtt aludtam egy másik fiúval. Azt gondolja, lelépett és már nincs itt.

- Kelj fel! Gyerünk! - rángatom fel Daxton-t. - El kell bújnod!

- Ajj, már megint... - nyög fel keservesen.

- Ne rinyálj, már! Szedd magad! - kapom fel a földről a kabátját meg a jegyzeteit és sietve a mellkasához vágom, majd célirányosan a szekrény felé tolom. Hallom Nate lépteit, ahogy közeledik. - Egy mukkot se!

- Ja, abban úgyis verhetetlen vagyok. - forgatja meg a szemeit. - De tudod mit? Hallgattass el! - támaszkodik meg a szekrény ajtaján. 

Tágranyílt szemekkel bámulok rá, majd pánikolva az ajtó felé pillantok. Anya szóval tartja. Azt kérdezi kér-e kávét, Nate illedelmesen megköszöni, de azt mondja, inkább engem szeretne látni.