Véletlen

Halott hug?!!

Reggel amikor felkeltem senki nem volt itthon. Kimentem a konyhába inni.
Az asztalon meg láttam egy papírt.

"Majd később jövünk. Elmentünk cuccokat venni."

Ennyi ált a lapon. Hallottam ahogyan kopognak a bejárati ajtón.

-Megyek!-amikor kinyitottam az ajtón a szemeim ki kerekedtek és elkezdtem remegni.

-Ti...ti meg...hogy?-hátráltam egyet.

-Egy kedves lány kifizette a hátra lévő éveket...

-AMEDDIG TE A KIS UJJADAT SE MOZDITOTTAD ÉRTÜNK! TE KÜLDTÉL BÖRTÖNBE MINKET!-huzott pofán az apám.

Zoe.... Csak is ő lehetett.

-Álj fel!-az érzéseim átvaltottak halott üzemódba. Zombiként áltam fel remegő testtel.

-Remélem, hogy a vendég szoba még meg van. Vidd be ezeket a szobába.-engedelmeskedtem.

Félek....

-Amikor legutóljara láttunk másabb voltál. Dagatt.-mondta anyám lenézően de én a padlót bámultam.

-Csinálj nekünk kávét.

-Máris...

-Úgye tudod, hogy befogjuk pótolni az elmaradt éveket?-mosolyogtak rám.

Itt már pontosan tudtam, hogy a verésről van szó.

-Készen van már!?-kérdezte apa agresszív hangnemben.

-Igen....-egyre jobban remegni kezdett a kezem.

Félek töllük. Mindennél jobban ilyesztőek....

-Hozzad már!

-Vi...viszem..-most figyeltem arra, hogy ki ne borduljon, de nem figyeltem a küzönre és kiborult a földre én pedig el estem.

-Semmit nem fejlődtél az évek alatt!?

-Egy kis veréstől biztos megjön az esze.-javasolta anyám mire rémülten néztem magam elé.

-Kérlek ne.....-könyörögtem nekik. Nem kegyelmeztek. Ütöttek, rugdostak és a késsel is el látták.

Szétverve feküdtem a padlón. Nem tudtam megszólalni, csak feküdtem és magam elé bámultam könnyes szemekkel.

Meg akarok halni... Kezdtem kicsit boldogabb lenni. De jött Zoe és ők...
Már nemszeretnék élni...

-Úgy látom, hogy most rosszabból bírod mint régen. Vissza kell téged szoktatni.-rugott erőteljesen a borgámba.

A bordámat fogva nagy nehezen fel áltam és rájuk néztem. Éreztem ahogyan a sós folyadék végig gördül az arcomon.

-Mi lett veled!? Régen erősebb voltál.

-Régen!? Én erősebb!? CsAK TÜRTEM A FAJDALMAT AMIT OKOZTATOK NEKEM! MÍG A TÖBBI 6 ÉVES GYEREKEK NEM TUDTÁK MI AZ A FÁJDALOM...ADDIG ÉN A PENGÉHEZ NYULTAM!

-Ne feleselj vissza! Az apád vagyok nem a barátod! És igen is régen erősebb voltál! Most megüt valaki és egyből elsirod magad!

-Ez nem igaz... Olyan sérüléseket szenvedtem ebben a nyomorult évben amelyeket más nem tudná eltürni!-mutattam fel a kezemet amin a Raya okozott seb volt.

-Semmit nem szamít! Még a húgod, Luca is jobban türte mint te!

-Ne vedd a szádra a nevét! Miattatok halt meg! De az igaz, hogy erősebb volt nállam...most is az lenne. Minden egyes nap egyre jobban hiányzik.-próbáltam kiegyenesedni.