A balerina rosszfiúja

11. Lina

Axel azt mondta, hogy öltözzek melegen, szóval UGG csizmában, farmerben és vastag pulcsiban járkáltam a szobámban fel-alá. Igen, ez a randiest. Vagy randi délután? Mindegy. Ránéztem az órára. Még öt perc. Azt hittem felrobbanok. Csengettek. Lerohantam, és dobogó szívvel ajtót nyitottam, ahol Axel állt mosolyogva. 

- Készen állsz? - nyújtotta ki a kezét.

- Ha tudnám mire, akkor egyszerűbb lenne megmondani... - fogtam meg.

- Hát igen, de ez a meglepetés lényege, nem?

- Merre megyünk? 

- Ehhez a kocsihoz - mutatott a ház előtt parkoló Volvora. 

- Ohó - mosolyogtam. - És te vezetsz? - kérdeztem, ahogy kinyitotta nekem az ajtót.

- Nem, hanem a professzionális fizetett sofőröm... - ebben a pillanatban hátrafordult egy magas vörös hajú lány.

- Szia, Axel unokatesója vagyok, Szilvi!

- Én meg Lina! - Axelra néztem és azt tátogtam nevetve - Fizetett sofőr mi?

Kicsit elpirult, és valami jólvanna-szerűt motyogott viszonzásként.

- Visszafele már nem hozlak el titeket, szóval marad a tömegközlekedés, gyerekek! 

- Nyugi, nem a világ végére megyünk, mindent kitaláltam! - garantálta Axel.

- Kamuzik, szervkereskedők vagyunk - kacsintott rám Szilvi  a visszapillantó tükörből.

- Akkor jobb, ha kiszállok -szórakoztam.

- Meg ne merd tenni - szorította meg a kezem Axel. Az érintésétől bizseregni kezdtek az ujjaim.

Amint kikevergőztünk a városból, Szilvi  az autópályára fordult.

- Ajjaj.

- Be kéne kötni a szemed - találta ki Axel.

- Akkor tényleg azt fogják hinni az emberek hogy elraboljuk.

- Kezdem én is így gondolni.

- Bízz bennem! - mondta Axel.

- Inkább bennem! - szólt közbe Szilvi. - Igazi álom sofőr vagyok. 

- Hát jó - csóváltam a fejem mosollyal az arcomon.

Egy háromnegyed óra múlva Axel tényleg bekötötte a szemem. Kisegített a kocsiból, hallottam a csomagtartó kattanását, elköszöntünk Szilvitől (Axel segített, hogy legalább jó irányba integessek), majd elhajtott a kocsi.

- Akkor, most kövess - összekulcsolt kézzel mentünk előre. - Egyébként én se látok sokat, tök sötét van. 

- Ez igazán megnyugtató.

- Nyugi, képbe vagyok, hol vagyunk. Ééés, itt vagyunk - állt meg. - Most egy kicsit így kell állnod amíg előkészülök. 

- Ne szaladj el, légyszi!

- Itthagyni téged? Soha.

Nem tudtam mit mondani erre, csak vakon mosolyogtam.

- Oké, most fordulj meg és ülj le! Segítek. 

Lezuttyantam egy pokrócszerű anyagra. 

- Jó, most feküdj le! - az egyik kezét a fejem alá rakta, amíg a hajamat el nem kezdték a fűszálak csiklandozni.

- Hol...? - kezdtem, de a számra tette az ujját. 

- Psszt! Lefekszem melléd, rendben? És egy, kettő, három nyisd ki a szemed!

Levette a kendőt, és egyszerre a legcsodálatosabb égbolt tárult elém. Megszámolhatatlan csillagok, sehol egy felhő.

- Te jó ég!

- Hát, igen olyasmi. Ilyen, ha a Kékestetőn fekszel.

- Akkor itt vagyunk! - sikerült elszakítanom a tekintetem az égboltról és Axelra néznem. 

- Bizony - nézett a szemembe. 

- Ez az egész egyszerűen gyönyörű!

Mosolygott, felült, és egy másik pokróccal betakart minket, majd egy puszit adott az arcomra, de én úgy éreztem, hogy nem tudnám elengedni, és marasztalva az arcát, megcsókoltam. Axel belenyögött a csókba, majd felém tornyosult és a csók közben két marokra fogta a hajam. Én is beletúrtam a hajába. Axel áttért a nyakamra, csókokkal hintette majd elkezdte szívni, mire én fájdalommal vegyes gyönyörrel nyögtem fel.

- Uuh, még mindig irtó szexi vagy! - szakadt el tőlem egy pillanatra, ameddig én megpillantottam az eget, és rájöttem hol is vagyunk.

- Figyelj..

- Tudom, ez nem igazán ez a hely - grimaszolt. Adott egy pihekönnyű csókot, majd leült, és megszólalt a piknikkosarat felemelve:

- Szendvicset? - vigyorgott édesen, mire legszívesebben újra lerohantam volna.

- Kérek - mosolyogtam vissza rá, és átadtam magam a pillanatnak.