A balerina rosszfiúja

3. Lina

- Mit szólsz az új sráchoz? - kérdezte tőlem Zsani, ahogy mentünk haza. Zsanival együtt balettozunk hatéves korunk óta, és körülbelül azóta legjobb barátnők vagyunk, és most még  osztálytársak is.

- Igazából mindegy, nem? Hogyha Ribanc Regi rámászott akkor amennyi normálisság lehetett benne az is eltűnt.

- De savanyú valaki - nézett rám. - Pedig pont hogy jóba lehetnétek, ha már mögéd ült. 

Megvontam a vállam. Hát ez pont a másik dolog. Ahogy odaült, már fordultam volna hátra hozzá, hogy üdvözlöm, meg hogy ne legyen ideges, van néhány normális az osztályban, erre elkezdett Zsoltékkal beszélgetni. Vajon mennyi idő kell neki, hogy ugyanolyan hülye legyen mint ők?

- Mindegy igazából.

-  Dehogy mindegy. Pont jó figyelemelterelés lenne így Teóról.

- Jajj, ne is említsd meg többet! 

- Ki akarod sírni? Egy kis Csillagainkban a hiba?

- Nem kell köszi - mondtam, ahogy megálltunk a házunk előtt. - Majd találkozunk baletton! - Zsani intett, és elment. Nagyon kedves volt tőle ez a figyelemelterelési stratégia-ötlet, de úgy döntöttem, hogy most erős maradok, és nem hat meg az, ahogy Teó viselkedett velem.

Hajnali három volt. Késő ahhoz képest, hogy azt terveztük, hogy koccintunk egyet az előadás sikerére, és arra, hogy visszatérek táncolni hosszú kihagyás után, mivel júniusban eltört a bal lábam. Mielőtt eltört volna, Teóval pont a Hattyúk tava párosát gyakoroltuk. Nem akartam, hogy miattam vesszen kárba a sok munkája amit a táncba fektetett, ezért megkértem, hogy keressen új párt. Szilvit választotta, aki bár másik egyesületben táncolt, jó barátok voltak. Amikor járógipszet kaptam, jobb dolgom nem lévén, sokszor megnéztem a próbákat. Csodásak voltak. Szilvi elsőre megcsinálta azt a bonyolult ugrást, ami nekem nem ment. Túl nagy lendülettel ugrottam, Teó nem tudott megtartani, elestem, és akkor jött a nagy reccsenés, törés. Az előadás remekül sikerült, ezért is mentünk el koccintani. Teóval kéz a kézben ültünk egymás mellett és egyszerűen boldog voltam. Az volt a 8. hónapfordulónk. Meghallottam, hogy valaki ordibál. Szilvi jött felénk, teljesen részegen, dülöngélve. Felálltam, hogy segítsek neki.

- Fel ne állj már, ribanc! - kiáltott rám. Az egész csapat hüledezett.

- Jól vagy? - kérdeztem, lenyelve a sértését.

- Jól lennék, hogyha - újra megszédült, ezért megkapaszkodott a bárpulton - hogyha, nem épp a partneremen nyáladoznál. 

- Bocsi, de mostmár amint látod, tudok járni rendesen, és így az én partnerem.

- HAHAHAHA - a hangos röhögése bántotta a fülemet. - A naiv kislány. Nem mondtad el neki, Teó?

- Mit nem mondtál el? - fordultam Teóhoz.

- Semmit - nézett idegesen Szilvire.

- Pff, ezért nem lett belőlünk semmi komoly, Teó. Gyenge vagy!

- Belőletek?

- Ártatlan Lina baba, én a drága pasiddal, amióta te nem tudsz járni, hát összejárunk. Csak úgy mondom,  hátha nem forgatja fel a kis lelked.

- Lefeküdtetek? - kiáltottam most már én is Teóra.

- Az nem is szó rá, nagyon kis tehetséges partnerem van - vigyorgott Szilvi és előrehajolt Teóhoz, hogy megcsókolja. Megcsapott az undorító piaszagú lehellete.

- Értem - összeszedtem a cuccom, és elindultam.

- Lina várj! - tolta el Szilvit magától Teó, és utánam szaladt.

- Dehogy várlak meg te utolsó, áruló, hűtlen dög! 

- Én vagyok a dög? Akkor te mi voltál? Nyolc hónapja együtt voltunk! Nyolc! Nekem meg legyen elég a kézfogás meg a csók?  Bocs, de nekem több kellett egy prűd kislánynál! - kiabált rám.

- És ezért megcsalsz azzal a lánnyal, akivel eleve azért voltál együtt, hogy a karriered megmaradjon, amíg az enyém, jelzem, részben miattad, megtört!

- Hát, így is mondhatjuk - vonta meg a vállát. Nem hittem el ezt az egészet. - Szakítsunk higgadtan. Megérdemli ezt a nyolc hónapos kis semmink.

- Semmink? És így legyek higgadt? - néztem rá hihetetlenül. - Még jó, hogy "szerettél".  - emlékeztem vissza a pár hónappal ezelőtti vallomására.

- Hát igen. Sose mondtam, de mindig is naiv voltál, bár annyira nem hogy lefeküdj velem, sajnos. 

- Azt sajnálom, hogy ennyire félreismertelek.

- Én meg túlságosan is ismertelek, de én túlléptem ezen. Majd neked is sikerül egyszer. Vagy nem - félmosollyal vállat vont. Mit láttam benne? Mostmár csak egy idegennek tűnik, néhány közös emlékkel.

- Neked is szép életet, Teodor. Ne keress többet!

Még utoljára ránéztem, üresnek érezve magam, majd kiviharzottam a bárból, és sose mentem vissza.