COLD AS ICE

• 8. rész •

𝑵 𝑨 𝑻 𝑬

•

Fogalmam sincs mikor volt utoljára, hogy nőnek reggelit készítettem egy együtt töltött éjszaka után. Na jó, a szó szoros értelmében nem történt semmi, de az biztos, hogy életem legfájdalmasabb merevedésével ébredtem, karjaimban a kicseszett dadussal.

Gondolkodtam tegnap. Hiába próbáltam átadni magam a valójában nem-randipartneremnek, nem ment. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon Delilah mit csinál, Delilah kivel van, vajon Delilah is féltékeny, mint én? Majdnem szétroppantottam idegességemben a faasztalt. Aztán amikor a szöszi közölte, mennyire szexis a feszültségem, leléptem. Persze előtte legurítottam egy whiskey-t.

Aztán amikor hazaértem, már teljesen biztos voltam abban, hogy mit akarok. Delilah-t akarom, mocskosul, mert az a csók, végre mindent helyre kattintott bennem.

Jesszus az a csók, azok az ajkak...

- Mi folyik itt?

Felkapom a fejem. Delilah áll a konyha bejáratánál, csipke trikóban, és rövid shortban. Basszus, Delilah kócos, reggeli megjelenése...

Ekkor eszmélek fel arra, hogy magam elé bámulok, pontosabban őt bámulom. A combjait, kerek csípőjét.

Oldalra dönti a fejét.

- Tojást és bacont sütök. Ülj le – biccentek a pult felé a fejemmel.

Úgy méreget, miközben óvatos léptekkel a székhez lép, mintha valami megfejtésre váró egyenlet lennék. Tulajdonképpen tetszik, hogy így néz rám. Jó tudni, hogy nem csak én voltam összezavarodva kettőnk kapcsán. Amióta beköltözött, kézzel fogható volt a szexuális feszültség köztünk. Legalábbis én tudtam, és azt hittem ő is, egészen addig, ameddig ki nem mondta azokat a szavakat. „Nem is vagyok az eseted..." Akkor ott valami fellázadt bennem.

Mégis mit gondol? Milyen az esetem? Azok a playmate, látszólag tökéletes, belül mégis romlott nők, akik a férjeiket egymás között pattogtatják csapaton belül? Amelyhez persze a pasiknak sincs egy rossz szavuk sem. Vagy azokra, akik hárpiaként hívogatnak, amikor nem vagyok otthon, és ezzel csak eltaszítanak maguktól? Vagy azokra a bárban felszedhető csajokra gondolt, akiket egy éjszakára felszed az ember magának, hogy enyhítse a hétköznapi stresszt, és könnyítsen magán? Kissé letaglóz, hogy egy ennyire felszínes seggfejnek gondol, de nem hibáztatom. Tegnap előtte smúzoltam pont egy olyan nővel, akivel kapcsolatban mindenki elvárná, hogy randizzak. Mert hogy ő passzol az imázsomhoz, hozzám. De leszarom. Mert én egy olyan lányt akarok, aki természetes, szép, és kedves, na meg imádja a fiamat, ez pedig Delilah, nem pedig más.

Tányérra teszem a rántottát és a ropogós, forró bacont. Töltök mindkettőnknek kávét, neki kókusztejjel, magamnak feketén. Ja, még ezt is megjegyeztem, annyira egymáshoz csiszolódtunk ebben a rövid időben, amióta itt van.

- Köszönöm – néz rám még mindig gyanakodva, miközben zavartan csavargatni kezdi egy vörös tincsének a végét. Gyakran csinálja ezt a közelemben. Nem akarom elrontani a reggelit, így miközben magunkba raktározzuk a fehérjedús fogást, próbálunk fesztelen beszélgetést folytatni, leginkább a hoki edzésekről, és arról, hogy boldogul a diplomamunkájával. A végére sikerül kissé megenyhítenem, persze addig, ameddig gondolkodás nélkül ki nem buknak belőlem a szavak... 

- Beszélnünk kell – szólalok meg végül. Azt hiszem, túl komor voltam. Delilah egyről a kettőre hirtelen megfeszül.

- Igazad van – bólint beletörődően.

Figyeljük egymást, majd végül egyszerre szólalunk meg.

- Hiba volt a tegnap...

