A Gengszterek Városa 1.

4.-Fejezet

Xavier :

Sokkosan állok Tatyana mellett, alig néhány másodperce még csókolóztunk, lángra lobbantotta a testem, alig néhány pillanatra nem voltam ideges. Ám, mint mindennek ennek is vége lett, megcsörrent a telefonom és Daniel hadarva tömte belém az információkat. Marco emberei megtámadták a nagyapámat, lelőtték, hogy pontos legyek. Kinyomtam, egyszerűen megszűnt a világ körülöttem a hangok tompábban hallatszódnak. Tatyana beszél hozzám, de semmit sem fogok fel belőle. Eddig ő volt az, aki a segítségre szorul, most én. A nagyapám nem egy lövést kapott, hanem hármat. A nyílt utcán, nem várták meg, hogy leszálljon az éj, nem,ők nappal akarták kioltani George életét.

–Xav – néz rám Tatyana falfehéren, majd a kezét az arcomra helyezi.

–Azonnal el – kapkodom a pillantásom közötte és az ajtó között, majd hátrálni kezdek, így kénytelen elengedni – Mennem kell, sürgősen szereznem kell egy fuvart, hívok egy taxit.

Nem törődve Tatyana motyogásával azonnal előveszem a telefonom és megnyitom a tárcsázót, de az agyam olyan szintben felmondja a szolgálatot, hogy még a taxi társaság számát is elfelejtem.Idegességemben az ajkamat harapdálom, közben egyre görcsösebben szorongatom a telefont. Tatyana türelme is kezdhet elfogyni, mert öt másodpercenként megrángatja az ingem alját, de ügyet sem vetek rá. A gondolataimban teljesen máshol járok.

–Figyelj már rám! – förmed rám mérgesen és megragadja a kezemet, majd maga felé húz. Ekkor szembe találom magamat Tatyana idegbeteg tekintetével.

–Mit akarsz? – kérdezem tőle nyersen és zsebre vágom a telefonomat

Tatyana döbbenten néz rám, valószínűleg sikerült vérig sértenem, de most nem tudok rá koncentrálni. Megint a telefonomért nyúlnék, amikor is Tatyana a semmiből egyszerűen csak pofon vág. Mintha megnyomna rajtam egy újraindító gombot, az agyam ismételten működésbe lép és végre normálisan tudok ránézni.

–Figyelj, ez a pofon feltétlenül kellett? – teszem fel a kérdést miközben a sajgó arcomat simogatom.

–Igen, mert kurvára ignoráltál! – mutat rám ingerülten, és felkap egy kulcsot a dohányzóasztalról. – Most, hogy végre újra szalonképes az agyad, gyere.

Megvonom a vállam és értetlenül követem őt, mihelyst kiérünk a műhelyből megkerüljük az épületet, ezáltal a hátsóudvarra érkezünk, ami tulajdonképpen egy nagy betonplacc. Az aszfalt tele van féknyomokkal, néhol olaj szennyezi be a betont. Helyet kapott kint egy hatszemélyes szürke kerti bútor szett is, közepén egy hozzáilleszkedő asztallal. Tatyana csípőre tett kézzel áll előttem, a koromfekete haja finoman követi a szél mozgását, többször is megdörzsöli a homlokát, majd megfordul és int, hogy kövessem tovább. Az épület sarkában áll letámasztva, egy sötét zöld szívű Kawasaki Ninja motor.

–Tatyana így is kurva ideges vagyok, ha csak amiatt hoztál engem ide, hogy ...

–Befognád! – szakít félbe türelmetlenül és csapja össze a tenyerét, ezt követően a kulcsot a kezembe nyomja – Danielé, úgy menj vele, hogy ha egy karcolás is lesz rajta, akkor te halott ember vagy.

Rögvest a motorhoz lépek és végig húzom a kezem a hideg fémen, majd megmarkolom a kormányt és felszállok. Tatyana vissza fut az épületbe és egy fekete sisakkal a kezében áll meg mellettem. Félszeg mosollyal az arcomon fogadom el tőle, és a fejemre teszem. Nem éppen a legjobb a számomra, de addig tökéletes, amíg a kórházba érek. Felhúzom a plexit, hogy normálisan rá tudjak nézni Tatyanára, aki összekulcsolt kézzel figyel.

–Kösz – biccentek gyámoltalanul és vissza igazítom plexit a helyére.

–Adósod voltam, ezzel kvittek vagyunk. – feleli egyhangúan azután hátat fordít nekem és bemegy a műhelybe.