A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

46.

A Septon előtt állva, könnyezve néztem, ahogy Laenor vérzik és gyászolja lovagját.

– A Hét szeretete szent és örökkön való. Az élet és szeretet forrása. Itt vagyunk hát, hogy köszönetet mondjuk, és dicsőítsük e két lélek egybekelését. Atya. Anya. Harcos. Kovács. Szűz. Vénasszony. Idegen. Hallgassátok meg esküjüket! – vezényelte a Septon a házasságkötési ceremóniát.

– A tiéd vagyok, és te az enyém. Jöjjön bármi. – mondta ki e a szavakat elsőként Laenor és minden hang ólom súllyal nehezedett vállaimra. Muszáj kimondanom neki. Nem tehetek mást.

– A tiéd vagyok, és te az enyém. Jöjjön bármi. – zokogtam fel az utolsó szónál.

Mosolyogni akartam, jó arcot vágni az egészhez de a tiltakozás érzésére a testem így válaszolt. Most értettem meg, hogy milyen nagy árat fizetek a trónért, amit nem is akarok.

– Itt, az Istenek és emberek színe előtt kijelentem, hogy Laenor a Velaryon-házból és Rhaenyra a Targaryen-házból, mostantól férj és feleség. Egy test, egy szív, egy lélek. Most és mindörökké. – mindörökké...? Csengett a fülembe újra és újra, nem szabadulva a Septon hangjától.

Apám a következő pillanatba összeesve terelte el a figyelmemet a saját nyomoromról. Már nem tudták előlem tovább titkolni betegségét és Strong nagyúr, miután a Királyt ellátták, beavatott állapotába. Megdöbbentett a tény, hogy ennyi ideje képes volt hazudni nekem erről, vagy ha nem is hazudott, elhallgatni előlem.

Talán azért siettette az esküvőt, hogy legyen ki felelősséggel vigyázzon rám, ha ő már nem lesz? Vagy még unokáit akarná látni?

Megköszönve őszinteséget, távozott a Segítő, Laenor is visszavonult a lakosztályába, ma nem igazán volt kedve elhálni a nászunkat, mit teljesen megértettem.

Kibontott hajamat fésülve megrendülve néztem magam a tükörbe. Zsongott a fejem a történésektől és egyáltalán nem éreztem magam házasnak. Tán, mivel most is teljesen magányosan ülök a saját szobámba, ahogy eddig?

Rhaenyra! Most kicsúsztak a kezeid közül a dolgok, amiket igazán soha nem is tartottál, de ezentúl nem így lesz!

Lecsaptam a tükrös asztalomra a hajkefémet, selyem köntöst húzva csipkés hálóruhámra, elfújtam az égő gyertyákat. Lehelet finom füstjük mellett, óvatosan nyitottam a titkos átjáró ajtaját és lépcsőztem arra a szintre, ahol már évekkel előtte titkon kézen fogva jártunk.

Nőiesen bebillentettem lábbal az ajtaját és nem fáradtam a kopogással, vagy bármi más illemmel, így néma csendben figyeltem arcát, ahogy asztalánál egy kupa bort iszogat.

– Korán jöttél... Vége is a vígadalomnak? – kérdezte szarkasztikusan.

– Ott kellett volna lenned! Velem! Egyedül hagytál! – róttam fel neki.

– Muszáj volt eljönnöm, mielőtt kitört a balhé. Ha ott vagyok, az is az én hibám lett volna... – közelebb lépve hozzá, a gyenge fényben tanulmányoztam az arcát. Tudja mi történt Joffreyval... Mégis honnan...? Ha nem onnan hogy...!

– Te voltál! Te adtad neki a kabátodat! – borult rám a felismerés.

– Olcsón meggyőzhető volt, hogy viselje egy kis ideig. Nem volt túl okos khm, férfi...

– Meghalt! Csak pép maradt az arcából! Laenor szerette! – kiáltottam rá.

– Remélem Ser Crispin is hamarjában ment utána... – hátradőlt, mint aki jól végezte dolgát.

Nyújtotta felém a serlegét, mihez előtte ajkait érintette. Indulatosan elvettem tőle és felhajtottam tartalmát, majd lecsaptam az asztalra.

– Alicent védelmébe vette. Még egy fenyítést sem kapott a tettéért!

– Az baj! – csóválta meg a fejét. – Akkor a fehér baromnak eljárt a szája. Új úrnőt választott... Lecserélt téged...

Mi? Akkor Alicent azért mérges rám, mert azt hiszi hazudtam neki szüzességemről, Daemonről és úgy általánosságban arról az estéről? Ahh, így már érthető.

– Mit műveltél Daemon? Ellenem fordítottad a legjobb barátnőmet!

– Ő már nem a gyerekkori kedvenced! – csapott az asztalra. – Ő a Királyné, akinek van két Targaryen fia. A játszma elkezdődött és attól még, hogy te nem akarsz részt venni benne, mások már megtették tétjeiket.

– Játszma??? Neked ez egy játék? Daemon, az Istenekre! Az életemről beszélsz!

– Hát ez az! – pattant fel és magasodott felém. – Megesküdtem Aemmának, hogy megvédelek! Az életemet adnám érted, ha az kell!

– Mégis hagytad, hogy megesküdjünk Laenorral! – ráztam meg kétségbeesetten a fejem.

– Kész voltam meghozni ezt az áldozatot! – vágta rá nemtörődöm arccal.

– Te hoztál áldozatot??? – emeltem fel a hangom. – Hazudtál nekem! Becsaptál és hitegettél!

– Nem! Elvakítanak a jelenben érzett vágyaid. Láss messzebbre! Ezzel erőssé tettelek! Meg fogod ezt még köszönni!

– Azt mondtad kitalálsz valamit! Hogy nem lehetek más felesége! – sírtam el magam a megnyugtató szavaira emlékezve.

– Butus vagy! – simította le könnyeimet arcomról. – Muszáj volt, máskülönben soha nem mentél volna bele... De hisz, amit Laenorral kötöttél, az csak egy politikai egyezség. Hát sosem figyelsz rám?

– De, figyeltem. Már nem vagyok hajadon, Daemon! – mondtam akaratosan kívánva őt. – Azt mondtad addig nem, míg... – de már nem hagyta, hogy befejezzem, elnémított édes csókjával.