Offline

>> Harminchat <<

N I N A

Kedd.

Reggel élénken másztam le az emeletről, ugyanis már megint Logannel álmodtam. Ahányszor rágondoltam, sürgősen el kellett mosolyodnom és a pulzusom is azonnal felgyorsult.

- Már vagy tíz perce egy fekete BMW parkol a ház előtt - mondta apa, csak úgy megjegyzésképpen, félvállról, miközben átkapcsolt egy másik csatornára.

- Tessék? - torpantam meg. - Miért nem szóltatok hamarabb? Vagy miért nem hívtátok be? Mármint Logant, nem a BMW-t - poénkodtam, de senki nem értékelte.

- Én kimentem hozzá - szólt anya. - De azt mondta, hogy megvár és nem akar zavarni. Szóval nem kell sietned - nevetett fel.

Mi a franc - motyogtam magamban, de azért igenis gyorsan toltam be a reggeli joghurtomat valami vaníliás péksütivel.

Amikor kiléptem az ajtón, Logan udvariasan kiszállt, hogy segítsen berakni a cuccom. Azért megnéztem volna, hogy kiszáll-e szakadó esőben - szerencséjére most még a Nap is átsütött a felhőkön.

- Miért van nálad a csellód? - érdeklődött, miközben bezárta a hátsó ajtót a hangszerre.

- A héten minden nap lesz órám, mert pénteken lesz a nagy fellépésem, ugye. Basszus, elfelejtettem mondani! - álltam meg hirtelen, már a kilincset fogva.

- Semmi baj, megvárlak - mosolygott rám.

- De előtte meg korrepetálnom kell - sóhajtottam. - Sokkal később fogok végezni... Ó - szóltam értelmesen, amint beültem.

- Vettem neked kávét. Ez most valami mogyorós latte akármi, remélem nem vagy rá allergiás - nézett rám egy pillanatra, de megráztam a fejem. - Gondoltam, ne unj rá a karamellásra.

- Ez nagyon figyelmes volt tőled. Köszönöm - csodálkoztam, és beleittam a starbucks-os papírpohárba.

- Szívesen - villantotta rám a fogait, aztán lejjebb tekerte a rádiót, feljebb a fűtést, és besorolt a forgalomba. Komolyan még azt is látta, hogy megborzongtam a kinti hidegtől?

- Nagyon finom.

- Szóval korrepetálsz valakit? - köszörülte meg a torkát.

- Aha, van egy elsős lány, akit Blake rám bízott. Mackenzie-nek hívják, és Blake mondta, hogy hasonló a baja az enyémhez. Mármint, nem voltam én mindig ötös matekból. Abból, amit Mackenzie-ék most vesznek, konkrétan kettest kaptam. Csak összeszedtem magam és most itt vagyok - vontam vállat. Épp megálltunk a pirosnál, a suli előtti utolsó sarkon, és a rádióban pont azt mondták, hogy egész héten ilyen szép idő lesz. - Te tudsz síelni vagy snowboardozni? - kérdeztem hirtelen.

- Aha, snowboardozni egy kicsit - felelte csodálkozva.

- Jövő héten lesz a sítábor, már hirdetik egy csomó ideje, de én is most fizettem be az utolsó részletet a múlt héten, van még szabad hely a buszon. Nincs kedved jönni? - hadartam gyorsan, miközben már beértünk a suli parkolójába, és Logan megállt az első szabad helyen.

- És hova mennénk?

- Mt. Baker. Fent van északon, nagyon közel a kanadai határhoz. Két és fél óra az út, de tuti jó a hó. Jó lesz! Kérdezd meg a kosarasokat, közülük is jönnek páran - győzködtem, mert tényleg örültem volna ha eljön. Oké, nem csak önző okok vezéreltek: szerintem neki is jót tett volna egy hét kikapcsolódás.

- Még beszélek a szüleimmel, meg ilyenek.

Ja, igen. Lehet, több információt szeretett volna annál, hogy "jó lesz". Mondjuk, hogy mennyibe kerül, mikor megyünk, mikor jövünk... Na mindegy.