Shine Forever [KPop OneShots]

Bright Lights [HuiDawn]

Egy fél óra alatt összerakott akármi, ami logikát, történetet és kreatív ötleteket nélkülöz. PaulikKata- nak❤

Bright Lights
Big cities
He dreams of love
Bright Lights
Big cities
He lives to run
~30 Seconds To Mars- Bright Lights

Hwitaek nagy reményeit nem is titkolva lépett be hajnali kettőkor a közeli bárba. Nem mintha egy éjszakai partner lett volna a vágya; most érkezett meg Szöulba és még túl optimistán gondolt a városra, túl sokat várt tőle.

A bár nem a legjobb hely volt vidám és bizakodó emberek számára. Ha nem is a szegényebb réteg képviselői jártak ide, azért minden egyes alak búbánatos, lehajtott fejjel ült a pultnál az italára várva, tehát nem a legszívderítőbb hely volt. Szinte mind középkorú, borostás férfiak voltak, akik életkedvét és házasságát elvesztve az italban kerestek megnyugvást, több-kevesebb sikerrel. Persze akadt néhány fiatal is elvétve; egy pár a sarokba állított asztalnál csókolóztak meglehetősen hevesen és  a pult túlsó végén is ült egy srác. Nem mintha máshol nem lett volna hely; az mindig volt egy ilyen lepukkant szórakozóhelyen, de Hwitaek mégis úgy döntött, hogy a magányos fiú mellé ül le. Nem számított örökké tartó barátságra (bár optimista volt és egy kicsit reménykedett benne, hogy hamar szerez ismerősöket), de nagyon úgy tűnt neki, hogy több közös témája lenne vele, mint bármelyik bűnbánatos harmincas férfival.

-Szokatlanul szélesen vigyorogsz.- üdvözölte néhány hűvös szóval az ismeretlen. Szőke haja középen volt elválasztva és szeme; drogtól, sírástól, fáradtságtól vagy sminktől, de vörösek voltak. Meglepően nagy hatást gyakorolt Hwitaek-re már az első pillanattól kezdve.

-Te pedig szokatlanul mogorva vagy.- „köszönt vissza” Hwitaek.

-Örülj neki, hogy nem a legrosszabb napjaimon találkozol velem.- mondta, miközben intett a pultosnak egy újabb körért. Ki tudja, hogy hanyadik volt már neki az este alatt.- Akkor már nem ülnél itt, az biztos.

-Te pedig bánkódhatsz, hogy nem a legjobb napjaimon találkozol velem. Akkor már nem ülnél ott fapofával.- húzta el a szőke elől a sojut és egy hajtásra megitta.- Ezért meg köszi.

-Ha nem látnám meg önmagamat benned, már rég halott lennél amiért megittad a piám.- beletörődve helyzetébe intett ismét a pultosnak és ezúttal két pohárral kért.

-Mi az, hogy önmagadat látod bennem?- Hwitaek leragadt ennél a kijelentésnél.- Én nem sok közöset látok magunkban.

-Reményekkel telve ideköltözöl Szöulba. Azt sem tudod mit akarsz csinálni, de ez a főváros, csak eszedbe jut majd valami, nem igaz? Azt hiszed, itt újrakezdheted az életed, minden szart elfelejthetsz, ami régen történt. -sorolja, nyugodtan az italát kortyolgatva.- Azt hiszed, Szöul valami csodálatos hely, egy másik világ, ahol semmi rossz nem történhet. Hónapok óta készülsz a költözésre, és most végül itt vagy...

-Nem rossz.- bólogat elképedve Hwitaek.

-Kurvára tévedsz. Szöul nem különbözik Dél-Korea utolsó mocskos kis falujától sem. Az emberek mindenhol ugyanazok. Önzőek, egocentrikusak és lazán áttaposnak rajtad, ha valamit így akarnak megszerezni.

Hwitaek óvatosan körülnézett a bárban. Az ő szülővárosában ilyenkor minden szem rá szegeződött; ott érdekelték az embereket mások problémái. Itt úgy tűnik mindenki el volt foglalva a sajátjával és senki sem figyelt arra, hogy ő és az ismeretlen szőke srác mit beszélnek. Meglepően hálás volt ezért azután, hogy húsz éven keresztül minimum ötven ember biztosan tudta élete minden apró mozzanatát.