- Életem legjobb estéje volt... - mondom, majd ledermedem. – Várj, mi? – rázom meg a fejem.

- Mi? – néz rám meglepetten. – Azt hittem... megbántad.

- Már megbocsáss, de miből gondoltad? Abból, hogy bebújtam melléd az ágyba, hogy ne félj?

- Azt hittem, csak megsajnáltál.

- Akkor abból, hogy reggelit készítettem neked?

- Azt gondoltam, nem akarsz durva lenni, amikor elutasítasz – harap az ajkába. Egész testemben megfeszülök, majd kissé durvábban kapom fel az üres tányérokat, mint szerettem volna, és bevágom a mosogatóba.

Basszus, nem lehetek ennyire szerencsétlen a nőket illetően. Igen, régen volt már, hogy komolyan randiztam volna, sőt, a legutóbbi egyéjszakás kalandom is több hónapja volt, annyira lekötött a hoki és a fiam. De most? Itt szerencsétlenkedem, és képtelen vagyok egy egyetemista lánynak elmondani, hogy érdeklődöm iránta. Basszus, talán ez a baj? Túl öregnek gondol?

Visszalépek a pulthoz, majd mindkét karommal rátámaszkodom, és mélyen Delilah szemeibe nézek. Képtelen elfordítani a tekintetét, amitől megrándul a szám széle.

- Csak hogy tisztázzuk, nem szoktam reggelit csinálni senkinek, és szex után nem bújok össze vele, pláne nem úgy, ha a szex része meg sem történik. – Figyelem, ahogy nagyot pislant. – Szóval arra jutottam, hogy – sóhajtok -, randiznunk kéne.

- Randiznunk kéne – néz rám kábán.

Bólintok.

- Igen, gyere el velem egy randira, aztán meglátjuk merre tovább.

Delilah megrázza a fejét, majd lassan lecsusszan a székéről.

- Én, nem tudom – túr a hajába. – Nem jó ötlet.

- Miért nem?

- Mert a főnököm vagy. És Alex nem értené, hogy mi ez az egész.

- Szerintem felnőttek vagyunk. Megtudjuk oldani – jelentem ki határozottan, de egyből megbánom, amikor meglátom a riadt tekintetét. Basszus, óvatosabbnak kell lennem vele. Úgy néz ki, Delilah nem az a spontán típus, így muszáj irányt változtatnom. Figyelem, ahogy egyik lábáról a másikra áll, és magához veszi a kávés bögréjét. Idegesen rágcsálja az alsóajkát, én pedig önkéntelen mozdulattal nyúlok oda, hogy elereszem a száját a foga fogságából

- Ne csináld – kérem halkan.

- Szükségem van erre a munkára – bukik ki belőle. – Sajnálom, de nem kockáztathatom.

- Ezt... megértem – sóhajtok. Ha azt hiszi, ennyivel vége, téved. Be kell valahogy bizonyítanom neki, hogy nem fogja ez az egész veszélyeztetni a munkáját. Legalábbis próbálkozom. – Akkor jegeljük a témát.

- Jegeljük? – vonja fel az egyik szemöldökét.

- Igen, jegeljük addig, ameddig készen nem állsz.

- Nate... - csóválja a fejét, mire hirtelen a pólójába markolok, és lassan magamhoz húzom. Mellei a hasamhoz nyomódnak, hatalmas szemei pedig értetlenül vizslatják az arcom. Járomcsontját ellepi a pír, ahogy lehajolok hozzá.

- Visszatérünk rá. Nem most, hanem később. Adok neked időt – szólalok meg reszelős hangon. – De mindketten tudjuk, hogy merre tartunk.

- Merre?

Közelebb hajolok hozzá.

- Te, én, és az ágyam. – Figyelem, ahogy benne akad a levegő. Ajkamat az övéhez érintem. – Az enyém leszel, Delilah Roth!

És a varázs megtörik, amint a fiam úgy ront be a házba nyomában a testvéremmel, mint egy felhúzott játék nyuszi. Del és én szétrobbanunk, mint két felajzott tini, akiket rajta kaptak. Amikor Alex berohan a konyhába, a pult takarásában, még mindig Delilah csípőjét fogom, majd finoman megszorítom, ezzel megpecsételve az ígéretemet. 

•

"Kihívás, elfogadva!"