November 30 (4.0)

1K 41 2
                                    

Melani

Már megint jelenetet rendeztél Melani!-Mondta kissé ingerülten Niki.

Ő az a fajta lány, aki nem áll ki magáért. Inkább minden beszólást elenged a füle mellett. Én sokszor szólok bele olyan dolgokba is, amihez semmi közöm. Dehát na, ez vagyok én.

-Ezt majdnem minden kéthetente eljátszuk. És te, meg az a férfi. Annyira nézzétek egymást. Netán ismered?-kérdeztem.

-Nem tudom, a szeme, olyan ismerős. Na mindegy hagyuk. Van egy ötletem-eléggé izgatott.

-Mi lenne az?-Kérdeztem.
-Menjünk bulizni.
Hogyne, a nagy izgatottság, viszont az enyém oda veszett.
-Ajhh, fáradt vagyok, és már korom sötét van.

Idő közben haza értünk. Elkezdtünk lépcsőzni, mivel a lift szokás szerint bedöglött.
Már bent vagyunk a lakásban. Én ledobom magam a kanapéra, előttem Niki áll, aki csípőre tett kezekkel méreget.

-Jajj ne már, nem sokáig leszünk. Kicsit iszogatunk aztán ennyi. Vedd észre, be vagy pőssedve! Eleve holnap szombat.
-Mi van?!-ez most fájt-Nem vagyok bepössedve.

Hunyorítva rám néz.

-Na jó leszarom, de csak 3 feles aztán húzunk haza!-Muattam fel a mutató ujjam.
-Beszéltem ma pár barátnőmmel, mondták, hogy eljönnek értünk-sokkolt a hír, de legalább nem kell a taxit fizetnem.
-Oké, na akkor húzzunk készülődni.
***
Pár órával ezelőtt...

Santiago irodájában:
Márk

-Sajnálom Márk, ez a cafka csak úgy berontott-szabadkozott Santiago.
-Csak a pénzükért jöttek.-vissza ülök s székbe majd folytatom-Holnap Nataniel ide fog jönni Olaszországból, értesítsd Carlost!

Nem sokan tudják, de a Bad Cat -nek nem Carlos az igazi vezetője, hanem Nataniel Scott. Carlos csak azért kell, hogy megvezessük az embereket. Az apja halála után rá maradt a maffia. Ő szinte minden rossznak a forrása. De hát, az alkalmazottak mindezekről mit sem sejtenek.

-Meglesz, egyébként mikor érkeztél?
-Pár órával ezelőtt, miért?-Kérdeztem.
-Ma este lesz a bárban egy énekesnő, az egész hely tele lesz rúdtáncosokkal. Ha gondolod nézz be 22:00-kor kezdi.
-Majd még átgondolom, de most megyek. Ne felejt el szólni Carlosnal!
-Oké!-Válaszolta.

Felhívtam Natanielt, hogy holnap mikor érkezik.
Megbeszéltük, hogy délben a bárban találkozunk.
A bár elég csúnya kifejezés, ismertebb neve az alvilágiak között az, hogy "Alvilág a földi életben".

22:00-át mutat az óra, és úton vagyok a Bad Cat felé. Csak azért, hogy lássam azt a csillogó szempárt, ami ma rám meredt az iroda előtt. Mintha egykor hozzám tartozott volna, mintha ezerszer is újra tudnám élni benne az előző életemet, azt az életemet amikor még nem tartoztam az Alvilágiakhoz. De hála a sorsnak, most sem kegyes hozzám, szerintem egy jó óra hosszára itt ragadtam a dugó kellős közepén.

***
Melani:

-Készen vagyok!-Kialtom Nikinek.
-Én is!-Jött ki a szobából.
Káprázatos.
Tűzpiros testhez álló ruhát visel, ami sejembő készült. Fekete fényes tűsarkút vett fel hozzá, a haját begöndörítette, és tett bele olyan gyöngyökből álló hajpántot. Extra szexi ám.
Nálam semmi extra.
Fekete bőrnaci, piros ejtett vállu csipkés haspólóval. Erre természetesen Niki beszélt rá, egyáltalán nem szoktam ilyeneket hordani, szerintem nem állnak jól. Jah meg az elengedhetetlen háromnegyedes bőrdzsekim. A sminkünk különböző bár csak annyiban, hogy neki szájfenye van, nekem pedig vörös rúzsom. A többi ugyan az. Ő használ alapozó meg korrektor, én viszont nem. Nem szeretem ha valami van az arcomon, max pirosító. A hajam ki van vasalva, amit felkötöttem, hiszen frufruval sokkal jobban áll nekem a felfogott haj. A körmeim mandula alakúak, dark cherry színűek. Plusz a szettemhez megy még egy fekete Adidas cipő.

-Woww Huii!-Csodálkozott rajtam, amit nem nagyon értek.
-Melletted eltörpülök-mondtam.
-Ne hülyeskedj, na, de a csajok már itt vannak.
-Oke mehetünk-eggyeztem bele.
Kileptünk az ajtón aztán bezártam.
-Nik, amúgy hová megyünk?-Kérdeztem.
-Először is egy szórakozó helyre, aztán meglátjuk.
-Te is tudod, hogy nem bírom az ilyeneket, és még mindig nincs kedvem hozzá.
-Hogyne tudnám kicsi remete, nyugi jó lesz-nyugtatott.

Ahogy vége lett a beszélgetésünknek már az utcán voltunk, és a két lány integetett az autóból.
Niki visszaintegetet, mire én csak biccentettem feléjük, majd be szálltunk az autóba.


-Hali csajok!-Köszönt nekünk az a lány aki a volán mögött ül, majd folytatta-Korina vagyok.
-Sziasztok, Melani vagyok.
-Szia az én nevem Tifani.

Egész csinos lányok. Bár Korina csupa szilikon, ami nekem visszataszító, de a bizonyos "férfiaknak" bejön.
Tifani eredeti szépség. Kissé szőkes haja a vállára omlik, és tengerkékek a szeme , az alakja pedig brutális. Lefogadom, hogy modellkedik. Bár a kifutóhoz eléggé alacsony. Mind a hárman eléggé alacsonyak a kifutóhoz, viszont testre mind a hárman megállnák a helyüket modellként. Nekem a magasságommal semmi baj nincs, nem zavar, hogy háromuknál magasabb vagyok, viszont ducibb. Nyilván az idők során ezzel megbékeltem, de mégiscsak. Na, de elég az önsajnalatból.
Hárman jót beszélgetnek, végre 20 perc után megérkezünk.

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
Ismét egy újabb rész. És igen 5 része lesz a november 30., mivel nem tudtam egybetömöríteni az egészet.
Ezt a részt csak a barátnőm kedvéért írtam, úgyhogy innen is szívesen!
Remélem tetszik! (Csak úgy megsúgom, innentől lesz érdekes a sztori)
XOXO:Jázmin 🍒
Tiktok:DarkCherry666
(Helyesírási hibákért bocsi 🫶🏽)

Gyűlölve kívánlak Where stories live. Discover now