Shine Forever [KPop OneShots]

What If... [SeHo]

*Highschool AU*

Junmyeon. Junmyeon. Junmyeon.

-JUNMYEON! Az isten szerelmére, meghaltál vagy mi?

- Meghalni? Igen, meghalt. Mikor?- motyogta Junmyeon, aki egyelőre képtelen volt megkülönböztetni az álmait a valóságtól. - Ah, Sehun. Jó reggelt. - Emelte fel a fejét a gyűrött füzetlapról.

Felkelt az íróasztaltól és borzas haját zavartan igazgatva a konyhába vánszorgott. A mosogatónál megmosta az arcát és egy mosatlan pohárba töltött vizet, mikor megérezte Sehun fürkésző pillantását a hátán. Ránézett, közben pedig észre sem vette, hogy rég megtelt a pohár így a tartalma a tegnapi ingére borult. Nyúlt volna a konyharuháért, de Sehun gyorsabb volt; a reggeli lassú reflexei nem is vetekedhettek a fiatalabb hosszú lépteivel, amivel egy pillanat alatt átszeli a konyhát, bármilyen apró segítségre is van szüksége Junmyeon-nak.

-Nem vetted fel a telefont. - közölte szemrehányóan Sehun. - Aggódtam, tudod?

-Telefon? - pillantott Junmyeon a pulton hagyott készülékre, ami már minimum három napja, lemerülve feküdt ott. - Már egy ideje nincs bekapcsolva.

Finoman lesöpörte Sehun kezeit és a konyharuhát az ingéről és kihátrált a helyiségből egy kis egyedüllétért és tiszta ruhákért. Persze ő nem hagyta annyiben és követte az apró hálószobába is. Az ágy alig fért el, olyan kis hely volt, Sehun-nak esélye sem volt beljebb lépni, így csak ajtófélfának dőlve nézte, ahogy Junmyeon kirángat egy újnak kinéző pólót a szekrény egyik rendetlen fiókjából, míg a koszosat csak rádobja az ágy lábánál alakuló ruhakupacra.

- Csengettem is, még tegnap este. Nem nyitottál ajtót. - folytatja a meglehetősen egyoldalú beszélgetést.

- Tegnap este? Mit csináltam tegnap este? - kérdezi magától szórakozottan Junmyeon.

- Hát ez az, én is erre lennék kíváncsi. Myeon, nézz már egy kicsit rám. - ő megfordul és egy Sehun féle tökéletes elemző pillantással találja magát szembe. - Mi a francot csinálsz?

- Nem a jó embertől kérdezed. - kikerülni Sehun tekintét lehetetlen volt, így inkább csak szomorúan nézte a másik aggódó arcát. - Ugyanerre próbálok rájönni. - leült az bevetetlen ágyra, Sehun pedig azonnal mellette termett, Junmyeon kezét szorosan fogva. - Tudod, hogy hogyan gondolkodok a jövömről, hogy mennyire aggaszt ez az egész, csak... most egyszerűen sokkal rosszabb. Tudom, hogy te mindent megpróbálsz, hogy minél többet itt legyél, de nem mindig jön össze, és ha nem, akkor elképesztően egyedül vagyok és borzasztóan érzem magam. Ilyenkor jön az, hogy felhívsz, megkérdezed, mi van velem, mikor tudnánk találkozni, én meg inkább nem mondok semmit, nem akarom, hogy az együtt töltött idő az én problémáimmal teljen. - Sehun közelebb húzódott Junmyeon-hoz, finoman átölelte a derekát és minden gond nélkül hagyta, hogy a barátja már meglehetősen könnyes arcát a vállába rejtse el. - Nem... Nehogy azt hidd, hogy miattad van. Tudod, hogy nem azért mondtam. És tudom, hogy most pontosan az történik, ami ellen próbáltam tenni, de... Ha már itt vagy.

- Igen. - ajkát lágyan Junmyeon fejbúbjához érintette. - Igen, itt vagyok, és basszus Jun, tudnod kéne, hogy mindig itt is akarok lenni.

Junmyeon még bólogatni sem tudott, de visszafojtott sírástól rekedt torkát megerőltetve próbálta jelezni, hogy érti és köszöni, Sehun pedig, természetesen, gond nélkül meg is értette. Elvégre ki másnak kéne megértenie őt, ha nem annak a személynek, akivel kölcsönösen egymás világát és jövöjét jelentik?

- Ha nem tudod, mit kezdj magaddal... Csak legyél velem. - Sehun eltolta magától Junmyeon-t, hogy a szemébe tudjon nézni. - Most, később, ha teljesen felnövünk, akkor is. Ha már értelmes dolgot nem tudsz kitalálni, legalább legyél boldog. - rámosolygott azzal a tipikus mosollyal, aminek megőrzéséért Junmyeon a bankkártyáján lévő összes pénzt beáldozta volna, pedig az nem kevés. A szemei szinte eltűntek a mosolyban, arca pedig a világ minden szeretetét és törődését sugározta.

Undorító, borzalmasan nyálas, de karácsony van, ők ketten pedig a tökéletes pár megtestesítői számomra, így kénytelen voltam mindezt belezsúfolni 550 szóba. Ughh, de kínosan érzem magam már attól is, hogy megosztom, remélem nem olvassa el senki xd