Csended vagyok

ÍRÓI UTÓSZÓ

ÍRÓI UTÓSZÓ

Tudom, hogy sokan nem erre a befejezésre számítottatok. Ám remélem mégsem vagytok túlságosan csalódottak.

A legtöbb történet a könyvekben happy end-el végződik, de mindannyian tudjuk, hogy az élet ennél kegyetlenebb. Szeretem a boldog befejezéseket szó se róla, de személy szerint azt is szeretem, ha egy könyv érzelmeket vált ki belőlem, nem baj, ha nem mindig pozitívat. Dühöt, haragot, csalódottságot, volt hogy én is azt éreztem, hogy igazsagtalanul zárult egy történet.

Ez is éppen ilyen.

És ha bármilyen érzelmet sikerült belőletek kiváltanom, - mégha haragszotok is rám - akkor sikerrel jártam.

Igyekeztem azért előrevetíteni a tragédiát egy-egy elejtett utalással, néhányan sejthettétek, hogy könnyes lesz a vége.

Először más befejezést írtam ehhez a sztorihoz, természetesen boldogat. De nem tetszett, most valami mást szerettem volna.

Általában azért szeretünk filmeket nézni, vagy könyvet olvasni, mert kirángat minket a valóságból és sokszor azt kívánjuk, bárcsak olyan életünk lehetne, mint a filmvásznon. Ahol a fájdalmas dolgok hamar elillannak, a sírás után egyből nevetés következik, ahol a problémák és a szomorú esték csak ideig-óráig tartanak és hopp már ott is a boldog vég és a stáblista. De az élet nem ilyen. Meg kell élni minden nehézséget, nem lehet megúszni a rossz napokat. Pontosan ezért szeretjük a happy end-eket, mert a való életben semmi sem ilyen egyszerű.

Daxton és Daisy nem kapott boldog befejezést, de néha nem is a cél a fontos, hanem az út, amit végigjártál.

Szívesen olvasom a visszajelzéseiteket, legyen az jó vagy rossz. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok, szóval boldoggá tesztek, ha írok egy rövid vagy hosszú véleményt :)

Ha szeretnél még olvasni tőlem, a Halálos ítélet c. új sztorimnál találkozunk!

Köszönöm, hogy elolvastad ❤