-Majdnem minden talált.- bólogatott Hwitaek elismerően.- Valóban reményekkel jöttem, de nem tervek nélkül. Zenei producer szeretnék lenni, és ha minden jól megy, az álomból egyszer még valóság is lesz. Nem menekülök semmi rossz elől, egyszerűen kezdett már folytogatni a falusi levegő.

-Annál nincs rosszabb.- szólt közbe halkan a szőke.- Amikor úgy érzed, megfulladsz a saját otthonodban, ahol a legfelszabadultabbnak kéne lenned.

-Én nem ilyen drasztikusan értettem, de igaz.

A harmadik kör következett. Hirtelen szerzett ismerősén már kezdtek mutatkozni az alkohol hatásai, de ő még nem érzett semmit. Ahogy a másik szépen lassan vesztette el a tudatát, Hwitaek annál tisztábban látta a karakterét.

Nem volt ő senki. Senki az ég világon, mert elvesztette az álmait és a teljes lényét. Elvesztette az okot, amiért eddig létezett, nem tudja mit kezdjen az életével és mind ezért ezt a várost hibáztatja; mert hiú reményeket táplált kezdetekben, így nagyobb volt a csalódás.

-Tudod mire van neked szükséged?- fordult hozzá hirtelen Hwitaek.

-Még piára?- pislogott a szőke, ahogy a szemével próbált Hwitaek arcára fókuszálni.

-Dehogy. Csak állj fel, majd meglátod.- noszogatta.- Illetve egy dologra nekem még szükségem lenne. Hogy hívnak?

-Hyojong.- motyogta, miközben egyensúlyát megtartva próbált ellépni a bárpulttól.- Nem tudom, hogy hova akarsz vinni, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem túl jó ötlet.

Hwitaek egy szó nélkül megragadta Hyojong karját és hagyta, hogy a kissé bizonytalan járású srác rá támaszkodjon.

Valamiért úgy érezte, vissza kell adnia neki a reményét. A reményvesztett emberek voltak a gyengéi; mégis ki nem látja, hogy mennyi gyönyörű dolog van ezen a világon? Meg akarta mutatni őket neki, de persze egyikük sem hallgatta meg; mindenki túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a saját bánatában fulladozzon. Azon is meglepődött, hogy Hyojong végül a beszélgetés közepén nem állt fel azzal a kijelentéssel, hogy elege van, nem bírja tovább hallgatni ezt az optimista dumát és innább hazamegy.

-Itt is lennénk.- jelentette ki Hwitaek egy egyszerű kőhíd mellet megálva. A Han folyó partján álltak, kellemes hajnali félhomályban. A levegő párás volt, így legalább nem érezték azt, hogy tavaszal még a téli időszaknál is elviselhetetlenebb a hőmérséklet.

-Ez az az elképesztően gyönyörű hely, ami majd visszaadja az életkedvemet?- kérdezte kételkedve Hyojong.

-Ez, bizony. Majd meglátod, ha közben nem esel bele a vízbe.

Éppen abban a pillanatban sikerült felküzdenie mindkettőjüket a híd korlátjára, amikor a nap első sugarai megjelentek és aranysárgára festették a horizontot.

-Látod? A hajnal.- annyiszor látta már Hwitaek, mégis még mindig elképedve figyelte, ahogy a nap fénye átveszi az uralmat az éjszaka fenyegető sötétsége felett.

-Na ne mondd.- gúnyolódott Hyojong.

-Szerintem nem értetted meg. A hajnal. A nap, ami felkel, a remény. Nem tudod, mit hoz a nap; lehet, hogy amint felkel, már el is tűnik a szürke felhők között, de az is lehet, hogy fényesen fog ragyogni egész nap. Ilyen az élet is. Sosem tudod, hogy mi következik, de az emberek mindig napsütésben reménykednek egy új nap előtt, és ez sosem változik. A reménynek is ugyanígy meg kéne maradnia. Ha az egyik nap felhős is az ég, attól még a következőn lehet ragyogó napsütés.

-Miért érzem úgy, hogy felkelt az én napom is?- motyogtva Hyojong Hwitaek-re nézve, de olyan halkan, hogy a másik még véletlenül se hallja meg.