Szomszédfiú |✔

Thirteen

Miután Liz végül mindannyiunknak szedett a nyálcsorgató ebédjéből, otthagyott minket azzal az indokkal, hogy elmegy Skylynnért. Mi elköszöntünk tőle, teli szájjal. Gyorsan ettünk, de mégis keveset, hogy a pizzának maradjon hely. A maradékot visszapakoltuk nagyon illedelmesen a tálba. 

A pizzához elővettünk minden alapanyagot és minden feltétet, amit csak ki tudtunk rámolni a hűtőből és a szekrényből. Az asztalt be is terítettük, ezért a pulton kellett bekeverni a tésztát, aminek a feladata természetesen rám esett, mint lányra. 

- Hééé, azért ti el ne merjetek tűnni! Vágjátok fel a paradicsomot, reszeljétek le a sajtot, keverjétek be a szószt! - osztottam ki a feladatukat, mire egy nagy nyögéssorozat hagyta el szájukat, mire fenyegetően hátrapillantottam. Persze szófogadóan leültek az asztalhoz csinálni a dolgukat. 

- Ez így nem tetszik. - jelentette ki hirtelen Nash, mire mobilpötyögést hallottam majd felcsendült egy közismert dal. Legalábbis a mi körünkben közismert. The NBHD - Sweather Weather. Mi imádjuk ezt a zenét, hiába több éves. Teli torkomból üvölteni kezdtem a szöveget, mikor egy meleg kezet éreztem derekamon, és ugyan csak meleg lehelete cirógatását nyakamon. 

- Touch my neck, and I'll touch yours. 

Nem tudtam rá nézni. Nem engedte, és nem is akartam. Aztán folytatta pár szöveg kihagyása után;

- One love, two mouths. One love, one house. No shirt, no blouse. Just us, you find out. - elengedte derekamat, aztán faképnél hagyott. Lefagyva álltam ott, éreztem, ahogy gyomrom liftezik a közeli érintésétől, hiába hagyta abba. Jó érzés volt ilyen közel tudni magamhoz, de mégis kiborító. Húzza az agyam, ebben biztos vagyok. 

Feleszméltem néma bambulásomból, mikor a szám átváltott Blackbear-re. Megfordultam, kinyújtottam a tésztát és rákentem a szószt. A fiúk rengeteg mindent rádobáltak, aztán be is tettük a sütőbe. Átsétáltunk a nappaliba, ahonnan még mindig Nash üvöltő telefonja szólt. Egyesével kezdtük el újonnan ordítani a szöveget, aminek hála olyan érzetem volt, mintha egy buliban lennék. És hogy erről pontosan ki jutott eszembe? Naná, hogy Cameron. Ha arra a bulira Nash nem rángat el, soha nem tudnám meg, hogy Cameron híres, de mégis önzetlen. Kezdtem megbékélni a tudattal, hogy a körünkben egy igen híres ember is van. Ezáltal mi is valamennyire nevesek lettünk. 

- Ausztrália, hahó! - lengette előttem kezét barna Jack, ezzel felébresztve bambulásomból. Értetlenül kapkodtam fejemet, mikor tudatosult bennem, hogy a zene még mindig üvölt, én pedig nem ugrálok, se ordítom a szöveget. 

- Mi? Ja bocs. - néztem rá zavartan, mire átkarolta vállamat és úgy kezdte énekelni a szöveget. Nem sokkal azután hogy véget ért a szám, kiszabadultam Jack karja alól és kisétáltam a konyhába. Muszáj volt kicsit lenyugodnom. Túl sok dal járt a fejemben, ugyan azzal az emberrel elképzelve az egész momentumot. Egy pohárért nyúltam mikor ugyan azt az érintést éreztem meg karomon, mint egykor derekamon. 

- Számtalanszor elképzeltelek már báli ruhában. Gondolom te engem zakóban nem, de ahogy ezt kimondtam, az eszedben így vagyok. - tudtam, hogy kacsintott egyet. Szemeimet megforgattam. Felé fordultam, és szemébe néztem. 

- Mire célzol ezzel? 

- Elhívlak páromnak egy bálra. Mit szólsz? - mosolygott önelégülten. Tudta a válaszomat, ennek ellenére mégsem húzta nagyobb mosolyra arcát. Gondolom az egoizmusa szerint ez a féloldalas mosoly állt neki a legjobban. 

- Miért engem? 

- Mert te vagy az a lány, aki mellett szívesen megjelennék. 

Szívem hatalmasat dobbant. Zavartan elnevettem magam. 

- Mikor? 

- Holnap este. - nagy szemekkel nézett rám, miközben fontolóra vettem ezt az egészet. Megéri ez nekem? Ki tudja hány újságíró, paparazzi lesz ott. Ki tudja minek fognak engem beállítani, ha én ott megjelenek Cameron oldalán. És ha Cameron titokzatos válaszokat ad velem szemben? Akkor is kiforgatják a szavát? Vagy meg sem mukkanunk egész este alatt, csak ott vagyunk? Az utolsó gondolatom jobban tetszett, mint az eddigiek. 

- Legyen.