Shine Forever [KPop OneShots]

1004 (Angel) [Banghim]

Himchan egy halk sóhajjal belép barátja lakásának ajtaján. Nem csak a helyzetnek, a fáradtságának is szól ez a sóhaj, egész napos munka után nem ez az első alkalom, hogy utálattal gondol az ide felvezető lépcsőfokokra, amiket minden egyes nap meg kell másznia. Felakasztja a kulcsát a helyére, a cipőjét berúgja az annak tárolására alkalmas szekrény alá, és úgy ahogy jött, kabátban hagyja el az előszobát. Nem is döntött rosszul; pár lépés után megcsapja a kinti levegő hűvössége és az őszi napok jellegzetes, süvítő szele. Az erkély ajtaja tárva-nyitva áll. A függönyök sincsenek elhúzva, így Himchan-nak tökéletes kilátása nyílik a hintaszékben magányosan üldögélő Yongguk-ra.

-Szia.- áll meg a küszöbön.- Hogy vagy?

Yongguk hálás mosollyal az arcán néz fel rá. Amióta elvonult erre a kényszeres szabadságára, Himchan egy napot sem töltött anélkül, hogy meglátogatta volna. Minden délután pontosan négykor megjelent vacsorával a kezében és rengeteg aggodalommal a tekintetében.

-Ne aggódj, jól vagyok. Főleg most.- utal Himchan létezésére, ittlétére.

Nem csak vacsorát szokott hozni, a jelenlétével egy kevés vidámság is beköltözött az amúgy meglehetősen búskomor hangulatú, új lakásba. Yongguk csak nemrég költötött ide, a gyógyulása érdekében, de ha egyedül volt, egy picit sem tűnt jobbnak a helyzet, mint amikor dolgoznia kellett. Minden nap csak arra várt, hogy Himchan megjelenjen az ajtajában.

-Ha te mondod.- ül le egy székre Yongguk-al szemben és leteszi a vacsorát a közöttük lévő asztalra.- Kimchi.- mutat a dobozokra.- Bocsi, de tegnap nem volt időm főzni, úgyhogy csak útközben vettem.

-Ugye tudod, hogy nem kórházi beteg vagyok?- ellenkezik Yongguk, de azért fogadja a felé nyújtott evőpálcikákat.- Lényegében csak pihenek, hogy a következő comeback-re jobb formában legyek.

-Akármiért is vagy itt, nem léphetsz ki a lakásból, szóval valakinek kaját is kell hoznia neked.- mondja Himchan, de egyértelmű, hogy nem egyszerű pihenésként gondol barátja ittlétére.

-A menedzser is tudna. Nem kéne miattam ennyit fáradoznod. Éppen elég gondot okozok neked azzal, hogy nem tudom vezetni a csapatot.- Yongguk-nak a beköltözése óta bűntudata van, amiért otthagyta a társait egy promóció közepén. Mint a csapat vezetőjének, neki lett volna a feladata összetartani őket, segíteni nekik, bíztatni őket és figyelni az egészségükre. Most minden Himchan-ra maradt, aki ráadásul még Yongguk látogatását is magára vállalta.

-De nem jobb neked, ha minden nap az én gyönyörű mosolyomat látod?- villantja meg Himchan az említett (és valóban gyönyörű) mosolyt.

-De, valóban jobb.- hihetetlen, hogy miket tud elérni Kim Himchan akár egy-két szavával. Belép a szobába, és Yongguk máris jobban érzi magát. Megszólal, és Yongguk már nem érzi magát magányosnak. Nevet, és Yongguk úgy érzi, még a céltalan ittlétének is van értelme.

-Hozzak neked egy kabátot?-néz Himchan barátja öltözékére, ami mindössze egy rövidujjú pólóból és a rávett ingből áll.

-Nem kell mindent neked csinálnod, még fel tudok állni.- úgy is tesz, és eltűnik a kinti fényviszonyokhoz képest meglehetősen sötét lakásban található gardróbszekrényben.

-Persze, csak gondoltam te eszel, akkor meg végülis miért ne hozzam én?- emeli fel a hangját Himchan, persze csak azért, hogy Yongguk egyáltalán meghallja, amit mond.

-Te is eszel, nem? Mert akkor az nem túl jó kifogás.- jön vissza egy ezer éve elő nem vett farmerdzsekivel a kezében.

-Nem, ezt csak neked hoztam. Már ettem bent a fiúkkal.- hazudik. Annyira egyértelmű. Nem csinálja túl jól. Mindig a földet bámulja és az ujjait tördeli, ha nem mond igazat. A hosszú együttöltött évek alatt Yongguk kiismerte a szokásai nagy részét, különösen ezt, hiszen elég gyakran alkalmazta. "Jól vagyok." "Nincs semmi baj a fiúkkal." "Nem, nélküled is megy, csak pihenj." "Persze, hogy bírom még." "Nem is hiányzol annyira." Annyi hazugság hangzott már el Kim Himchan szájából. Mind jószándékú volt, arra szolgált, hogy Yongguk-ot, a csapatot és a közös jövőjüket védje, de azért a hazugság az hazugság marad. És Yongguk gyűlölte ezt. Gyűlölte, hogy a szerelme sokszor mindent feláldoz érte, hogy folyamatosan azt hiszi, neki kell a gondoskodnia róla. Azt is gyűlölte, hogy azt hitte, mindenáron meg kell tartania a kezdeti években kialakult tökéletes képet magáról. Egy egyszerű, bár kedvesnek nem mondható megjegyzés a rajongók rosszabb fajtáitól összetörhette. Az Angel forgatása előtt, a Feel So Good és az új számuk, a Skydive promóciója alatt számtalanszor történt ilyen. Egy-egy megjegyzés az alakjára, egy-egy beszólás, hogy fogynia kéne. Nem csak ennyi volt persze a gond; Jongup-ról például ez leperegne anélkül, hogy bármi kárt is okozna benne, de Himchan elhitte őket, és onnantól kezdve már semmi jó nem sült ki a dologból.

