75.

351 29 4
                                    


 – Sss! – csitítottam Viserys sírását. – Hol marad már a szoptatós dajka?! – kérdeztem idegesen, ahogy fel alá járkálva ringattam. Nem szerettem ha bármelyik gyermekem, bármibe is hiányt szenvedjen.

A szolgálólányom átvette fiamat, ahogy Daemon egy levéllel a kezébe felém sietett.

A sírás végre abbamaradt, ahogy megkapta jussát a fél éves kisded.

– Próbálj megnyugodni! – ölelt át Daemon, mikor látta, hogy milyen ingerült vagyok.

Karjaiban békére leltem, kifújtam a nehéz levegőt ahogy a feszültséget elengedtem.

– Miért? Olyan rossz hír? – utaltam a tekercsre félve. Nem kívántam semmi bajt, a kedvem már nem bírna el többet. A folytonos probléma a gyermekek körül, a monotonítás, és a bezártság már hónapok óta nyomasztottak.

– Nem! – rázta meg a fejét és megsimította a hajam. – Talán nem is érint minket...

– Mondd, mit írnak benne?

– A féltestvéreid házasságra lépnek.

– Mi? Hisz még gyerekek! – hördültem fel, ahogy eltoltam magamtól és kikaptam a kezéből a papírt. Sietve elolvastam Ser Harrold levelét, miben a frigy körülményeit taglalta.

– Gondolod, hogy meghívnak? – kérdezte szórakozottan, ahogy megforgatta a szemét.

Kelletlenül elhúztam a számat. Erre akár fogadni is mertem volna.

Igazamat még a héten Daemon orra alá tudtam dörgölni, mikor kezemben tartottam az esküvői meghívót.

– Most már csak az a kérdés, hogy mivel mentsük ki magunkat? – kérdezte komolyan a férjem, akinek esze ágába sem volt elmenni.

– Muszáj lesz megjelenni...

– Ebben nem értünk egyet.

– Már lehet, hogy elfelejtette Apám, hogy létezem... És ők mégis csak a féltestvéreim!

Daemon sóhajtott egyet. Tudta, hogy ha makacsul a fejembe veszek valamit, arról úgyse tudna lebeszélni.

– Talán, ez egy jó emlékeztető lenne, hogy az Örökös él és virul! Úgyis már rég repültünk egy jót! Csak mi ketten! – lépett közelebb és nem hagyta ki eme remek lehetőséget, hogy kifejezze mérhetetlen szerelmét.

– Igen. – suttogtam a szájába. – Lehet jót tenne egy kis változatosság.

Ezen felnevetve kissé elhúzódott.

– Egy viperákkal teli gödörbe vágysz? Olyat talán itthon is találunk...

– Nem, dehogy! – mosolyodtam el. – Tudod, hogy Apámat akkor láttam utoljára... Hiányzik ő is, meg a gyerekkoromat jelképező palota. Neked nem hiányzik?

– De! Azonban, a családunk itt van, na meg Sárkánykő az igazi otthonunk. Nem akarom, hogy csalódj. Bár mostanában eléggé elfáradtál, lehet, hogy ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk a Hightowereket, és faarccal elviseljük az udvar ellenséges hangulatát, akkor akár kicsit ki is kapcsolódhatnánk...

Gondterhelten átölelve a mellkasába temettem az arcomat. Szerettem volna Apámat látni de jogosan aggódott Daemon. Nem akarom, hogy Alicenttel még jobban elmérgesedjen a helyzet, mivel Aemond után, még meg is sértettük a név választásunkkal. Talán rám sem fog nézni.

– Jó, akkor ezt eldöntöttük!

A kitűzött dátumon felültünk a sárkányainkra. Syrax boldog volt, hogy végre újra együtt szállhattunk és némi kerülő úttat beiktatva a Sárkányveremhez érkeztünk. Ser Harrold már ott várt és mikor meglátott egy mosoly is megjelent a szája szegletében.

– Köszöntelek, hercegnő! Remélem, jó volt az utad! – mondta, majd mikor feltűnt mellettem a férjem, biccentett egyet. – Daemon Herceg!

– Üdv, Ser! Köszönöm! Pezsdítő repülés volt! – közelebb sétálva már elég bensőséges volt a hangulat. – Remélem jó egészségnek örvend, Ser Harrold!

– Igen, elkerül a betegség, hercegnő!

– Örülök! És köszönöm, hogy nem feledett el! – jobban közelebb hajoltam és lejjebb vettem hangom erejét. – A levelei fontosak számomra! Nem tudok eléggé hálás lenni értük.

 – A levelei fontosak számomra! Nem tudok eléggé hálás lenni értük

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Jól estek neki a szavaim és meleg mosollyal válaszolt.

– Utolsó leheletemig szolgálom a Koronát, és a Korona Te vagy, Hercegnő!

– Köszönöm, Ser! – érzékenyültem el, még ha nem is azt mondta, amit hallani akartam. Ennyi év múlva is ő az egyetlen, Apámon kívül, aki mellettem áll az udvarnál. Biztos bástya az életemben.

Belovagoltunk a palotába, ahol már vártak a szolgálok, udvaroncok és féltestvéreim, sőt még Apám is, aki lépcsőn lebotladozva elém sietett. Kevesebb haja lett, és görnyedtebben járt de még égett benne a tűz.

– Leányom! – lépett hozzám és két csókot nyomott az orcáimra. Boldogan viszonoztam és minden etikettet megsértve, még át is öleltem.

 Boldogan viszonoztam és minden etikettet megsértve, még át is öleltem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

– Apám! Hiányoztál!

 – Te is nekem! Te is nekem. – simította meg hátamat. – Hát hol vannak az én gyönyörű unokáim?

Eltávolodva Daemonra néztem.

– Férjemmel együtt érkeztem. – Daemon meghajolt bátyja előtt, egy „Felség" kíséretében. A Király rápillantott majd összébb húzta szemét. Gyorsan könnyedebb témába kezdtem, mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna. – Unokáid ez idő alatt is tanulnak és fejlesztik magukat... Ó, és képzeld, Jace és Luke már repülnek... – karoltam át, hogy segítsek neki visszalépcsőzni a Királynéhoz.

A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now