Shine Forever [KPop OneShots]

Drunk [Hoonsik/Ilsik]

-Te mit látsz, amikor részeg vagy?- hangzott el a kérdés Ilhoon szájából. 

Éppen szokásos péntek esti túrájukat járták a közeli kocsmába. Egy félreeső, kültéri asztal két oldalán ültek, sok üres üveggel elválasztva egymástól. A nagy részük hozzájuk tartozott, csak néhányat hagytak ott az előző vendégek, akik egy fél órája távoztak meglehetősen kiszámíthatatlan állapotban. 

-Hogy mit látok?- kérdezett vissza gyanakodva Hyunsik. 

-Aha. Valamit, ami nincs ott a valóságban.- bólogatott, amitől egy pillanatra elsötétült a világ előtte. Talán már nem kellett volna az az utolsó pohár. 

-Te szerencsétlen, az a drog. Nem látok semmi különöset. 

-Akkor a sojumba biztos került valami, mert én látok dolgokat és kétlem, hogy a valóságban is ott lennének.- fürkészte Hyunsik mellett a levegőt. Ott lehetett az a bizonyos, valóságban nem létező dolog, amit látott. 

-Mint például?- nézett rá kételkedve.

-A gondolataid. Olyan, mintha egy képregényt olvasnék.- mondta Ilhoon határozottan.

Ez megőrült. Csak ennyi jutott eszébe Hyunsik-nak. Az még elképzelhető, hogy repülést, embereket vagy szellemeket hallucinál, de hogy gondolatokat? Ilyet még Changsub sem mesélt, pedig ő aztán jártas volt drogok használatában. 

-És mire gondolok szerinted?

-Meg akarsz csókolni, igaz?- nézett Ilhoon Hyunsik szemébe.

-Te meg miről beszélsz?- sötétült el Hyunsik tekintete. Akár még dühösnek is tűnhetett volna, ha az arca nem pirul ki annyira. Ezt lehetett az alkoholra is fogni, de két perce még nem így nézett ki, az biztos. 

-Az van odaírva.- Ilhoon egy kisfiúra emlékeztetett, aki úgy beszél a világ komolyabb dolgairól, hogy fogalma sincs a jelentésükről. Teljesen ártatlanul, kitágult pupillákkal nézett Hyunsik-ra. Talán tényleg nem csak soju volt az üvegében. 

Hyunsik sóhajtva felállt a székéről, megkerülte az asztalt és Ilhoon széke mellé állt majd elkezdte őt onnan lerángatni.

-Aigoo, miket beszélsz te? Mit szívtál? Állj már fel, hazakísérlek.- rángatta a fiatalabbikat. 

Kitámolyogtak a kapun és a sötét utcákon bóklászva próbálták megtalálni az utat Ilhoon lakása felé. Hónapok óta erre a helyre jártak, de eddig a kereszteződésnél mindig elköszöntek és külön mentek haza, nem kísérték el egymást. 

Régen Hyunsik rengeteg időt töltött Ilhoon otthonában, de mióta 20 éves korukban mindketten elköltöztek a szüleiktől, nem látogatta meg. Ezt most bánta a legjobban, ugyanis csak nagyon halvány fogalma volt arról, hogy merre kéne mennie, a félájult Ilhoon pedig csekély segítséget tudott nyújtani. 

A közeli folyó mellett futó csatornát elkerítő korlátnak dőlve fújta ki magát, miközben Ilhoon a földön ült, de még ott is kétséges volt, hogy meg tudja-e tartani az egyensúlyát. Sötét volt, mégis jól látták egymást; a hold fénye remekül tükröződött a csatorna mocskos vizén. 

-Mit bámulsz?- szakította el a tekintetét Hyunsik a cipője látványától.

-A gondolataid.- válaszolta Ilhoon ugyanazzal a természetes ártatlansággal a tekintetében.- Most éppen eleged van belőlem. Legszívesebben hazamennél és itt hagynál engem, hogy felejtsem el, amit korábban mondtam. 

-Ez még nagyobb hülyeség, mint az előző. Nem akarlak itt hagyni, csak legszívesebben nélküled folytatnám az utam hazafelé.- forgatta a szemét Hyunsik. 

-És én vagyok a részeg, aki nem tudja, hogy mit beszél.- morogta, miközben a korlátba kapaszkodva próbált felállni. Hamar bebizonyosodott, hogy még mindig nincs teljesen magánál, ugyanis elég hamar elesett. 

