Írói utószó

8.9K 325 22
                                    

 Egyszer mindennek vége lesz, nem? Nem hittem volna, hogy lesz egy befejezett történetem. Mindig belekezdtem egy újba, amit mindig elraktam. Azóta se folytattam őket. És most itt vagyok és írom ezt. 

Igazából nem tudom, hogy ilyenkor mit kell írni. Sosem blogoltam nagyobb vonalakban. De mint ahogy látjátok, ez rohamosan megváltozott. 

Csaknem 23,2K nézettséget ért el a Szomszédfiú, 2,1K vote-ot kapott hozzá. Én szerintem ez nagyon szép szám, amit Nektek köszönhetek! A történet során kaptam két díjat, amit itt is köszönök Vivinek és Emynek! A Szomszédfiú a 'Fanfiction' fület kapta, ahol kiharcolta a negyedik helyet. Őrület! 

 Sokan kérdeztétek meg, hogy lesz-e második évad? Az én válaszom az, hogy nem. Nem lesz második évad. Tudom, ezzel most megint lelkivilágokat romboltam össze, de egyszerűen kifogytam. Az utóbbi időkben, amikor már a húszas részeknél jártam, az ötleteim kezdtek elmúlni. Sokáig gondolkoztam, hogy meddig húzzam még a történetet, de itt megálltam. Szerintem Camelaide páros szép lezárást kapott New Yorkban. Talán még most is sétálnak, Adelaide nyakát tekergeti New York utcáin, míg Cameron édesen vigyorog. Ki hogy gondolja. 

A végére pedig szeretnék egy kis információt közölni. Szerdától nem leszek aktív. Tanulmányi osztálykirándulásra megyek az osztályommal és évfolyamommal Szlovéniába, ahol teli vagyunk programokkal. Semmi esélye nincs annak, hogy én az internet világába lépjek. Meg magamat ismerve, az első estén semmit sem fogok aludni, a másodikon épp hogy csak, a harmadikon talán, aztán a hazavezető úton fogok aludni. Hullafáradt leszek, de igyekszem mindent bepótolni! 

A második. Nem hagylak Titeket történetek nélkül. Van még kettő itt Wattpadon + egy most készül, ami szintén Cameronos. Remélem mindegyik elfogja nyerni a tetszéseteket, mint a Szomszédfiú. Mert mindegyik egoista, de önzetlen :). 

Szomszédfiú |✔Where stories live. Discover now