Horoszkóp

307 10 0
                                    

A Zodiákus gyilkos – vagy más néven horoszkópos gyilkos – az 1960-as években szedte áldozatait Észak-Kaliforniában. 1966-1969 között csaknem öt áldozatával végzett, valamint még négy férfit és három nőt támadott meg ámokfutása során.

Első gyilkossága 1966. október 30-ára tehető, amikor is egy egyetemista diáklányt gyilkolt meg a főiskolától nem messze. Brutalitása és az elkövetés módja borzasztó dühre és kegyetlenségre utal: áldozatát tizenegy késszúrás végezte ki (egy a hátán, három mély vágás a mellkasán, torkán pedig hetet számoltak meg, amelynek nyomán majdhogynem elválasztotta fejét a testétől).

Egy hónappal később november 29-én a rendőrség egy beismerő levelet kapott, amelyben a tettes gyilkolási vágyairól ír. A levelet több grafológus is megvizsgálta, majd ujjlenyomatot is próbáltak róla venni, ám fáradozásuk nem vezetett eredményre, így a későbbiekben az FBI-nak adták át az ügyet.

Két évvel később egy szerelmespárral végzett, de a módszer is változott, hiszen a kést immáron lecserélte fegyverre. A fiatal lányt csaknem öt lövés érte, míg a fiút egyszerűen fejbelőtte, aki szinte azonnal meghalt. A rendőrségnek sikerült megállapítani, hogy egy 22-es kaliberű fegyverből adták le a lövéseket, de a nyomozás megrekedt, ugyanis nem voltak sem gyanúsítottak, sem bizonyítékok, de még indítékok sem.

Fél évvel később a Zodiákus ismételten egy fiatal párt szemelt ki áldozatai gyanánt. 1969. július negyedikén egy szerelmespár autójában romantikázott Blue Rock Springs Golf Course-ban, amikor egy mögöttük leparkolt ismeretlen kocsira lettek figyelmesek, ám egyikük sem tudta mire vélni. A lány erősen tagadta barátjának, hogy ismerné a hátuk mögött lévő személyautóban ücsörgő férfit, aki végül nyugodtan az autóhoz sétált, amikor odaért egy 9 mm-es pisztolyt szegezett a fiúra és ötször rálőtt a lehúzott ablakon keresztül, majd a lányt vette célba.


Az első lövések a fiú testét és arcát érték, a nagy torkolati sebességű lövedékek és a közelről leadott lövések miatt egy-két golyó nem állt meg a fiú testében, átszaladt rajta és a kormánynál ülő lányba csapódott. Később a fiút térden lőtte, majd a lány a fiú karjába vetette magát, amelyet a gyilkos ki is használt és azonnal a hátába eresztett egy golyót. A gyilkosságot követően nagy eséllyel maga a tettes jelentette be a rendőrségen a tragédiát, hiszen a 911-es diszpécser szerint a telefonáló hangja nyugodt volt, nem volt akcentusa és úgy érezte, mintha a bejelentő szimplán csak egy levelet olvasna fel.

„Szeretnék bejelenteni egy kettős gyilkosságot. Ha egy mérföldet megy kelet felé a Colombus Parkway-től a közpark felé, talál két kölyköt egy barna autóban. Egy 9 milliméteres Lugerrel lőtték le őket. A tavaly meggyilkolt kölyköket is én lőttem le. Viszonthallásra" – mondta a bejelentő.

A nagyobb újságok és a rendőrség is kapott leveleket a Zodiákustól, aki több ízben is ecsetelgette, hogyan és miért hajtotta végre ördögi tetteit, ám arra is akadt példa, hogy újabb rémtettekkel fenyegetett leveleiben, melyeket mára már kultikussá vált kereszttel áthúzott körrel szignált.

Számtalan gyanúsítottat vettek őrizetbe, de a Zodiákus gyilkos rejtélye ugyanolyan ismeretlen a kriminológiában, akár csak Hasfelmetsző Jacké. A legelső gyanúsított Arthur Leigh Allen volt, akit több áldozattal is kapcsolatba tudtak hozni, de bizonyítékok híján nem tudták leültetni.

Lehetséges elkövetőként Richard Gaikowski neve is felmerült a 2007-ben elhunyt Jack Tarrance mellett, ám a mai napig nem tudták rábizonyítani senkire a gyilkosságokat, hiszen a Zodiákus nem csak a világ egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa, de egyben a legokosabb is, aki tudja, hogy hogyan tüntesse el a nyomait. A hozzáköthető gyilkossági ügyek a is mai napig tisztázatlanok.

 A hozzáköthető gyilkossági ügyek a is mai napig tisztázatlanok

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az ördög emberei [18+] | ✔Where stories live. Discover now