>> Huszonkilenc <<

9.4K 672 27
                                    

N I N A

- Logan jól van - jelentette be nekem Jess pénteken, tesi előtt. Én arra tippeltem, hogy nagyon megbetegedett, miután szilveszterkor kimelegedve kint ácsorgott velem az utcán. Mert nem vámpír, hiába hívják a barátaim Logan Cullennek. - Ryannel beszélt tegnap - tette hozzá, mire automatikusan bólintottam.

- Köszönöm - mosolyodtam el, mire megsimította a karom és folytatta az öltözést. - És azt nem tudja, hol van, vagy mi van vele? - kíváncsiskodtam, mert nem tudtam annyiban hagyni.

- Azt nem mondta el neki - rázta meg a fejét sajnálkozva, én meg tudomásul vettem a válaszát. Nem mertem felhívni Logant az utóbbi napokban, de örülök, hogy ezek szerint jól van legalább. - Azt tudtad amúgy, hogy ő hívta ki a mentőket, amikor Ryan eltörte a kezét?

A sztorit hallottam, hogy Ryan szilveszterkor, mikor már én nem voltam ott, úgy döntött, kipróbája Fleming gördeszkáját. De mivel elég sok alkohol volt már benne, a szilárd talajon nem tudott megállni, nemhogy egy gördeszkán, a jeges kocsifelhajtón! Hogy hagyhatták neki egyáltalán? Az volt az első gondolatom, hogy mégis ki vihette sürgősségire.

- Nem tudtam - csodálkoztam őszintén. Logan volt az egyetlen valamennyire józan?

- Pedig ő volt - bólintott, aztán copfba fogta a haját és kiment, hogy vizet töltsön a kulacsába.

Suli után még Ginger kirakott otthon, aztán pár óra lazulás után átsétáltam hozzájuk, egy esernyővel a kezemben. Csak két utcával lakott lejjebb, szóval gyorsan odaértem, pláne, hogy az eső miatt megszaporáztam a lépteimet. A hó, ami karácsonykor hullott, meg a két ünnep között, szilveszter után elolvadt, és megint csak eső esett. Már meg sem lepődtem.

Szóval Gingerék háza előtt vártam, hogy megkezdődjön a kínzásom. Igen, Logan iszonyatosan megbántott, és amennyiben igazat mondott a barátnőjéről, egyenesen velem csalta meg őt, ha meg nem, akkor meg hazudott nekem. De mindezek ellenére is ugyanúgy rosszul esett, hogy kinevetik. Ráadásul nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy oka van a viselkedésének. Valami azt súgta, nem bántott volna meg, ha csak tőle függ - de lehet, hogy csak én voltam túl naiv meg jóhiszemű vele szemben. Akárhogy is: nem akartam hallani, ahogy a barátaim viccet űznek belőle.

Még hét óra is alig múlt el, már elkezdtük nézni az első filmet, amihez körülbelül annyira volt kedvem, mint egy érzéstelenítés nélküli gyökérkezeléshez. Igazán nem volt szép Jesstől és Beccától, hogy kifigurázták Logant, és állandóan azon nevettek, hogy ő meg én, egyenlő Edwarddal és Bellával.

- Igen, igen! Logan is úgy néz Ninára, mintha fel akarná falni! - értett egyet Becca Mike Newtonnal, amin a szememet forgattam.

- Ezt nem gondoljátok komolyan - morogtam, de hagytam, hogy nézzük a filmet. Örültem, hogy legalább töltünk együtt egy kis időt, és a filmekkel sem volt különösebb problémám. Azon kívül, hogy nem hagytak békén a hasonlatokkal.

- Logan Cullen és Nina Swan - sóhajtotta Jess. Az volt az a pillanat, hogy felpattantam, és kimentem wc-re.

Amikor kiléptem a mosdóból, sokkot kaptam. Ginger állt a sötétben, a karjait összefonva a mellkasa előtt.

- Megijesztettél! - lihegtem, várva, hogy a szívverésem visszalassuljon.

- Mondd el nekik!

- Hogy megijesztettél? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, hogy mit akar mondani.

- Hogy fejezzék be! - nézett a szemembe határozottan. - Nina, ők a barátaid! Tudom, hogy néha nem úgy viselkednek, és úgy érzed, hogy elhanyagolnak, de akkor sem szabad hagynod, hogy bántsanak! Mert rosszul esik, nem?

OfflineWhere stories live. Discover now