A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]

42.

Otthon, idegőrlő és hosszú napok gördültek elém. Apám megtiltotta, hogy kimenjek repülni, nem csinálhattam semmit a jóváhagyása nélkül.

Ser Cristonnal próbáltam többször beszélni de minduntalan kimért volt és hideg. Nem szólt hozzám többet, mint feltétlen muszáj volt. Ser is észrevette ezt, és nem lett volna köteles, mégis inkább Ő vigyázott rám a testőrségből legtöbbet.

Reméltem, hogy így majd terjedelmesebb mozgásterem lesz, de a legutóbbi kihágása miatt, miszerint kiengedett repülni, Ser is górcső alá került. Óvatosságra intett és már miatta is annak kellett lennem. Nem keverhettem nagyobb bajba.

Haza érkezésünk után két nappal, a Segítő legidősebb fia tiszteletét tette nálam. Megilletődve válaszoltam neki, miután a bebocsátását kérte.

– Hercegnő! – és meghajolt.

– Ser Harwin Parancsnok! Mi járatban erre? – kérdeztem meglepetten.

– Először is azért, hogy köszönetet mondhassak, Apám kinevezése kapcsán. – kezdett bele és ugyan zavarban volt, de tudta mit akar. – Ha nem hívod fel a Király figyelmét erényeire, talán sohasem nevezi ki, pedig nála jobban senki sem érdemesebb a posztra... – mosolyodott el, amivel bizonyította is szeretetét Atyja felé.

– Erre semmi szükség, Parancsnok! Tisztába vagyok Strong nagyúr képességeivel és hűségével Királya felé, ezért ajánlottam őt teljes szívvel.

– Köszönöm Hercegnő! – hajolt meg újból és folytatta. – Én is hű vagyok a Királyhoz, Apámhoz és még valakihez... Esküt tettem neki, mikor beálltam az Őrségbe. Daemon Herceg mindig a Parancsnokom marad, akár merre is jár. – nézett rám sokatmondóan kék szemeivel, barna göndör tincsei mögül, emlékeztetve az éjszakai kiruccanásunkkor történt találkozásunkra.

– Ezt jó hallani... – bizonytalanodtam el Ser Harwin céljait illetően. Vajon mit akarhat?

– Így tehát, aki neki fontos az nekem is az, továbbra is biztonságban őrizve a titkotokat.

Elfehéredve bámultam rá és ez rosszabb mint a kabát, amit elfelejtettünk. Talán zsarolni akar?

– Levelet hoztam a Hercegtől! – tért rá végre a tárgyra, és nem volt szép tőle, hogy így rám ijesztett. Megkönnyebbülten léptem közelebb, miközben aranyozott páncélja mögött kereste a tekercset. Arcomba visszatért a szín és szerelmet sugárzó szemekkel türelmetlenkedtem.

– Ha válaszolni óhajtanál, csak küldess értem... – és nyújtotta felém.

– Köszönöm, Ser Harwin! – és ahogy elvettem volna, megfogtam harcedzett erős kezét és egy bólintással fejeztem ki hálámat hűségéért. – Köszönöm!

Erre megrázván a fejét, félhosszú tincsei csapódtak jobbra-balra majd mosolyogva rövid úton távozott a szobámból.

Lenyűgözve néztem utána. Úgy hallottam, hogy hihetetlen erős. Nem hiába maradt rajta az a becenév, hogy Csonttörő. Magas, marcona és kiváló kardforgató. Nem ilyennek képzeltem el vele egy beszélgetést, de jó irányban csalódtam ezáltal, hogy ily hűséges...

Daemonhoz! Asztalomhoz sietve, feltörtem a tekercset záró viaszt. Katonás betűi bizonyították, hogy ő írta és képes minden helyzetben utat találni hozzám.

„Rheanyra! Ne aggódj! Ser Harwin többször bizonyította hűségét felém, bátran bízhatsz benne! Üzend meg vele, mikor és hol találkozzunk és szállok hozzád!"

Húztam a számat mialatt olvastam. Sehol egy "szerelmem", vagy egy kedves szó!

Azt hittem, hogy miután kimondta, hogy szeret, az majd változtat valamit a kapcsolatunkon, romantikusabb lesz vagy kedvesebb de Ő ilyen marad, akár mi is történik. Elmosolyodtam az emlékén és újra olvasva a tekercset, amit nagy nehézség árán tudott csak eljuttatni hozzám, már éreztem, hogy milyen fontos vagyok számára. Azon nyomban fogalmazni kezdtem a válasz levelet neki. Leírtam minden tényt, a palota fogságot, Laenorral való tárgyalás eredményét és végül megemlítettem Ser Cristonnal folytatott kellemetlen beszélgetésemet is, kiemelve a kabátjára irányuló pánikomat.

Másnapra sikerült befejeznem és üzentem Ser Harwinnak, aki készséggel meg is jelent.

– Daemon elismerően írt rólad, Parancsnok! – mosolyogtam rá. – Remélek erre a tekercsre majd választ... Hálás vagyok a közvetítésedért!

– Örömmel teszem! Így Apámmal és Öcsémmel is többet találkozom itt a palotába. A családnál nincs is fontosabb! – viszonozta a mosolyt, majd meghajolva eltávozott. Hátát nézve, az jutott eszembe, hogy milyen szerencsés lesz az a lány, akit majd feleségül választ magának!

Két nappal később újra bebocsátást kért Harwin és a hozott levélben, csupán egyetlen mondat szerepelt.

„Akkor találkozunk az esküvődön, Szerelmem!"

Tágra nyílt szemekkel futottam úja és újra végig ezen az egy soron.

Tehát eljön már a nyitó nap vacsorájára? Érdekes! De mégis hogyan? Nem azt mondta Apám, hogy soha többet nem akarja látni? Vajon gyorsan megnyer még egy háborút, hogy elnyerje a Királya megbocsátását? Vagy mégis mit tervez?