24.rész "...Louis végre megszólalt."

705 82 6
                                    

Faith szemszöge:

Hevesen dobogó szívvel vártam, hogy Louis megszólaljon. Talán még semmi miatt nem izgultam ennyire.

Éveknek tűnő másodpercek és percek teltek el szótlanul. Egyre jobban feszengtem, és az sem csalt mosolyt az arcomra, ahogy a kiskutyám bejött a helyiségbe, és felkéreckedett az ölembe.

Már megszólaltam volna, hogy ha nem beszél, akkor komolyan elmegyek, amikor Louis végre megszólalt.

Feszülten hallgattam minden szavát.

-Azért találkoztam Eleanor-ral, mert el akartalak vinni vacsorázni, de nem tudtam, hogy hogyan szervezzem meg. Megkértem, hogy adjon tanácsokat, mert le akartalak nyűgözni. Sajnálom, hogy titkolóztam, de meglepetés lett volna.-sóhajtott fel.

Hatalmas kő esett le a szívemről, de egyben bűntudatom is lett. Elrontottam a nekem szánt meglepetést.

-Istenem Louis, én annyira sajnálom! Egy hisztis picsa vagyok, tönkretettem a meglepetést!-csaptam magam homlokon, és a fal mentén lecsúsztam a földre.

Egyértelműen én voltam a hibás. Túlságosan féltékeny voltam, hogy elveszítem őt, és most ez lett belőle.

Két kar ölelt magához, én pedig visszaöleltem.

-Semmi baj, kicsim! Én is kételkedtem volna a helyedben!-suttogta a fülembe Louis.

Szorosan öleltem magamhoz. Nem akartam elengedni többet.

Egy idő után Louis elhúzódott tőlem, én pedig megint az ölembe vettem Whisky-t.

(A kutya neve emberek.)

-Ezt viszont nem akarom többet meglátni! Gyűlölöm, ha bántod magad!-mutatott a kezemre szigorúan.

Egy halvány mosollyal bólintottam.

-Sajnálom-motyogtam.

Louis megint magához húzott, és egy rövid csókot kaptam tőle.

-Megyek mostmár tényleg lezuhanyozok, keress filmet!-adott egy utolsó puszit a homlokomra, majd kisietett a konyhából.

Amint becsukódott fent a fürdőajtó, legszívesebben a falba vertem volna a fejemet amiért ilyen idióta vagyok.

Feltápászkodtam a földről, és a kutyusomat a kezemben tartva a nappaliba mentem.

A rengeteg film közül végül az Én, a nő és plusz egy főt választottam.

Vígjáték, mert nem akarom Louis-t romantikus filmekkel untatni.

-Itt vagyok, melyiket választottad?-jött be Louis egy szál melegítőben, miközben a még nedves haját törölgette egy törölközővel.

-Én, a nő és plusz egy fő.-nyögtem ki nagy nehezen, mert kicsit leragadtam Louis kockáin. A hasán.... Khm.

Louis észrevette, hogy bámulom, mire magabiztosan elvigyorodott.

-Bámuld csak. A tiéd. -kacsintott, és elsietett, hogy visszavigye a törölközőt.

Amikor Lou visszaért, letelepedtünk a kanapéra, én pedig Louis-hoz bújtam. Ő ránk terített egy pokrócot, és magához húzott engem.

Fejemet a vállára hajtottam, és mélyen beszívtam Louis jellegzetes illatát.

A film felénél elaludtam, de éreztem, hogy Lou kikapcsolja a tévét, és felkapva az ölébe felmegy velem az emeletre.

Szeretem...

_______

Rohadjak meg, hogy nekem nincs ilyen romantikus életem.

Jah wait.

Nekem életem sincs.

Dejo.

Amúgy guys szurkoljatok, mert ma farsang, és a nyomorék (♡) osztálykámmal táncolunk...

Mindeeeegy, ha tetszett, tudod a dolgod.

Anna xx

Just stay here with me [L.T.] (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now