Kamu pár

TIZENÖTÖDIK

Charlotte Grayson

Nos, a kis esőben való találkát megúsztam egy kisebb torokgyulladással, bár ez miatt is kiírt az orvos, tehát otthon kellett maradnom. Dean meg, hát ő Dean... Orvoshoz se ment, ugyan úgy bejárt iskolába meg minden.

Egyedül voltam otthon, Nick iskolában, anyu és apu dolgozik. Enyém az egész ház, szóval volt egy kis koncert, aztán jött a plafont bámulós rész, mikor elgondolkodsz az élet értelmén, ezután meg ettem mindenféle édességet amit találtam otthon. Aztán végül a kanapén ültem, és valami hülye kvízt néztem, közben egy vaníliás pudingot ettem, magamra terítettem a kanapén hagyott pokrócot, és röhögtem azon, hogy milyen hülye néhány ember. Mint például én, aki képes ezen röhögni. Miután megettem a maradék pudingot kidobtam a dobozt, a kanalat pedig a mosogatóba dobtam - ezt amúgy majdnem fel cseréltem, és a kukában landolt volna a kanál - aztán elindultam vissza a kanapéra, amikor kopogtak. Vizes kezemet a pizsama nadrágomba töröltem, aztán szemöldökömet ráncolva az ajtóhoz lépkedtem.

– Le kell ülnöm – támasztotta meg kezét Luke az ajtókereten, közben úgy fújtatott mint aki évek óta meg sem áll.

– Jézusom, jól vagy? – léptem arrébb, hogy Luke be tudjon jönni a lakásba.

– Nem – rázta fejét, majd kivett a hűtőből egy palackos vizet, aztán mint egy krumpliszsák ledőlt a kanapéra.

– És elmondanád esetleg, hogy mi bajod van, vagy azt várod el, hogy kitaláljam?

– Hogy nézel ki? – nevetett miután végig nézett rajtam. – Ma méginkább úgy nézel ki, mint egy csövesre.

– Igen? Tényleg? – kérdeztem mosolyogva, majd óvatosan megfogtam a palackot amit Luke az előbb lerakott az asztalra, és a fejére öntöttem a maradékot. – Te meg úgy, mint akit leöntöttek.

– Köszi, ma is igazán kedves vagy – törölgette arcát pulcsijába, majd mikor már némileg száraz volt, újra megszólalt. – Kiara elhívott engem egy randira.

– ÚRISTEEEEN – kiabáltam fel. – Bocsi! Szóval, és hova mentek? Vagy mikor? Luke válaszolj már!

– Válaszolnék, ha végre befejeznéd a kérdezősködést – nevetett fel mire én csendben maradtam, és leültem mellé. – Azt mondtam, majd meglátom lesz-e időm.

– Hát te totál hülye vagy – csaptam combomra, majd hihetetlenkedve megráztam fejem. Miért ilyen buta... – Elhív, te meg egy hülye vagy.

– Éppen ezért jöttem – mutatott felém egyetértően.

– Azért, mert hülye vagy?

– Igen - vágta rá. – Vagy mi? Nem! Azért, hogy segíts nekem. Mit csináljak most?

– Használd egy kicsit az eszed – böktem homlokára, mire továbbra is úgy nézett rám, mint borjú az új kapura. – Uram Isten Luke! Írj már rá vagy valami, és mondd meg, hogy találkozzatok! Ne legyél már buta!

– Mire mennék én nélküled? – tette fel vigyorogva a költői kérdést, majd egyből gépelni kezdett telefonján.

– Tönkre, valószínűleg.

– Válaszolt – ugrott fel örömében. – Azt mondta, hogy egy óra múlva neki tökéletes, de persze csak ha nekem is jó. Nekem jó lesz egy óra múlva?