Offline

>> Harmincöt <<

N I N A

- Úgyis be kell pótolnod majd az elmúlt két hetet - mosolyogtam Loganre, ahogy beindította a motort.

Egyetértően bólintott, olyan "hagyjuk rá"-stílusban. Szóval nem tanulni hívott át. De ha nem ezért, akkor miért?

Nem sok időm volt ezen gondolkozni, ugyanis az út pontosan addig a tíz percig tartott, amíg én elérek Gingerrel a suliba.

- Na ne. Logan Collins, ezt nem mondhatod komolyan. Itt laktok a következő utcában és ezt én csak most tudom meg?! Haza is sétálhatnék! Ezt nem hiszem el! Ez a következő sarok a házunktól! Arrafelé laknak Gingerék - mutattam idegesen az egyik irányba, amerre az Anderson rezidencia volt. - Logan, ugye csak viccelsz? - néztem rá döbbenten, még mindig a kocsiban ülve, magyarázatot várva.

Megköszörülte a torkát. Ezt egy nemnek vettem.

- Na jó - szívtam be a levegőt, hogy lenyugodjak. - Bevihetjük a csellómat? Nem akarom, hogy itt álljon a hideg autóban.

- Persze - motyogta, és már ki is vette a hátsóülésről, majd elindult a bejárat felé. A házuk nagyon hasonló volt a miénkhez, csak sárga volt a fala. De ugyanazokat a hatalmas ablakokat, kis verandát, garázst, feljárót, emeleti ablakokat láttam. És ahogy beléptünk, az is pont olyan volt, mintha hazaértem volna, csak a színek meg a formák voltak mások, az elrendezés döbbenetesen hasonlított.

- Ez nagyon fura.

- Mi? - kérdezte, és felakasztotta a kabátomat.

- Pont olyan a házatok, mint a miénk. Neked nem tűnt fel?

- De igen - mosolyodott el, és gondterhelten beletúrt a hajába. - Kérsz valamit enni vagy inni?

- Egy pohár akármi jól esne - feleltem.

- Megnézem, van-e akármi a hűtőben - vigyorgott rám, és a konyha felé vette az irányt. Közben ledobta a nyakkendőjét és a zakóját egy székre, én meg kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, miután jólnevelten megszabadultam a bakancsomtól. - Narancslé jó lesz?

- Tökéletes - kiáltottam vissza.

Körbefuttattam a szemem a helységen, a bútoroktól a fényképekig. Volt egy a TV mellett, amin Logan mosolygott, meg egy nála pár évvel idősebbnek tűnő srác, akivel elképesztően hasonlítottak egymásra. Biztosan ő volt Daniel, Logan bátyja.

Ahhoz képest, hogy novemberben költöztek ide, minden rendezettnek tűnt; mindennek megvolt a maga kis helye.

Logan lerakta elém a poharat az asztalra, és mellém ült a kanapéra.

- Köszönöm - haraptam be az ajkam, aztán kortyoltam egyet a narancsléből. - Akkor... melyikkel akarod kezdeni, matek, töri, angol vagy esetleg francia? - nyúltam a táskámhoz, de rárakta a kezét az enyémre és visszahúzta.

- Tudod, hogy nem ezért hívtalak ide - nézett a szemembe határozottan. Egyik lábát felhúzta a kanapéra maga elé, és egy lépéssel közelebb ült hozzám, így teljesen szembe került velem. Az én pozícióm előre nézett, de a felsőtestemmel felé fordultam.

- Hanem? - ráncoltam a szemöldököm. Valami hang a fejemben azt súgta: "Nina, ilyen naiv vagy?".

- Azt hiszem, elég sok mondanivalónk van egymásnak. És benned bízom meg a legjobban. Ráadásul - itt elengedte a kezem, és mindkét kezével a hajába túrt - hazudtam.