Ted Bundy

235 10 0
                                    

Theodore Robert Bundy – ismertebb nevén Ted Bundy – az Amerikai Egyesült Államok egyik leghíresebb sorozatgyilkosa, aki 1974-1978 között szedte áldozatait. Feltételezhető, hogy csaknem ötven nőt erőszakolt meg, akiket a későbbiek folyamán meg is gyilkolt. Általában agyon verte, máskor azonban egyszerűen megfojtotta áldozatait, emellett pedig nekrofíliával is gyanusították.

Legelső áldozata vélhetően Lynda Ann Healyn volt, aki huszonegy évesen már rádióbemondóként kereste kenyerét, ám a lány egy este leforgása alatt szőrén-szálán eltűnt. Szobájában az ágy be volt vetve, de olyan módon, ahogyan Lynda sosem szokta, különös módon a párnahuzat és a lepedő hiányzott és a nyomozás során találtak egy apró vérfoltot a párnán, ami megegyezett Lynda vércsoportjával, valamint egy, a fürdőszobában felakasztva talált hálóruhája is vérfoltos volt. További jel volt, hogy a hátsó ajtó nem volt bezárva, holott az áldozat mindig nagyon ügyelt erre. Kezdetben a rendőrség azt hitte, hogy Lynda egy bolond játék részese, mert nem találtak se hajszálakat, sem ujjlenyomatokat, ám később megállapították, hogy egy idegen hatolt be a házba.

Az eltünedezések azonban nem maradtak abba: ugyanebben az évben több egyetemista diáklány tűnt el, akiknek maradványait elszórtan találták meg egy washingtoni parkban. A szemfüles szemtanúk azonban egy furcsa férfiról számoltak be, aki egyik karján gipszet viselt és állítólag könyveket pakolt, mely tevékenység kapcsán fiatal lányokat kért meg, hogy segítsenek neki.

Más szemtanúk is láttak egy gipszet viselő férfit parkolni az egyetem területén Volkswagen bogarával. Számtalan áldozat eltűnését és későbbi megtalálását követően a rendőrség arra jutott, miszerint az áldozatokban közös vonás volt, hogy valamennyien fiatal, csinos és egyedülőállő fehér nők voltak.

Ted Bundyt ugyan több ízben gyanusították (egykori párja is felhívta rá a rendőrség figyelmét), ám a férfi tovább folytatta sorozatgyilkos pályafutását és még legalább negyven nőt ölt meg brutális kegyetlenséggel, amelyekre a rendőrség nyomozása évről évre fényt derített.

1976. február 23-án Bundyt elkapták és emberrablás vádjával sikerült bíróság elé citálni. A hosszan tartó, ám annál precízebb jogi procedúra után végül június 30-án megszületett a döntés: 1-15 évig tartó fegyházra ítélték. A pszichológusok szerint Ted nagyon függött a nőktől, ami igen csak gyanúra adott okot, feltehetően szociopata volt, ugyanis kezdetben kimondottan kellemes, jó társaságnak és megnyerő külsejű férfinak bizonyult.

Míg Bundy a börtönben ült, a nyomozók próbáltak bizonyítékokat keresni több ártatlan civil meggyilkolásával kapcsolatban is és összefüggésbe hozni azokat egymással, majd és 1976. október 22-én eljárást indítottak ellene Campbell meggyilkolása miatt is. 1977 áprilisában Tedet átszállították a Garfield megyei börtönbe, Coloradoba. Ügyének előkészítése közben egyre elégedetlenebbé vált a róla kialakult kép miatt és úgy gondolta, hogy ügyvédje alkalmatlan védelme ellátására, ezért menesztette őt.

Úgy hitte ő jobban meg tudja oldani saját védelmét és bízott abban, hogy sikere lesz a november 14-ei tárgyaláson. Megengedték neki, hogy alkalmanként elhagyja celláját, és anyagokat gyűjtsön a börtön könyvtárában, de a rendőrök nem gondoltak arra, hogy szökést tervez, így annál nagyobb volt a meglepetés, amikor július 7-én kihasználva a rendőrség jóhiszeműségét kiugrott a könyvtár ablakán és percek alatt még sérült bokával is sikerült felszívódnia.

Újabb gyilkosság sorozatok következtek, végül azonban a rendőrség ismételten elkapta és többszörös emberölés vádjával bíróság elé állították. Számtalan lefolytatott tárgyalás után az esküdtszék úgy döntött, hogy nem érdemel kegyelmet, így 1989. január 24-én reggel hétkor villamosszékbe ültették.

 január 24-én reggel hétkor villamosszékbe ültették

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az ördög emberei [18+] | ✔Where stories live. Discover now