-Himchan.- sóhajt.- Te teljesen hülye vagy?

-Talán.- folytatja az ujjpercei tördelését.

-Te is tudod, hogy nem így gondoltam.- letérdel elé és szétválasztja kezeit, amik görcsösen kapaszkodnak egymásba.- De néha olyan hülyeségeket nem veszel észre, amik fontosak.

-És nekem kéne hozzád jönnöm látogatóba azért, hogy te jobban érezd magad.- néz le szomorúan immár összekulcsolt kezeikre.

-Kölcsönös terápia. De nem ez a lényeg. Mégis miért nem veszi soha senki észre, hogy nagyobb kárt okoz a környezetében, ha ki akarja javítani a lényegtelen hibáit, mintha inkább felfogná, hogy a többiek elfogadják úgy, ahogy van? Te is, komolyan többet ér neked az a néhány rajongó szava, mint az enyém? Jobban elhiszed, amit ők mondanak, mint amit én? És fontosabb neked, hogy ők mit gondolnak rólad, mint az, amit én? Akármilyen nyálasan vagy üresen is hangzik, nekem így vagy tökéletes. Én így szerettem beléd. Nem fogok jobban belédszeretni azért, mert fogysz 5 kilót vagy csak egyszer eszel naponta.- végigsimít az arcán.- Így is messze te vagy leggyönyörűbb ember, akivel eddig találkoztam.

-És nem az a legjobb nekem, ha mindkettőnek meg próbálok felelni?- töröl le egy könnycseppet.

-Ha ez lesz az eredménye, akkor nem.- végig a szemébe néz, ezzel nyomatékot adva minden szavának.- Himchan, komolyan... Tudom, hogy ez nem sokat használ, de nekünk, és főleg nekem tökéletes vagy. És ha valaki azt akarja, hogy megváltozz, akkor nem szerethet.

-De idolként nem az a célunk, hogy minél több új rajongót szerezzünk azzal, hogy a legjobbat nyújtjuk?- már ő is tudta, hogy mind csak hülye magyarázat a hülye tetteire. Egy értelmetlen, betanult szöveg, amit még debüt előtt a fejükbevertek.

-Máshogy.- tápászkodik fel a padlóról, elengedve Himchan kezét.- Gyere, inkább egyél.

Himchan bólogatva hagyja, hogy Yongguk a kezébe nyomjon egy pár evőpálcikát (lopott kanalat xD, ha valaki érti, sry). Persze, hogy tudja, hogy hülyeségeket csinál, kicseszett nagy baromságokat, de Yongguk-on kívül soha, senki nem éri el, hogy fel is fogja, milyen értelmetlenek is a tettei valójában.

-A fiúk hogy vannak?- kérdezi Yongguk. Minden egyes nap megkérdezte és eddig meglepően pozitív válaszokat kapott, bár egyik-másik hitelességében nem bízott volna meg teljes mértékben.

-Megvannak.- vonja meg a vállát Himchan.- Éjjel-nappal gyakorolnak, különösen Youngjae. Jongup készül az új számával és azt énekli folyamatosan, szinte már kezdem megunni. Junhong és Daehyun gondolkoznak egy duetten, de még csak elméleti síkon létezik, amennyire én tudom.

-És veled mi van?

-Megvagyok.- Yongguk szemrehányó pillantása hatására meggondolja magát.- Hiányzol. Nem mondom, hogy nem tudom megcsinálni nélküled, de azért nagyon hiányzol.- mondja már sokkal halkabban.- Azért mégsem olyan egyszerű gondját viselni négy embernek, mégha elméletileg felnőtt férfiak is az illetők, akiket több, mint öt éve ismerek.

-Tudom... Ti, és legfőképpen te is hiányzol nekem. Egyszer csak visszatérhetek. De...- sóhajt. Már megint ez a bűntudat. Himchan nem hibáztatja, de látszik rajta, hogy nem egyszerű neki, és ez persze csakis Yongguk hibája. Ha más nem is, a szabdságon lévő rapper mindenképpen így gondolja. - Ez a látogatás túlságosan búskomorra sikeredett, nem gondolod? Szóval, ha már úgysem tudunk segíteni a dolgokon, én személy szerint inkább próbálom kihasználni a hirtelen jött rengeteg szabadidőmet. Egy perc, és megmutatom a számot, amin dolgoztam.

-Neked az hol szabadidő?- mosolyog Himchan.- Pontosan ezt csináltad régen is.

-Ugyanmár. Mégiscsak más egy fülledt táncterem sarkában ülni, mint egy napos teraszon. Nem tudtam kihagyni a lehetőséget, ha valami éppen az eszembejutott.

Himchan továbbra is mosolyogva megrázza a fejét. Eszébe jut, amikor először ültek együtt a próbateremben, a tükrök előtt. Egy régi számítógép volt kettőjük között és mindkettőjük fülében egy-egy fele a fülhallgatónak. Akkor is Yongguk egyik, akkor még új számát hallgatták. Természetesen Himchan volt az első akinek megmutatta, és ez a mai napig sem változott. Még mindig ő volt Yongguk legfőbb támasza, és ez fordítva is igaz volt.