A Gengszterek Városa 1.

Prológus :

Tatyana :

Egymás után töltöm tele az újabb és újabb poharakat. Időm sincsen arra, hogy megpihenjek, tömeg van. Folyamatos pörgésben kell lennem, minden éjszaka pörgős, de a péntek és a szombat, az megér egy külön misét. Egy szóval is katasztrófa.

Idén lesz három éve,hogy a város egyik legjobb klubjában, a Fekete Macskában nyomom az ipart. Mindenki itt akarja tölteni a szabadidejét, a bulizó fiataloktól a balhézó versenyzőkig. Akikkel jobb,ha senki sem keveredik konfliktusba. Egykoron én is versenyeztem, a legjobbak közé tartoztam, én voltam a királynő. Csakhogy egyetlen egy döntésem mindent megváltoztatott. A csapatom  lett a családom, a menedékem, akik mellettem maradtak. Most ők viszik tovább az örökségemet.

Hiteleket vettem fel, hogy megtarthassam a házamat és a műhelyemet. Napról – napra élek, minden egyes fillérrel el kell számolnom, felesleges kiadásaim pedig egyáltalán nem lehetnek. Szinte mindenkinek tartozom. Egyre ritkábban ülök be a volán mögé, a versenyeken se teljesítek már százszázalékosan. Három évet hagytam ki, így könnyen letudtak engem szorítani a trónról. Bízom a fiúkban, meghagyták a nevem, az én nevemben versenyeznek. Örökké hálás leszek nekik. A szerelem sem az én oldalamon áll, pont, hogy amiatt kötöttem ki itt. Gyűlölöm, de megvannak azok a pillanatok, amikor mégis csak hiányzik. Én sem vagyok fából, érzéseim nekem is vannak.

–       Csak a szokásos Tati – az ismerős hang mosolyra fakaszt. Leteszem a kezemben lévő rongyot a pultra,majd felbontok egy Corona sört a csapattársamnak.

A sört leteszem Daniel elé, aki az arcán széles mosollyal veszi magához a frissítőjét ő, már törzsvendégnek számít itt, szinte minden éjjel tiszteletét teszi nálam. Olasz származása révén minden lány őt akarja, egy igazi csődör. Ő vonzza be ide a legtöbb vendégünket, szingliket, egyetemistákat, elváltakat, és a magányos lelkeket is. A bár csak köszönetet mondhat a Grossi srácnak.

Hirtelen a hangulat is megváltozik, egyre többen leszünk, lassan felpillantok a mögöttem lévő faliórára és ijedten veszem szemügyre, hogy már éjfélt ütött az óra, A versenyek vége, Daniel is amiatt van már itt. Most kezdődők az éjféli rohanás.

Reménykedve kezdem el kutatni egykori kedvesemet Klaus–t, ám sehol sem találom őt. Kezdeti lelkesedésem hamar bánatba fordul.

– Ne is keresd! Nem fog jönni – feleli Daniel egyhangúan– Ő nyerte a mai versenyt. Összeverekedett egy újonccal és elvitt magával egy szőke bigét. A BMW-je csak úgy füstölt, ahogy elhajtott. Szerintem engedd el!

– Nézd, tudom mi a véleményetek róla. Én csak leszeretném vele zárni a dolgokat. – felelem leverten.

– Abból tudod,hogy mi lesz?! – förmedt rám Daniel miközben rám mutat az ujjával. – Az, hogy szépen hagyod megdugatni magadat vele!

Daniel mindig is túl őszinte volt, soha sem rejti el a véleményét.  Érzem, ahogy elvörösödöm, veríték jelenik meg a bőrömön, hirtelen melegem lesz. Képtelen vagyok elfordulni, muszáj megtámaszkodnom a bárszekrényben, sajnos igaza van. Van, amit nem tudok elengedni és az Klaus. Szeretem őt, legbelül még él bennem a remény, hogy ő és én egyszer valamikor újra kezdetjük. A rám törő emlékektől csak még ramatyabbul érzem magam, hiányzik a régi gondtalan életem. Mérgemben vissza fordulok Daniel elé, és elveszem tőle a sört. Miután meghúzom az italát, mérgesen vágom le elé a pultra, melyre ő csak rosszallóan mered rám.

– Kivel sikerült verekednie ezúttal? – kérdezem

– Ez tetszeni fog – mondja nevetve – Egy koromfekete Mazda RX-3, az alján zöld neonfényekkel. Ismerős?