>> Huszonkettő <<

8K 651 9
                                    

N I N A

Justin Callahan. A híres - vagy hírhedt? - harmadik.

Az egyik legkitartóbb, legidegesítőbb srác, akit ismerek.

Justinnak szőkés barna haja van, kék szemei, és olyan barátságos kiskutya-arca. Ha a szótárban megkeresed a "friend zone" kifejezést, biztosan az ő fényképét és leírását találod alatta.

Átlagos testalkattal rendelkezik (ő is teniszre jár), nagyjából egymagasak vagyunk és tényleg nagyon édes srác, de be nem áll a szája. A legrosszabb, hogy azt is elvárja, hogy válaszolj az üres fecsegésére, de aztán elkezded a mondanivalódat, mondasz pár szót és már félbe is szakít - na, onnantól biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz többször megszólalni. Kész, ennyi volt. Ő ugyanis nem szokott beszéd közben levegőt venni. Néha az az érzésem, hogy reggelire csak egy nagylevegőt "fogyaszt", és az kitart neki egész napra.

Harmadik évvégén valaki kitalálta, hogy menjen el moziba az egész évfolyam - harminc fő, pfff, de sok ember -, de végül csak tizenöten-huszan vettük rá magunkat. Valami borzalmas vígjátékot választottunk, mert a fiúk nem akartak romantikust nézni, a lányok meg vagy horrort nem, vagy akciót, így ebben maradtunk. Justin kettővel mellettem ült, és minden egyes poénnál rámnézett. Az elején azért nem nevettem, mert a viccek minősége nem felelt meg a humoromnak, de a végén már azért nem, mert nem tudtam nem azon agyalni, hogy Justin éppen engem néz. Egyre mélyebbre süppedtem a székemben, egyáltalán nem tudtam a filmre koncentrálni, és amikor megjelent a stáblista a kivetítőn, én pattantam fel először. Fogalmam sem volt, hogy miről szólt a film. Egy figyelő tekintet, miközben éppen ellazulnál és szórakoznál, mindennél zavaróbb tud lenni.

- Hogy tetszett a film? - kérdezte, amint kiértünk a moziból és valahogy sikerült mellém keverednie. Én éppen csendben hallgattam, hogy a barátnőim megtárgyalják a főszereplő (valami Christina, azt hiszem) haját, ruháit, pasiját és döntéseit. Előbbi három inkább Jesst és Beccát érdekelte, utóbbin Lucy és Ginger vitázott egy jót.

- Egynek elment - vontam vállat, kerülve a tekintetét.

- Nem úgy tűnt, mintha nagyon élvezted volna - jegyezte meg, teljes lényében belemászva az aurámba.

- Úgy láttam, téged sem nagyon kötött le - szúrtam vissza dühösen, és megszaporáztam a lépteimet, hogy utolérjem Gingeréket és közölhessem, hogy húzok haza.

- Elkísérlek - ajánlotta fel Justin, akiről fogalmam sem volt, hogy került már megint mellém. Csak remélni tudtam, hogy nem volt nagyon feltűnő, hogy összrezzentem.

- Nem kell, köszi - zártam le egy grimasszal, aztán kábé futottam a pláza parkolójába.

Bezuhantam a kocsimba - egy sötétzöld Audiba - és a kormányra hajtottam a fejem. Azon gondolkoztam, hogy miért én és miért most. Addigra már három éve évfolyamtársak voltunk, miért csak akkor vett észre? És különben is, mi ez a srác, hogy hirtelen ilyen követhetnékje van? Pszichopata?

Egészen idáig úgy éreztem, Justin örökre üldözni fog.

Azóta is állandóan a társaságomat kereste, hülyébbnél hülyébb dolgokat kérdezett, és folyton elhívott valahova, amire alig győztem nemet mondani. Már éppen kezdtem kifogyni a kifogásokból. Lehet, hogy be is adtam volna a derekamat - ki tudja?! - de aztán...

Aztán megérkezett Logan.

_________

Uuu, gyerekek! 😆 Csak annyit mondok: hamarosan érkezünk a csattanóhoz 😜😘

xx, zitablack 💛
2017. 02. 19.

OfflineWhere stories live. Discover now