Új tanár (Ereri) /Szünetel/

(11.) Szünetben

-Eren szemszög-

Hirtelen valaki megragadta az ingemet hátulról, és ezzel engem is hátra rántott.

- MI A FRANC? -üvöltöttem el magamat.

Megfordultam és a Hadnaggyal találtam szemben magam. Hirtelen levert a víz és azt sem tudtam mit mondjak.
Végül sikerült kikotlanom valamit.

- Öm... Elnézést Hadnagy...izé...azt hittem nem ön az. -mondtam neki, de ő csak meredt rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel. (EREEN! ELNE KEZD MEGINT!😵)

- Elnézem, ha elmondod miért nem voltál ott az órámon. -mondta rideg hangon, amire én kicsit kezdtem kínosan érezni magamat, mivel mégis csak a folyosó kellős közepén vagyunk.

- Hát...Az az igazság hogy elaludtam. -válaszoltam neki amire ő csak felhúzott szemöldökkel nézett rám. (Mi a franc, talán nem hiszi el?!)
Gyorsan hátra fordítottam a fejem hogy megnézzem Arminékat, hátha megvártak-e. Hát nem... Sietnem kell ha minél előbb utol akarom érni őket!

- Viszont...Nekem most mennem kell. -hadartam el neki és már majdnem futásnak eredtem, amikor hirtelen elkapta a karomat.

- Nem mész te még sehova. -mondta szintén rideg hangon és újra magával rántott.

Szerencsére senkinek nem szúrt szemet hogy a Hadnagy épp a karomnál fogva ráncigál a... mit tudom én hova.(Bevallom kicsit csalódtam ekkor a többiekben. Ennyire nem törődni másokkal... Pff...Seggfejek...)
Levi addig rángatott amíg egy takarító szertárhoz nem értünk. A folyosó ezen részén senki nem járkált, így nem gyanakodhatott senki.
A szertár előtt megálltunk, majd villám gyorsan elővett egy kulcsot ami annak az ajtaját nyitotta (mi a francért van nála a szertár kulcsa??!) Amint az ajtó kinyílt, rögvest be lökött rajta én pedig neki estem egy felmosó vödörnek ami szerencsére üres volt.

- MI BAJOD VAN LEVI? -rákiabáltam mintha a haverom lenne. Ilyen szituációban nem igazán tud érdekelni hogy az adott személy egy tanár vagy talán valaki más. De legalább magyarázná meg hogy mi ütött belé!

A helyett hogy bármilyen választ adott volna, bezárta az ajtót és miután közelebb jött hozzám, kezét a falhoz támasztva felém hajolt. (De csak mert a lökés miatt még mindig a földön ültem.)
Rámenősen nézett le rám és miután a fülemhez hajolt, egy kaján mosollyal az arcán megszólalt; (esküszöm mintha nem is a tanárom lenne.)

- Nem megmondtam hogy hogyan hívj engem? -súgta édesen a fülembe amitől teljesen libabőrös lettem.

Az arcom ettől teljesen vörössé vált. Nem attól amit mondott hanem attól AHOGY mondta. Így pipacs vörös fejjel figyeltem ahogy egyre inkább távokodik a fülemtől és a szempárjaink újra találkoztak egymással.

-D-de ig..-válaszoltam volna de mielőtt még befejezhettem volna, egy kissé erőszakos csókkal támadta le a számat. A szemem kikerekedett és a szívemet úgy éreztem újra ki akar ugrani a helyéről. Amint csak tudtam ellöktem magamtól, mert szerintem mindennek van határa.

- Mi ütött beléd? Hm? Miért ellenkezel? -kérdezte, mintha teljesen normális lenne ha nem tenném.

- Mert te nem vagy normális!!! Ugye nem azt várod hogy ha te, a matek tanárom, aki ráadásul egy férfi, lesmárol akkor én egyből viszonozni fogom azt?? -háborodtam fel, de a reakciója nem mutatott meglepettséget.

- Érdekes... Pedig tegnap és tegnapelőtt igen is viszonoztad. Nem tudsz ellen állni az érzéseidnek Eren!

A Hadnagy lágyan végig simította puha tapintású kezét az én pipacs vörös arcomon.
Nem mondtam semmit mégis akaratom ellenére megeredtek a könnyeim. Nem tudom miért, egyszerűen csak előjöttek.

- I-igazad van... Tegnap tényleg nem tudtam ellenálni, előtte pedig...nem emlékszem... De ezen túl már minden egyes nap le fogsz engem támadni? -kérdeztem miközben a könnyeimmel küszködtek. (Mondhatom nagyon férfiasan nézhettem ki...)

A Hadnagyon nagy sajnálat látszott. Lehajtotta fejét és arca elsötétült.

- Bocsáss meg Eren hogy így viselkedtem csak tudod én sem tudtam visszafogni az érzéseimet. -mondta borúsan és az ajtó felé lépett.

Már éppen a kulcs lyukban elfordított kulcs felé nyújtotta a kezét amikor feltápászkodtam és átkaroltam a hátát. Én sem értettem mi ütött belém, de jó érzés volt. Úgy éreztem hogy életemben először a szívem vezényelte a testemet.

Végül fél perc után vissza fordult hozzám és egy apró csókot lehelt ajkaimra. Végül miután elváltunk a Hadnagy kinyitotta a bezárt ajtót.

- Legközelebb ne késs az órámról.-szólt oda hozzám én pedig egy visszafogott köszönés kíséretében kiviharzottam a szertárból és a termünk felé rohantam a hátam mögött hagyva a Hadnagyot.

Sziasztok! 😆
Remélem hogy tetszett ez a fejezet is!😚
Viszont mivel újra elutazok ezért megint késöbb fogom hozni a kövi részt...bocsi😓
Addig is legyetek "jók"! 😏😉