A Gengszterek Városa 1.

5.-Fejezet

Xavier :

Amíg az átlagos emberek madárcsicsergésre ébrednek, nekem addig Daniel autójának a zúgása jutott. Hiába húzom magamra a takarót, és nyomom rá az arcomra a párnát, semmit sem segít. Dühösen ülök fel a nappaliban lévő kanapén, majd lerúgok magamról mindent és morgolódva trappolok ki a lakásból. A garázs előtt meglátom a Shelby-t, majd idővel az alatta terpeszkedő Danielt is. Ásítozva lépek közelebb az autóhoz, ahol megtámaszkodom.

–Te mi a faszt csinálsz? – teszem fel neki a kérdést, miközben megdörgölöm a szemem

–Azt, aminek tűnik, szerelek. – nevet fel és kinyújtja a kezét a kocsi alól. Veszem, az adást le hajolok, és a kezébe adom a földön heverő csavarhúzót – Csak nem felkeltettelek csillagom?

–Most úgy bevernék neked egyet! – köpöm ki a szavakat meggondolatlanul

–Ja, ahogyan az apáddal is megtetted, igazán eredeti – morogja gúnyosan és kihúzza magát a Shelby alól.

–Őt szóba se merd hozni! – tárom szét a kezem – Hallani sem akarok róla

–Nem gondolod, hogy átléptél egy bizonyos határt? – kérdezi tőlem, miközben leveszi magáról a trikóját és megtörli benne az arcát– Majdnem megölted az apádat! Ha én és Jamie nem szedünk le róla, te megfojtod!

–Megérdemli, és még egy percig se sajnálnám! – vonom meg szégyenkezve a vállam majd megfordulok

Szó nélkül hagyom magára Danielt, tudom, hogy messzire mentem, de elegem van. A családomban mindenki titkolózik, az apám és a nagyapám is. Egyhelyben toporgunk ahelyett, hogy kimenekítenénk anyát és a nővéremet a Morellik szorításából, de helyette, úgy ugrunk, ahogyan ők fütyülnek. Minden egyes újabb nappal kockára tesszük az életüket, a méltóságukat. Le kell ülnöm a kanapéra, máskülönben itt helyben esnék össze az idegtől. Daniel pontban, abban a pillanatban jön be a nappaliba, amikor végre helyet foglalok. Merev testtartással megy be a konyhába, hallom, ahogyan a hűtőszekrényben kotorászik, és a kezében egy megbontott Corona sörrel tér vissza, majd velem szemben neki dől a falnak. Minden izma megfeszül, arca vörös a visszatartott haragjától.

–Indulatból cselekszel, ahogyan az apád is. Sokkal több bennetek a közös, mint ahogyan azt te gondolnád. Ő Marcónak osztott ki néhány pofont, te az apádnak, egyikőtök sem jobb a másiknál. Ha Savannah és Josephine az életüket vesztik, az miattatok lesz! – feleli lényegre törően a hangjában erős szánalommal és leteszi a sört elém az asztalra

–Daniel, mégis mit kellene tennem? – kérdezem mérgesen, miközben a tarkómat dörzsölöm

–Elsőnek mondjuk, mit szólnál hozzá, hogy ha gondolkodnál is, mielőtt valami orbitálisan nagy faszságra készülsz? – teszi fel a kérdést a hangjában némi gúnnyal keverve, majd oldalra bicceni a fejét

–Mást sem csinálok Daniel! – csapok rá mérgemben a dohányzóasztalra – Körülöttem senki sem töri magát azon, hogy előrébb jussunk, sem te sem az apámék! Gondolkodjak, ez vicces. – nevetek fel ironikusan

–Az a vicces, vagyis inkább már tragikus, ahogyan te viselkedsz. Azt hiszed, egyedül képes vagy szembeszállni a világ egyik legnagyobb maffia hálózatával, a Cosa Nostrával? – emeli a felém a kezét, és elrugaszkodik a faltól– Apám megpróbálta és megölték, a családom összes többi tagjával együtt. Szóval hallgass rám, amikor azt mondom, hogy állj le!

–Valószínűleg apád túl gyáva volt ahhoz, hogy sikerüljön neki! – csapom össze a kezem, és felkelek a kanapéról

Kezemben a kocsi kulccsal sietek ki a házból, már éppen nyitnám ki a zárat, amikor is Daniel hátulról megragadja a vállamat és erővel neki lök a Mazdának. Döbbenettel fordulok meg, és szembe találom magam Daniel vérvörös tekintetével. Időm sincsen a védekezésre, azonnal megragadja a torkomat és fojtogatni kezd. Reflexszerűen markolom meg az izmos kezét, de nem tudom lefejteni magamról. Pánikszerűen kutatgatok lehetőségek után, de már megütni sincsen erőm. Mintha elpattant volna egy húr az agyában, gyilkoló gép üzemmódra váltott.