38.

688 49 18
                                    


Ellenkezésem elhalt, szép szavai lelkemig hatoltak.

– Daemon...!

Karomról lecsúsztak ujjai, kezemet melegen megfogva, közelebb vont magához.

– Bocsáss meg Hercegnő, hogy valótlanságokat állítottam rólad, de nem maradt más választásom... – és arcán fájdalom futott át, amitől helyére kattant valami. A felismerést szívem legeldugottabb zugában is éreztem.

Tudta...! Ő is tudta...! Ezért folyamodott a legdrasztikusabb stratégiához...

– Megtettél mindent, de még ez sem volt elég, hogy rákényszerítsd Apámat a frigyünkre. – mondtam csukott szemmel, mikor összeállt a nagyobb kép. – Én is tudtam legbelül, hogy nem fogja áldását adni ránk. Tudtam jól. De... – néztem fel rá szigorú és kemény tekintettel. – De azt nem tudom Daemon, hogy neked igazából a korona kell vagy én?

– Ezt kérdezned sem szabadna! – vágta rá dühösen és elengedve, egyet hátra lépett.

Idegesen toporogva szorította többször is a ökölbe a kezét és mintha kereste volna a megfelelő szavakat de most először nem igazán találná. Végül megtörten, csillogó szemekkel emelte fel a hangját.

– Nézz rám, Rhaenyra! ...Kezdek széthullani... Mindent megteszek de folyton csak csalódás okozok... – és balszerencsés csillagzata átkába belekapaszkodva, szenvedve megrázta a fejét.

– Ezen nap után már magam sem tudom ki vagyok valójában, és meddig vagyok még képes elmenni... de kettőnkért, hogy együtt lehessünk, meghoztam bizonyos döntéseket. – és lenézett a kezeire. A tekintetem követte az övét, körme alatt még vöröslött a vér.

– Megsebesültél? – és ijedten közelebb lépve finoman megfogtam kezét, mire lemondóan megrázta a fejét.

– Nem. Ez nem az én vérem... – és ha eddig elkeseredett volt, most már reményvesztett lett.

– Hanem kié? – kérdeztem vissza, de egy baljós sejtelemtől vezérelve már tudtam, mielőtt kimondta volna.

– Baleset volt. Azért mentem, hogy személyesen kérjem, hogy váljon el tőlem... Bármit megadtam volna neki amit kér, meg is alázkodtam volna de a lova megriadt és....

– Mi?! – néztem fel a megsemmisült férfire, aki megrettent arcom láttán, rettegve térdre rogyott előttem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

– Mi?! – néztem fel a megsemmisült férfire, aki megrettent arcom láttán, rettegve térdre rogyott előttem. Sokkolt a gondolat, hogy ha baleset volt, akkor miért lett véres a körme alatt? Felfoghatatlan, mily messzire volt képes elmenni kettőnkért.

– Kétségbeesés szülte tetteimre nem vagyok büszke... Kérlek, ne gyűlölj meg értük! – szorított meg erősen. – Mielőtt bármit mondasz, tudd, hogy életem minden pillanatában csak érted égek! Ha nem vagy velem, az felemészt...

Döbbenten hallgattam, amit mond és ahogy mondta, sírás szorongatta lelkemet. Nem akarom, hogy feleméssze magát, hogy végleg eltűnjön lénye fénye és sötétje, ami egyensúlyban billeg.

Rhaenyra, nézd a nagyobb képet! Tedd meg érte azt, amit reggel hatalmas büszkeséged végett nem tettél meg. Néztem arcát, éreztem ujjaim közt selymes tincseit és a derekam körül karjai óvó szorítását. Lehet, hogy szerelmes és naiv vagyok, de én ezekből végül, csak egy dolgot vontam le. Nem érdekel mit tesz, míg engem akar. A felém irányuló mérhetetlen szeretetét most fogtam fel igazán.

– Nem számít mit tettél a múltban, vagy tenni fogsz a jövőben! Ezentúl bízni fogok döntéseidben mert tudom, hogy azok mind a családunk és kettőnk javát szolgálják... Bocsáss meg, hogy vak voltam és ezt eddig nem láttam. – majd én is térdre ereszkedtem és egyenesen elmélyedtem kékeslila íriszébe. – Ha a szemedbe nézek, tisztán látom ki vagy. Ha bármikor is elbizonytalanodnál, csak tekints az enyémekbe és én majd visszatükrözöm igaz valódat.

Arcomat finoman közrefogta és apró meghitt bólintás után, homlokát a homlokomhoz érintette majd csókban forrtunk össze.

– Te vagy a jobbik felem Rhaenyra... Szeretlek!

Ennek hallatán a boldogság túlcsordult bennem, nyakába kapaszkodva hevesen újra és újra csókolni kezdtem ajkait, amit viszonzott és lendületem így döntötte le őt a puha fűbe.

– Ó, Daemon! Én is szeretlek!

Meglepte hevességem de tetszett is neki teljesen addig, amíg sárkányos kabátom csatjait nyitni nem kezdtem. A második után, lendületesen ledobott magáról, felülkerekedve rajtam és egy pillanatig azt hittem segíteni akar, de felettem támaszkodva tenyerét rá tette kapkodó ujjaimra, megrázva a fejét.

– Addig nem lehet, amíg hajadon vagy.

– De akarom! Veled! Itt és most. Nem érdekel, hogy házas vagyok e vagy sem!

– Nem Rhaenyra! Szóval, ne vetkőzz tovább. – zárta le a témát és felült.

Magamban átkokat szórtam de kelletlenül visszacsatoltam kabátomat és felülve, karjának dőltem. Megérezve átölelt és nem engedtük el egymást, ahogy a kék horizontot néztük, amit már megnyalt a lebukó nap sugara. Lenyugodva már nem akartam másra gondolni csak szerelmetes szavaira és felé irányuló érzéseimre.  


Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Tékozló Herceg | Sárkányok háza ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now