COLD AS ICE

• 13. rész •

𝑫 𝑬 𝑳 𝑰 𝑳 𝑨 𝑯

•

Nem tetszik, hogy amióta Nate-nek dolgozom, már többször kellett már mást felkérni, hogy vigyázzon Alex-re, csak mert a főnökömmel kavarok. Rendben, számomra ez nem csak kavarás, még ha az ő terveivel nem is vagyok teljesen tisztában. Azon gondolkodom, miközben az estre készülődnöm, hogy vajon hova fut ki ez az egész.

Mi van, ha ebből valami több lesz, valami komolyabb? Persze, vissza kell mennem a kampuszra, és végre letenni a diplomát, de az is biztos, hogy új munka után kell néznem, mivel nem lenne igazságos úgy itt maradni, hogy esténként a főnököm alá fekszem.

Ujjaimmal végig simítom a friss hullámokat a hajamban, és megigazítom magamon a visszafogott, de mégis elegáns ezüst ruhámat. Egy fényes harisnyát vettem fel, hogy ne a pucér combomat villogtassam a cápák között, de így is szinte meztelennek érzem magam. Becsatolom a magassarkúm pántját, és a táskámat magamhoz véve elindulok a földszintre.

Nate már a nappaliban vár, miközben a nyakkendőjét igazítja, én pedig felmérem a sötétkék öltönyét, ami úgy áll rajta, mintha rá öntötték volna. Nadrágra rátapad vastag, izmos combjaira, vállain csak úgy feszül a zakója. Nagyot nyelek, és lelépek a lépcsőről. Ekkor felém sandít, és egész testében megdermed. Lassan végigpásztázza a testemet, és megnyalja az ajkát, miközben teljesen a látványomba vesz. Elfojtok egy mosolyt, mert hasonló reakciót vált ki belőlem ő is. Lassan felélépek, ő pedig alig láthatóan megrázza a fejét.

- Szentséges ég – köszörüli meg a torkát, és bezárja a köztünk lévő távolságot. – Te... Atya ég, Del, egy megelevenedett álom vagy!

- Te sem panaszkodhatsz.

Nate tekintete perzsel, ahogy kezét a derekamra csúsztatja, aztán puha ajkai mohón elkezdik falni a számat. Hajába túrva próbálom megtartani az egyensúlyomat, ahogy kemény testéhez szorít, és nehezen, de amikor elszakad tőlem, homlokát az enyémhez döntve halkan felnyög.

- Jesszus, fogalmad sincs mennyire várom, hogy hazaérjünk – sóhajt fel. – Mármint... ha te is akarod. Csak semmi nyomsás.

Késő. Izgalom hasít végig rajtam, és az ajkamba harapva elnyomok egy reszketeg sóhajt.

- Azt hiszem, jobb, ha megyünk, de nem ígérem, hogy a kezemet távol tudom tőled tartani ma este – igazítja meg a nyakkendőjét, és elvigyorodik, ezzel felvillantva a két hosszú, mély gödröcskét az arcán.

Jó nagy szarban vagyok...

﹡

Szórakozottan figyelem Nate-et, aki még mindig kába, amikor belépünk az alapítvány báltermébe. Amikor kimentünk a kocsihoz, folyton engem figyelt, még akkor is, amikor magának csapta az ajtót, amikor kinyitotta nekem. Amikor beléptünk a mozgóajtón, akkor is folyton szemmel tartott, egészen addig, amíg be nem verte a fejét az üvegajtóba.

- Rendben vagy? – érintem meg a karját befelé menet.

- Teljesen elveszed az eszem, asszony – motyogja.

Felnevetek, ő pedig kézen fogva kísér a hatalmas terembe, amit már elleptek az öltönyös fazonok, és kifogástalanul elegáns nők tömkelege.

Zavartan teszem egyik lábamat a másik után, és amikor megtaláljuk az asztalt, ahol végre ismerős arcokat vélek felfedezni, megkönnyebbülten felsóhajtok. Nate bátorító mosolyt lő felém, és megszorítja a kezemet.