Ed és Lorraine Warren 1/2

61 5 0
                                    

(Előre szólnék mindenkinek, hogy a megszokottól ez egy kicsivel hosszabb rész lesz.)


1989-ben pert nyertek egy bíróságon, Rockville-ben.A Connecticut állam-beli Hebronban szellemek üldözték el otthonukból egy nőt és fiatal lánygyermekét. Az asszony főbérlője azonban 2000 dollár kártérítést követelt tőle, mert idő előtt felmondta a bérleti szerződést. A nő könyörgött Warrenéknek, hogy menjenek a házba és hozzanak valami bizonyítékot arról, hogy tényleg igazat beszél. Persze egyáltalán nem volt egyszerű dolguk, ezek a dolgok nem úgy működnek, hogy " bíró úr, itt van az elkapott szellem ebben a bedugózott üvegben". Mint minden normális ügynél, itt is fényképéket, felvételeket és a szemtanúk elmondását használták. 

Nyertek, az ítélet pedig precedens értékű, valamint ha egy bíróságot is meg tudtak győzni szellemek létezéséről, abban már tényleg lehet valami.

1952-ben alapították a The New England Society for Psychic Research nevezetű társaságot (N.E.S.P.R.), céljuk pedig csupán a kísértések tanulmányozása volt. Aztán ez 1965-ben megváltozott, mikor egy olyan otthonba látogattak, ahol egy Cyntia névre hallgató lány szelleme az anyját keresve folyamatosan megszállta és mély transzba taszította a család kislányát, akin keresztül próbálta megtalálni eltűnt édesanyját. Ed az élő leány és a földhöz ragadt lélek szenvedéseit egyaránt szörnyűségesnek találta, így megpróbált segíteni rajtuk, ahogy utána mindenki máson is.

Fogalma se volt hogyan kezdjen neki, ahogy azt sem tudta kitől tudna útmutatást kérni, tanulni. Papok, lelkészek, rabbik? Ed több tucat lelkésszel találkozott és beszélgetett, mindegyiküktől megkérdezte, hogy mit tennének, ha a közösségükből egy olyan házba hívnák őket segíteni, amit szellemek laknak. Volt olyan amelyik azt mondta, hogy pszichológushoz küldené őket, a legtöbbjük ellenben megáldotta volna a házat, ha az nem működik akkor misét tartott volna, ha az sem akkor jönne az ördögűzés. Bármilyen hihetetlen, az interjúk során kiderült, hogy a legtöbb katolikus pap egyáltalán nem hisz abban, hogy ilyenkor valami ördögivel állnak szemben. Hiába a Biblia útmutatása, hiába említenek benne számtalanszor olyan szavakat, hogy: jelenés, ördög, gonosz, démon.

Módszereik alapját maga a vallás adja (innen ered az is, hogy mit minek neveznek), ugyanakkor tudományos eszközöket is bevetnek valamint meglehetősen szkeptikusan gondolkoznak. Mikor kivonulnak egy esethez, akkor nem magát a Sátánt keresik, hanem minden más, hétköznapi dolgot is, amik magyarázatul szolgálhatnak. Orvosok, rendőrök, ápolónők, diákok és háziasszonyok egyaránt csatlakoztak az N.E.S.P.R.-hez, munkájukért pedig csupán annyit kérnek, ami fedezi a nyomozással kapcsolatos költségeket.


Híres eseteikLegismertebb történetük, az Amityville-i horror a legtöbb ember által ismert.(Előző történetekben erről is olvashattok!)


A Smurl családJack és Janet Smurl állítása szerint egy démon zaklatta őket 1974 és 1989 között. Állítólag hangos zajokkal és rossz szaggal járt a nem kívánt együttélés, aztán volt még matracrázás, falhoz vágta a kutyájukat, lelökte az egyik lányukat a lépcsőn, valamint számtalanszor bántalmazta fizikálisan és szexuálisan Jacket, az apát. 1986-ban kérték fel Warrenéket, hogy bizonyítsák állításukat. Ed szerint a démon nagyon erős volt, tükröket és bútorokat tört össze mikor vallási zenével és imával próbálták meg rábeszélni, hogy távozzon. Eközben lecsökkent a hőmérséklet, valami nagy fekete massza-szerűséget láttak és egyszer írt nekik a tükörre is (get out / menjetek innen). Hónapokon át tartó megfigyelés után állítólag sikerült hangfelvételeket készíteni a démon okozta zajokról. Könyvet adtak ki az esetről 1986-ban, Warrenékat rengetegen megcáfolták (még a római katolikus egyház is), 1991-ben tévéfilm készült belőle, a család pedig békére lelt az új otthonukban.

Az ördög emberei [18+] | ✔Where stories live. Discover now