-Ha fel tudsz mászni a hátamra, vihetlek úgy.- ajánlotta fel kelletlenül Hyunsik. - De ha elalszol, ne nyálazd össze a vállam. 

Ilhoon továbbra is csak nézett rá. Hyunsik sóhajtva leguggolt mellé meglengette a szeme előtt a kezét. Legalább pislogást kapott válaszul. Megfogta Ilhoon kezét és nagyobb nehézségek árán rávette, hogy átölelje a nyakát és felüljön a hátára. Már biztos volt benne, a második kérése nem lesz teljesítve; ha hazaér, mehet és moshatja ki a nyálas pulóvert.

Amikor már készült megkérdezni a hátán utazó Ilhoont, merre vannak, mert a megérzései az súgták, hogy mindjárt odaérnek, halk szuszogást hallott. Hát persze, hogy elaludt. Hyunsik-nak egyedül kellett feltalálnia magát.

Néhány sötét, nem sok jót ígérő sikátort és vészjósló embert elhagyva hamarosan meg is érkeztek a megfelelő házszámmal ellátott épülethez. A fal romos volt, az utcatábla ferdén függött rajta lekopott szöveggel. A kaputelefon egyértelűen nem működött, néhány gomb hiányzott és a képernyő is be volt törve. Kert nem volt, közvetlenül a mellette lévő, hasonló állapotban lévő házhoz értek a falai. Hyunsik aggodalmasan körülnézett. Nem akarta elhinni, hogy Ilhoon egy ilyen helyen lakik alkoholisták, gyerekeiket verő szülők és lecsúszott, elkeseredett drogosokkal körülvéve.

Mi történhetett vele otthon? Mindenki el akar költözni, amint nagykorú lesz, de jobb esélyek és jobb élet reményében. Ez, akárhogy is nézzük, egyik sem volt.

-Hoonie...- próbálta finoman bökdösni az alvó arcát.- Megérkeztünk.

-Heh?- próbálta álmosan kinyitni a szemét.- Hova? És hogyan?

-Haza a hátamon.- rázta le az említett testrészről.

-Oh, köszi.- nézett körbe, mintha először járna itt.

-Hát akkor... A lépcsőn boldogulsz egyedül, vagy kell segítség?- a piszkos ajtóüvegen keresztül is lehetett látni az emeletre vezető, korlát nélküli lépcsőt.

-Megleszek nyugi. A földszinten lakok.

Furcsán kínos pillanat volt. Csendben álltak és nézték egymást- már amennyi látszott a sötétben, mert persze csak mértékkel világítottak lámpák az utcában.

-Amit mondtál korábban...- fakadt ki hirtelen Hyunsik.- Honnan tudtad?

-Ha részeg vagyok... Mintha jobban ismerném az embereket. Egyszerűen éreztem.- tudta, hogy nem tévedett. Ha az este folyamán nem bizonyosodott volna be elégszer, a barátja tekintete most mindent elárult.

-Az király lehet.- teljesen elveszett Ilhoon szemeiben. Közelebbhajolt hozzá, és abban reménykedve, hogy az utca még mindig olyan üres, mint amikor legutóbb körülnézett, lágyan megcsókolta. Egyiküknek sem az első csók volt, mégis úgy viselkedtek, mintha az lett volna. Először óvatosak voltak és később sem történt semmi komoly.

Miután elváltak egymástól, Hyunsik nem tudta elszakítani a tekintetét Ilhoon arcáról. Túl szép volt, és most már az övé, a szó átvitt értelmében.

-Hát, akkor jó éjszakát.- hajolt még közelebb egy gyors csókra, majd hátatfordított és elindult a legközelebbi buszmegálló felé. Mivel Ilhoon nem mozdult az ajtó elől, még volt szerencséjük egy-két mosolyt elkapni a másiktól, majd még mindig integetve, Hyunsik befordult a sarkon és eltűnt Ilhoon szeme elől.

-Szóval igazam volt.- nyugtázta magában boldogan, miközben még mindig kicsit szédelegve az ajtaja felé vette az irányt, hogy végre bedőlhessen az ágyába.

Első BtoB párosom, remélem tetszik ** Én egyre jobban és jobban szeretem a fiúkat (miattuk lettem multifandom xD), szóval ha nem ismernétek őket, csak ajánlni tudom.