A Gengszterek Városa 1.

12.-Fejezet

Tatyana

Ma megfogok halni!

Vajon mikor érkezik el az a pillanat, amikor képesek leszünk felismerni a saját hibáinkat? Milyen fájdalmat kell átélnünk ahhoz, hogy rájöjjünk, tönkre ment az életünk?

Minden létezhető testrészemet átjárja a rettegés, úgy érzem magam, mint egy kalitkába zárt madár. Fogalmam sincs hogyan jutottam el idáig, de elegem van a folyamatos félelemből, a kiszolgáltatottságból. Egykor halálosan szerelmes voltam Klausz-ba ő volt számomra a lehetséges kiút a sötétségből, de helyette csak magával rántott a pokolba.

Kislány voltam, amikor elveszítettem a szüleimet, az űrt, amit maguk után hagytak minden lehetséges módszerrel megpróbáltam elnyomni. Egyszerűen sóvárogtam a figyelemért, és bármire képes is voltam érte. Az életem minden egyes pillanatát végig kísérte a gyász. Elveszett lélek vagyok a bűn tengerében, ahol a szeretet olyan, mint egy értékes drágakő.

Felbecsülhetetlen.

– Bébi,nyisd ki az ajtót,amíg azt nem a fejeddel teszem meg! – morogja haragtól ittas hanggal, miközben megállás nélkül üti az ajtót.

Felemelem a fejem, amit egészen eddig a térdemen pihentettem, és a tekintetem a bézs színű ajtó felé vándorol.

Ott áll, rám vadászik.

Hamarosan minden maradék türelmét elveszíti, majd bosszút áll rajtam. Folyamatosan bombázz a fenyegetéseivel, de nem tudok megszólalni, minden szó a torkomra fagy.

–Nem mondom még egyszer – behunyom a szemem, de a fájdalmat nem tudom magamban tartani, úgy özönlenek a könnyek a szememből, mintha egy szökőkút lennék – Hülye liba, mihelyst bejutok faszra váglak!

– Kérlek... – suttogom magamnak, mint sem neki – ne bánts..

– Bántani,én? – kérdezi a hangjában színlelt sértettséggel.

Nyolc éve semmi mást sem csinálsz csak bántasz.

Szürreális belegondolnom abba, hogy tizennyolc éves korom óta élek együtt egy olyan alakkal, mint Klaus. A részemről igaz szerelem volt, biztonságot és reményt nyújtott nekem, de idővel megváltozott, megmutatta milyen is ő valójában. Minden egyetlen egy pofonnal kezdődött, ekkor még hittem neki, sajnálta, és megígérte, többé nem lesz ilyen.

Tehetetlennek érzem magam, mindenki figyelmeztetett, de nem voltam hajlandó hallgatni senkire. Egyenesen kinevettem a barátaimat, akik óvva intettek ettől a házasságtól. Mérgemben beletúrok koromfekete hajamba, és mindent lesöprök, ami az éjjeliszekrényemen van mellettem. A telefonom hangos koppanással ér földet, ekkor felvillan a kezdőképernyőm, és eszembe jut, hogy ha akarnám, kérhetnék segítséget.

A gondolataim kavalkádjából Klaus morgása zökkent vissza a valóságba. Megállás nélkül rángatja az ajtót, addig nem fogja feladni, amíg nem ő nyer.

Egy szadista állat.

Mindig az ő szava volt a döntő, ha épen baszni volt kedve, nekem nem lehetett ellenvetésem, még női bajok esetén sem, ilyenkor ultimátumot adott, vagy kielégítem a számmal, vagy ő nem törődik a bajaimmal és megfektet.

– Nah idefigyelj te kis ruszki kurva – ez az egyetlen szó is elég ahhoz,hogy az önbecsülésem vissza zuhanjon a nullára. Egész gyermekkoromban ezt kellett hallgatnom, mindenki megbélyegezett. Már a puszta létezésemmel kivívtam a kortársaim gyűlöltét, idegen lány voltam, egy ismeretlen kultúrában. – ; éveken át türelmes voltam hozzád, nyomtam pénzzel azt a baszni való segged, de te alattomosan visszaélsz az én jóindulatommal.