Offline

>> Kettő <<

N I N A

Újabb esős, novemberi csütörtökre ébredtünk. Az emeleten lévő szobám egyik legnagyobb hátránya volt, hogy minden egyes esőcsepp koppanását tisztán hallottam. Kinyitottam a szemem és mélyet sóhajtottam, felnézve az ablakra. Végülis, volt már pár évem hozzászokni.

Belebújtam a mamuszomba és a fürdőszobába csoszogtam, hogy emberi alapszükségleteimnek eleget tegyek.

- Nina, kész a reggeli - kiáltott fel Anya az emeltre. A telefonomra néztem, és riadtan vettem tudomásul, hogy negyedórás csúszásban vagyok.

- Pillanat - ordítottam vissza anyának, gyorsan fogat mostam, aztán már kaptam is magamra az egyenruhámat, amit magánsulis diák lévén kötelező volt hordanom. Fekete rakott szoknya, fehér ing az iskola logójával, sötétkék blézer és egy nyakkendő, szintén Lincoln Academy felirattal ellátva.

Dudálást hallottam, miközben magamra rángattam egy fekete harisnyát és egy bakancsot. Szerencsére azt nem szabták meg, milyen cipőben kellett járnunk - akkor tuti valami körömcipőt adtak volna, amiben minden egyes nap szétfagyott volna a lábunk. Kócos hajamat copfba fogtam és a táskámat felkapva rohantam le a lépcsőn, hármasával szedve a fokokat. Nagy robajjal érkeztem le, amit a nappaliban a TV előtt ücsörgő apám szúrós pillantással jutalmazott.

- Jó reggelt - morgott, kávéjával a kezében. - Ginger már kint vár tíz perce - közölte ismét a TV felé fordulva, és abban a pillanatban meghallottam a második dudálást. Ginger egy barátnőm volt, aki minden reggel elvitt suliba, mivel nekem nem volt kocsim. Valójában Kate volt a neve, nem Ginger, de mindenki így hívta gyönyörű vörös haja és sápadt, szeplős arca miatt.

- Csak nem fog megfagyni a kocsiban - mosolyodtam el, miközben bekanyarodtam vidám, sárga konyhánkba.

- Palacsinta - mosolygott rám vissza Anyukám lerakva elém a tányért, majd folytatta is a mosogatást.

- Imádlak - sóhajtottam teli szájjal, amit kuncogással fogadott.

Vékony, törékeny alakját tőle örököltem, de szerencsére a magasságát nem, azt ugyanis Apukámtól. Ahogy felálltam, szinte Anya felé tornyosultam, és nyomtam egy puszit dús, barna hajába, mint amilyen nekem is volt. - Köszi, szeretlek - bújtam hozzá, és az ismerős parfümje illatát beszívva már rohantam is, kezemben az előre becsomagolt ebédemmel. - Szia Apu - nyomtam egy gyors puszit nappaliban kávézgató szülőm arcára.

Még felkaptam a kulcsomat és a kabátomat, aztán kint is voltam az ajtón. Ginger épp készült dudálni egy újabbat, amikor meglátott engem. Elvigyorodtam, és nagy levegőt vettem arra a pár másodpercre, amíg elértem az autóhoz a zuhogó esőben.

- Bocsi, csak elaludtam - pattantam be mellé, és már be is kötöttem az övemet.

- Előfordul - vont vállat, és elindult a suli felé. Lejjebb tekerte a rádió hangerejét, ami éppen Justin Bieber egyik számát játszotta.

- Is it too late now to say sorry - dúdoltuk a szöveget mindketten, bár a srácért egyikünk sem rajongott.

- Igen, túl késő van - sóhajtotta Ginger, és a kormányra hajtotta a fejét, amikor megálltunk a pirosnál.

- Még van öt percünk - próbáltam biztatni egy kínos mosollyal.

- A hónapban ez a harmadik. Büntetést fogunk kapni - rázta meg a fejét, miközben újra sebességbe rakta a váltót és elindultunk.

- Sajnálom - mondtam tehetetlenül. Már párszor felajánlottam, hogy inkább megyek busszal, de Ginger túl jószívű és bízott benne, hogy nem fogok többet késni. Mégis megint így alakult...