COLD AS ICE

• 1. rész •

𝑫 𝑬 𝑳 𝑰 𝑳 𝑨 𝑯

•

A tüdőmet kiköpve lépek be az éppen kinyíló ajtón, egyenest a Frannie's-be, hogy találkozzam „remélhetőleg" újdonsült munkáltatómmal egy végső tárgyalás folyamán. Tavasszal tettem le az utolsó szemeszteremet, de átcsúsztattam a diplomamunkámat az őszi hónapokra, hogy teljes négy plusz hónapom legyen arra, hogy tökéletes végszóval búcsúzzam a pedagógiai alapképzéstől az NYU-n. Így remélhetőleg januárban már kezembe foghatom a diplomámat, ezért is fontos, hogy ténylegesen enyém legyen ez a munka. Zoe-val béreltünk közösen lakást, de mivel mindkettőnk anyagi helyzete megcsappant, költözésre kényszerültünk. Ő egy barátjánál húzza meg magát míg én... nos, ez a munka minden reményem arra, hogy ne kerüljek az utcára.

Kifújom arcomból a megfakult barna tincseimet, amikre már ráférne egy kiadós festés, mivel sikítanak a vörös hajszínemért, de a fodrászom csak hétvégén tud fogadni. Igaziból az unokatestvéremről van szó, aki ingyen vállalja a loboncomat, mivel mindig én ülök neki vizsgamodellt. Mindig megragadom ezeket az alkalmakat, hogy kicsit frissíthessek magamon. Igen, jelentsük ki, csóró vagyok, és éppen próbálok egy híres NHL játékos hátán felmászni, hátha a fizetés és lakhatás mellett sikerül jócskán tapasztalatot szereznem pedagógiai szempontból. Imádom a gyerekeket, főleg azokat, akikbe szorult művészi hajlam. Szeretnék képzőművészeti terápiás foglalkozásokat tartani különféle korosztályok számára, de jelenleg nem sikerült túl sok tapasztalatot szereznem. Ám ami van, az igenis ütős, és bízom benne, elég lesz ahhoz, hogy megkapjam Alex Balrow felügyeletét, aki remélem semmiben, de semmiben nem ütött a számomra túlzottan antipatikus apjára.

Hajamat gyors, kócos kontyba fogtam, és egy kinyúlt pulóvert vettem magamra, kedvenc, kikopott farmeremmel, és megfásult bakancsommal. Nem vagyok ragyogó, de próbáltam kihozni valamit a katasztrófális helyzetből. Életem legrosszabb délelőttjén vagyok túl. Először is, nem szólt az ébresztőm. A telefonom úgy döntött, hogy négy év után bemondja az unalmast, így még be kell sűrítenem a mai napba egy telefonvásárlást is hitelre. Mivel nagy mosás nap van, és elaludtam, nem volt egy rohadt normális, tiszta ruhám sem erre a napra, így ami kezem ügyébe került, felkaptam, és rohantam is a találkozóra a konzulensemmel. Eddig az egyetlen dolog, ami simán ment, mostanáig. Itt állok a zsúfolt kávézóban, és szemeimmel keresem Monique Ryan-t, akivel már kétszer volt szerencsém találkozni. Amikor meglátom az egyik sarki asztalnál, és széles mosollyal az arcán vigyorogva int felém, megkönnyebbülve szelem át a köztünk lévő távolságot. Meglepődve veszem észre, hogy Nate Barlowe még nincs itt.

- Ne haragudj a késésért – szabadkozom, amint odaérek. Monique puszit nyom az arcomra, és ragyogó tekintettel néz rám. Leülök az előtte lévő üres helyre, és imádkozom, hogy ne kérdezze meg tőlem, hogy mikor ment át rajtam egy úthenger.

- Ugyan – legyint. – Nate nemsokára ideér. Dugóba került – magyarázza.

- Hála égnek... – sóhajtok.

- Tessék?

- Semmi!

- Azta, te még így hétköznapian is csoda szép vagy – rázza meg a fejét. – Ölni tudnék a szeplőidért.

- Ezzel sok srác nem értene egyet – nevetek fel.

- Azok a srácok hülyék.

- Sajnálom, hogy ilyen... csöves vagyok – bököm ki. – De mosás nap van, elaludtam, mert nem szólt az ébresztőm, és borzasztó délelőttöm volt – harapok az ajkamba idegességembe.

- Ne aggódj, előfordul.

- Nem tudom mennyire vegyem jó néven, ha akkor is elalszol, amikor a gyerekemre kéne vigyáznod – szólal meg mellettem a hang, mire felkapom a fejemet.