COLD AS ICE

• 15. rész •

𝑫 𝑬 𝑳 𝑰 𝑳 𝑨 𝑯

•

- Akkor visszamész? – kérdezi Zoe újra, mire bólintok.

- Beszélek vele, és tartom magam ahhoz, amit kigondoltam.

- Igen, hogy maradjatok csak barátok, te alkalmazott, ő főnök, blablabla... Kíváncsi vagyok meddig fogjátok bírni. Adok nektek egy hetet.

- Zoe!

- Rendben, túl sokat gondoltam, legyen három nap!

Szúrós tekintettel nézek rá, miközben összeszedem a cuccaimat. Megölelem, mielőtt elköszönnék, és az értésére adom, ne reménykedjen. Ő csak hitetlenkedve nevet rajtam, jó baráthoz méltón. Amikor a taxi a tömb előtt megáll, leszaladok a lépcsőn, és igyekszem nem orra esni a bennem fellobbanó izgatottságtól. Ez nem egy jó fajta izgatottság.

A taxiban a fejemet az ablaknak vetve imádkozom, ne érkezzünk meg túl gyorsan, de sajnos mégis hamar meglátom az ismerős faházat, amelyben Nate lakik. Alex holnap jön haza a nagyszüleitől, így arra muszáj lesz összeszednem magam, mintha mi sem történt volna.

Kifizetem a taxit, és mint egy rossz kislány, aki bajba került, úgy sétálok végig a pázsit menték, egyenesen fel a verandára. Arra számítok, hogy Nate ősemberként felrántja az ajtót, de semmi ilyen nem történik. Azonban, amikor kinyitom az ajtót a kulcsommal, és belépek, tekintetem egyből megtalálja őt a konyhapultnál. Hirtelen felegyenesedik, és zavartan a hajába túr.

- Szia!

- Szia – köszönök halkan, és a virágcsokrot a konyhába viszem. – Én... köszönöm. Megkaptam a virágokat és a levelet.

- Nem akartalak bántani! – kezd bele.

- Tudom. Sajnálom, hogy leléptem.

Nate meglepetten néz rám, és megkockáztat egy lépést felém.

- Annyira hiányoztál. Beleőrültem, hogy nem beszélhetek veled.

- Te is hiányoztál – vallom be, mire mosoly terül szét az arcán. – De ezt nem folytathatjuk. A dadusod vagyok, és igazad van abban, hogy ez felelőtlenség. Nekem szükségem van még egy hónapig erre a munkára, és nem akarok bajt. Elvesztettem a fejem, mert – pillantok végig rajta. – Nos, nem a fejemmel gondolkodtam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztunk elég zűrt – folytatni akarom, de Nate közbevág.

- Ha ezt amiatt csinálod, amit mondtam...

- Elgondolkodtatott, és rájöttem, egy idióta vagyok. Semmibe vettem azt, hogy Alex egy gyerek, akinek sérülést okozhat, ha káoszt csinálok a házban. Képzeld el mi lenne, ha kiderülne, és a fiadat célba vennék? Hisz olyan keményen próbálod óvni a hírnevedtől. Nem dönthetjük romba.

Nate megdermed, kinyitja a száját, de azonnal becsukja. Állkapcsa megfeszült, és attól tartok széttöri a fogait...

- Basszus, igazad van – szitkozódik, miközben ismét a hajába túr. – De... nem akarom, hogy vége legyen.

- Nem várom el, hogy... várj rám addig, ameddig neked dolgozom – sóhajtok fel.

- Tiszteletben tartom, amit akarsz, mert igazad van, és megértem – zárja be a köztünk lévő távolságot. – De nem adom fel.

- Tessék?

- Ha azt hiszed, most máshoz fogok rohanni, akkor nem ismersz. Ha valamit akarok, azt megszerzem, mondtam már. És én téged akarlak, szóval, ha várnom kell, várni fogok, és meggyőzlek arról, hogy nem érdemes elrohannod.

Döbbenten nézek fel rá, és érzem, ahogy a forróság elönti az arcomat.

- Megvárom, hogy lejárjon a szerződésed, de Delilah? – nyomódik nekem a teste, a fenekem pedig a pultnak ütközik. – Kurvára az enyém leszel azután.

Kiszárad a szám, a szívem a torkomban dobog, ahogy elszánt tekintettel lekap egy almát, a mellettem lévő kosárból, és ahogy beleharap, kínzó lassúsággal végigpásztázza a testem. Aztán ellép mellőlem, és elindul kifelé.

- Ó, és ha nem lenne tiszta – néz vissza rám a válla felet. – Imádom a kemény játékokat, és általában mindig nyerek.