19.

627 54 6
                                    


Ezen az őszinte megnyilvánulásomon elmosolyodott és beszélni kezdtünk Anyám emlékéről majd, mikor ezt befejeztük, csacsogni kezdtem az új Lovagról, ezzel eszembe juttatva a kötelességemet.

– Amit ma a kistanácsban... – kezdtem bele de gyorsan a szavamba vágott.

– Ne is törődj vele!

– Azt hittem, hasznos, amit... – szólt újra közbe. Talán ezzel akart emlékeztetni, hogy egy hercegnő sohasem hibázik és ha mégis, akkor sem kér bocsánatot.

– Fiatal vagy. Beletanulsz. – zárta le hirtelen a témát, amiért hálás voltam. Igazán nem kívántam tovább húzni. Szeretném ha hamar újra felhőtlen lenne a viszonyunk, hátha akkor meghallgat majd az öccse ügyében.

És ezért képes voltam napokig mosolygós arcot vágni ahhoz, hogy már nyílt felajánlás is érkezett Apám kezére. A Tengeri Kígyó és a Sosemvolt Királynő 13 éves lánya. Jó vérvonal, előnyös házasság lenne de együtt látni őket borzalmas volt.

A hetem egyik mélypontja az volt, mikor Rhaenys hercegnő kioktatott a dolgok rendjéről, ami elgondolkoztatott. Igaz, hogy a nagyházak felesküdtem nekem de évek múlva ez mit sem fog érni, még ha 10 sárkányom lesz is, akkor sem fognak elfogadni, mert csak egy lány vagyok és ezt most még gond nélkül megértek. Szívesen adnám át ezt a címet valaki másnak, miközben tisztában vagyok vele, hogy mekkora megtiszteltetés, sőt, ezzel Apám mekkora szeretettet és bizalmat tanúsított irányomba, bízva képességeimbe. De a korona nehéz és nagy felelősséggel jár, én pedig nem állok készen erre.

A kedvenc könyvemet olvasgatva kopogtak és kérték megjelenésemet a tanácsban.

Már beszélt a Sárkányőr, amikor beléptem, így hátul maradtam és érdeklődve hallgatni kezdtem.

– Az éj leple alatt történt, uraim, a denevér órájában. Nyomát vesztettük a tolvajnak.

– Hogy tudtak ellopni egy sárkánytojást több mint 50 Sárkányőr orra elől?

– Daemon herceg volt az elkövető, felség. – Daemon? Hét pokol!

– A herceg hagyott egy üzenetet. Azt hiszem, magyarázattal szolgálhat. "Örömmel tudatja Daemon Targaryen, Sárkánykő hercege és egyben a Vastrón jogos örököse, hogy második feleséget vesz magához, – hirtelen nem is tudtam melyik döbbent meg fáj jobban, hogy még mindig Örökösnek hiszi magát, vagy hogy újra megházasodik. Eddig minden nap viseltem a nyakláncot, amit tőle kaptam de talán most már butaságnak tűnhet. Szerelmes lett és boldogan tengeti életét, elfejtve nekem tett ígéretét, Sárkánykőn, ahol kicsit közelebb kerültünk egymáshoz... Én meg naivan itt várom. Borzasztóan butának érzem most magam. – a régi Valyria hagyományainak megfelelően, aki mostantól úgy lesz ismeretes, mint a sárkánykői Mysaria úrnő. – ki ez a Nő? – Őfelsége gyermeket vár, – Mi??? – ezért el kell helyezni egy sárkánytojást a kisded bölcsőjébe, a Targaryen-ház szokásához híven." A herceg meghívott az esküvőjére, felség. Két nap múlva kerül rá sor. – összezavarodva néztem magam elé. 

– Ki ez a Mysaria úrnő? – kérdezte Corlys nagyúr

– Daemon szajhája. Ez már egyértelműen lázítás. – szólt a Segítő. Rögtön a legrosszabbat feltételezi róla. Tőle mást nem is vártam.

– Az öcsém fel akar bőszíteni. Ha válaszolok, megkapja, amit akar. – mondta a Király és nem csodálom, hogy erre a következtetésre jutott. Ennek a levélnek minden szava megbotránkoztató. Daemon, mit tervezel?

– A birodalom figyel téged, felség.

– Mit kellene tennem? Küldjem a Falra? Vagy inkább tűzzem karóra a fejét? – egyik sem tűnik jó ötletnek, de muszáj valami oknak lennie, hogy ezt tette. Elgondolkozva, észre sem vettem, hogy annyira kétségbeestem, hogy szemeim bekönnyeztek.

– Daemon elfoglalta Sárkánykőt, körbevette magát az aranyköpenyesei seregével, és most ellopott magának egy veszélyes fegyvert...

– Daemon elfoglalta Sárkánykőt, körbevette magát az aranyköpenyesei seregével, és most ellopott magának egy veszélyes fegyvert

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

– Melyik tojást vitte el Daemon? – vágtam közbe a Segítő túlzásaiba, mert volt egy elméletem.

– Dreamfyre egyik tojását, hercegnő. Azt, amelyet te választottál ki Baelon herceg bölcsőjébe.

Ezt hallván tudtam mit kell tennem. Ezzel nekem akart üzenni és ennél finomabban nem is tehette volna. Talán már Sárkánykő elfoglalása is szimpla üzenet volt részéről? Egy meghívás számomra? Mondjuk egy hollóval küldött is megfelelt volna...

De ezt kitalálni, hogy ellopja az Öcsém tojását, amit gondosan én választottam ki, aztán meg beharangozza ezt a nevetséges esküvőt, talán meggondolatlanság volt részéről... Ezzel akarta volna megbékíteni a Királyt? Hát ha igen, akkor nem igazán sikerült.

A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now