Szomszédfiú |✔

Fourteen

Említenem sem kell, hogy miután beleegyeztem mennyire be lettem zsongva. Egész délután a fenekemen nem tudtam megmaradni, amire már nevetve reagáltak a fiúk. Kellő képen mindenki tudott a dologról, így nem csoda, hogy megbombáztak pár zavart és kellemetlen megjegyzéssel, mikor elmentek haza. 

A délelőttöm sietősen telt. Liznek beszámoltam a bálról, és annyira megörült neki, hogy segített ruhát keríteni. Lejártuk a lábunkat, mire megtaláltuk a számomra megfelelő ruhát. Egy térdet még épp takaró hosszúságú, csipkés ujjú fehér ruhára esett a választásom. Liz szerint gyönyörűen állt rajtam, és még nekem is tetszett. Otthon a szekrényem aljáról elővettem a telitalpú magassarkúmat, ami természetesen fehér volt. Gondolom tudjátok, milyen gyakran használhattam, ha már a szekrényem aljáról húztam ki. Mindent gondosan kikészítettem az ágyamra, hogy délutánra rendesen el tudjak készülni. 

- Na de most komolyan. Ugye hozol haza a svédasztalból? - csillogott Hayes szeme. 

- Nem. - nevettem fel. 

- Miért? - biggyesztette le alsó ajkát. 

- Szerintem nem nézne ki túl jól, hogy egy nagy tállal a kezemben jövök haza. - ahogy elképzeltem, hatalmasat nevettem ezen. 

- Majd eldugod a ruhád alá. 

- Hogy egy éles hasú terhes nő legyek? - tettem csípőre kezemet, Hayesre bámulva. 

- Akár. - kacsintott. Úgy hiszem, ez a fiúk körében egész megszokott dolog lett. Az ebéd lassacskán kész is lett, mi pedig falatozni kezdtünk. Érdekes módon a fiúk egyszer sem dugták be a fejüket hozzánk, amit furcsálltam, de mégis legbelül örültem, hogy ezt a napot megtarthatom magamnak. 

A délután folyamán inkább olvastam, hogy eltereljem a gondolataimat az estéről. Nem akartam azon zsörtölődni, hogy a paparazzik hogyan fognak minket lekapni, az újságírók minek fognak engem beállítani, vagy esetleg egy pár híresség miket fog rólunk/rólam mondani. Nem akartam azon se gondolkozni, hogy Cameron mit fog csinálni, vagy mit fog mondani. És azon se, hogy mi lesz ezek után. Inkább beleéltem magam a főszereplő bőrébe, mert most erre volt szükségem. 

Liz nem engedte, hogy vasat emeljek a hajamra, ezért természetes úton göndörítettük be a hajam alját, aminek hálája azt volt, hogy egy ufóra hasonlítottam. Nem is egyszer lett ez megjegyezve, nem is egyszer lettem így lefotózva. Mondjuk a végeredményt mindenki dicsérte. Egy hosszas tusolás után felöltöttem magamra az új ruhámat, amit szerintem ezen az estén fogok először és utoljára viselni. A cipőm pántját is becsatoltam, szememre csak szempillaspirált vittem fel, ajkaimra egy barackos színű rúzst tettem, ami mégis kissé pirosas volt. Nyakam sem maradt csupaszon, egy kis medálos nyakláncot tettem fel. Én úgy gondoltam készen vagyok. 

- Mikorra jön érted? - ijesztett meg Nash mély hangjával. A lábam majdnem kibicsaklott, ahogy megugrottam. 

- Majdnem egy cifra káromkodás sorozatot kaptál. - fordultam felé és láttam, hogy a nevetését alig bírja visszafogni. - Nem tudom.

- Csak annyit akartam, hogy érezd magad nagyon jól. Tudom, hogy Cameron mindent megfog annak érdekében tenni, hogy ne ez legyen az első és utolsó alkalom egy ilyesmi fajta "találkozásra". - rajzolta az idézőjeleket a levegőbe. Nash tud valamit, amit én nem. De engem nem éppen ez izgatott. Hanem az, hogy Nasht mennyire de mennyire szeretem, mint rokonomat. Sokat köszönhetek neki, ahogy ő is nekem. Válaszolni nem tudtam, csak felé lépkedtem és nyakába csimpaszkodtam. 

- Bocs, ha megzavarom ezt az idilli pillanatot, de épp itt van a lovagod, Ade. - szakította félbe az ölelkezésünket Hayes. Köszi-köszi.. 

- Nem vagyok Hamupipőke. - nevettem kicsit gúnyosan és a lépcső felé vettem az irányt. Pont Lizzel tárgyaltak valamit sebesen, gondolom kiosztotta a Camre háruló feladatokat, hogy semmi italt nem ihatok meg, hajnal előtt hozzon haza. Tipikus anyás gondolatok. 

- Mi a pics... - elhallgattatta magát, mielőtt teljesen kimondja a legelső gondolatát, mikor meglátott engem. Zavartan túrtam bele hajamba, és mellé lépkedtem. 

- Telefon van nálad, a kulcs pedig a lábtörlő alatt. Érezzétek jól magatokat. - vigyorgott nagyon Liz, mi pedig elindultunk. Ki ne gondolta volna, hogy egy Range Rover fajta kocsival megyünk? Hihetetlenül jól állt hozzá! 

- Tetszik a ruhád. - mosolyodott el kajánul, én pedig a nézéséből láttam, hogy már fehérneműben vagyok. Rácsaptam vállára, mire felnevetett. A külvárosi csarnokhoz mentünk, ami ünnepélyesen volt kidíszítve. Nekem nagyon tetszett, de a kültéren állók nem annyira. Tömérdek mennyiségű újságíró. Cameron ujjaimra kulcsolta ujjait, szorosan maga mellett tartva. Szívem újonnan is hatalmasokat dobbantott. Végigsétáltunk, mint nagy sztárok a vörös szőnyegen. Persze utánunk kiabáltak, hogy "Cameron mégis ki ő?", "ki ez a lány?", "Cameron, ő a barátnőd?" kérdésekkel. Semelyikre nem reagált. Otthonos kis előtérbe csöppentünk, aminek hála nem voltam annyira feszült, mint kint. Mondjuk ki tudja, szerintem nem csak az újságírók fognak minket megkérdőjelezni.