Kamu pár

ELSŐ

Charlotte Grayson

A napom szokásosan indult, felkeltem, felöltöztem gyorsan megreggeliztem aztán elindultam a legjobb barátomhoz, hogy együtt mehessünk iskolába. Luke Miller, a legjobb barátom. Egészen kicsi korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk, szinte mindent együtt csinálunk. Ha személyleírást kellene róla készítenem akkor azt mondanám, hogy egy életre kelt Lana Del Rey zene. Sötét göndör haja, és viharos kék szeme kiemeli arca szépségét, és ha ez nem lenne elég a legszebb külső mellé megkapta a legjobb személyiséget. Mindig feldobja a kedvem, még ha magam alatt is vagyok, bármit meg lehet beszélni vele, jószívű és nagyon törődő srác. Magamat viszont hétköznapinak vallanám, fekete hosszú hajam és sötétbarna szemem igazán unalmassá teszi külsőmet, az iskolában én vagyok a "stréber" lány, egyetlen egy barátom van, és sokat azt sem tudják ki is az a Charlotte Grayson. - Amit nagyrészt szüleimnek köszönhetek, ugyanis elég szigorúak és alig mehetek el itthonról iskolán kívül. - Nos, gondolom sokan gondolkodnak azon, hogy miért áradozok így a legjobb barátomról. A válasz egyszerű, azért mert belezúgtam. De inkább meghalok, minthogy ezt elmondjam neki. Ennek kettő oka is van; Először is, nem akarom elrontani a barátságunkat, másodszor, tudom hogy ő nem érez így. Szóval igen, ez lenne Charlotte Grayson szerencsétlen kis élete.

Mire Luke háza elé értem, ő már kint állt a kapu előtt. Bal kezével táskáját tartotta, miközben jobbal a telefonját nyomkodta és aranyosan mosolygott. Mikor észrevett felém intett, majd egy kedves mosolyt villantott amitől úgy éreztem mentem elolvadok. Ahogy közeledtem egyre éreztem, hogy arcom pirul és fejem lassacskán paradicsommá válik Luke jelenléte miatt.

– Szia – köszöntem miközben úgy vigyorogtam akárcsak egy bolond. Fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt ha jelen van, de egyszerűen folyamatosan leégetem magam. Akárhányszor tetszett egy srác, csak beégtem előtte. Például mikor tizenöt voltam, halálosan szerelmes voltam Jake Whitemore-ba, az egyik évfolyamtársamba. Mikor megjelent a folyosón annyira pánikba estem, hogy gyorsan meg akartam fordulni hogy ne csináljak valami hülyeséget a jelenlétében, de ekkor sikerült lefejelnem valakinek a szekrényeknek az ajtaját, mondanom sem kell mennyire kínos volt. Ja és ami még viccesebb, később kiderült hogy Jake meleg.

– Szia – ölelt magához, ekkor pedig belégeztem friss illatát, majd még jobban mosolyogni kezdtem.

– Akkor, induljunk – hessegettem el a rózsaszín ködöt, majd elindultam. – Mondd csak, te is láttad hogy a suli halloweenes bulit szervez? Én mindenképp menni akarok!

– Nem láttam – rázta meg fejét, majd felvette az én tempómat. – Hogy bírnak így sietni azok az aprócska lábaid, hát én már nem bírom a tempót!

– Nos igen, a lajhárok ilyenek – nevettem fel szemtelenül, majd szaladni kezdtem. – Úgy sem érsz utol!

– Azt meglátjuk – szaladt utánam Luke, mire még gyorsabban kezdtem futni, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne érjen utol. Mögém érve felkapott és vállára dobva sétált tovább. – Na most legyen nagy a szád.

– Tegyél le – mocorogtam vállán nevetve, mire csak sétált tovább. – Luke Miller, tegyél le! Tudod, hogy tériszonyom van – csaptam hátára.

– Százhetvenöt centi magasságban? – röhögött szemöldökét ráncolva. – Még szerencse, hogy ilyen kicsike vagy, különben megállni sem tudnál a lábadon mert túl magasban vagy.

– Én abszolút nem vagyok kicsi. Normális ember méretem van – ellenkeztem, mire a fiú egy olyan "te is tudod, hogy ez nem így van" fejet vágott.

– Mi? Bocsi, de nem látom ki beszél hozzám. Merre vagy? – nézett el direkt fejem felett, közben próbálta visszatartani a nevetést. Fafej.