11. Fejezet: Túl messze

239 18 2
                                    


Svetna végiglépked a folyosón, és az iroda előtt megállva egy pillanatra habozik. Ő sem tudja, miért, de elfogja a bizonytalanság. Nem kellene mindenbe beleütnie az orrát... Végül, mégis kopog. Tudnia kell, mi folyik körülötte.
- Szabad! – kiált ki az apja. A nagyhercegnő benyit, és azonnal beljebb is sétál. A cár egy kisebb papírkupacot egy mappába tesz, azt egy nagyobb mappába, a nagy mappát pedig egy iratgyűjtőbe. Svetna elgondolkozik, mégis miért az apja pakolgatja ezeket a papírokat, ha a kevésbé fontosakat a titkárnők intézik? Ezen már nem először töpreng, ahogy azon sem, milyen bonyolult lehet egy egész országról, meg még pár másikról ennyi információt rendben tartani. Ó, és megérteni, összekapcsolni, használni a tudást... Ha ő lenne az uralkodó, biztosan elfogadná a segítséget. Ellentétben Fjodorral. - Svetna? – a lány felkapja a fejét. Amíg a papírok és az uralkodás nehézségeiről elmélkedett, egyszerűen megállt a helyiség közepén. Fjodor kérdőn néz rá.
- Ja, igen? – pislog elvarázsolt arckifejezéssel Svetna. A cár fáradtan felnevet. – Oké, na, szóval... - ül le az egyik székbe a nagyhercegnő. – Miről van szó? Úgy értem, mi ez az egész mostanában?
- Hogy érted? – ül le az apja is. Svetna fél szemöldökét felvonva, amolyan „ezt nem gondolhatod komolyan" arckifejezéssel néz rá.
- Tudom, hogy van valami, ami rendesen bekavart, és nagyon rossz érzés, hogy fogalmam sincs, mi az. Dmitrij is tagadja, hogy tudna bármit. De ő valószínűleg tudja, csak nekem nem mondotok el soha semmit.
- Ő sem tudja – támasztja meg a karját az asztallapon. - Ő nem igazán vesz észre ilyesmit. Szerintem a megfigyelőképességből az ő részét is te kaptad.
- Azért ezt nem nagy művészet észrevenni – fonja össze a karját maga előtt a lány. – El tudod képzelni, milyen rossz, hogy fogalmam sincs, mi a gond?
- Teljes mértékben – dörzsöli meg az arcát a cár. – Az a probléma, amit te észrevettél, pontosan ilyen eredetű. Fogalmam sincs, mi baja a másik félnek.
Svetna a homlokát ráncolja.
- Vagyis...? – mutatja a kezével, hogy folytassa. Ebből még nem sokat tud leszűrni.
- Az USA nem a kedvenc vitapartnerem. Két órát beszélgettem a nagykövettel, de végig mellébeszélt. Ha valamit felhoztam, akár csak az import-exportot, csak a triviális tényeket kezdte taglalni. Nem lehet vele egyről a kettőre jutni. Hetek óta ez megy. Nagyjából dísznek jön, hogy a sávos-csillagos zászló alatt bólogasson, vagy a fejét rázza. Ilyen erővel Activityzhetnénk, ugyanannyi értelme lenne.

Svetna teljes megértéssel pislog. Hetekig tárgyalni valakivel, aki nem tárgyal viszont, elég fárasztó lehet.
- Ha tudnék, mondanék valami okosat, de passzolom a dolgot... Nem tudom, hogyan lehetne rávenni az együttműködésre. A diplomácia nem arról szól, hogy a felek megbeszélik az álláspontjaikat?
- De, nagyjából arról kellene. Csakhogy nem mindenki ilyen egyenes és lényegre törő. Amerika pont nem az a kategória, akiket kedvelek. Kész szenvedés bármit kihúzni belőlük.
- Szívesen szerzek harapófogót, ha azzal könnyebb lenne – vigyorodik el Svetna. Érdemben nem tud segíteni, fáradt is hozzá, hogy ott helyben megoldja, és nem ért a politikához. Úgy biztos nem, mint az orosz cár. Azt veszi elő, amit ilyenkor mindig: a humort.

Fjodor elmosolyodik, és az asztal felett átnyúlva összekócolja Svetna haját.
- Menj aludni, angyalka! Olyan álmosan pislogsz, hogy egy lajhár is megirigyelné!
- Nézz oda, ki mondja ezt... - áll fel a székből a nagyhercegnő. Nyújtózkodik, aztán egy ötlete támad. – Te is menj aludni. Az iroda kulcsát pedig... - a tenyerébe mutat. Az apja kérdőn néz rá. - Reggel hatkor megkapod. Hogy biztosan tudjam, nem állsz neki hajnal négykor dolgozni.
- Honnan veszed, hogy hajnalban dolgoznék? – vonja össze a szemöldökét a cár.
- Ne viccelj! Jó ideje kávén és Nutellán vegetálsz. Ja, és a kávéfőző időzítője négyre van beállítva a konyhában...
A férfi bólint, és ő is feláll a helyéről. Kimennek az irodából. Odakint Svetna elnyom egy ásítást, aztán a zsebébe nyúl, hogy zsebkendőt vegyen elő. A zsepivel együtt a BKV jegyét és előrántja. A papír a földön landol. Egy pillanatra megdermed, ezt valószínűleg Fjodor is észreveszi, mert hirtelen felkapja a jegyet.
- Ez meg mi? – tartja maga elé, és gyanakvóan néz a lányára.
- BKV jegy – Svetna ártatlan arckifejezést ölt magára.
- Egész pontosan hogy is kerül hozzád BKV jegy? – vonja fel a fél szemöldökét a cár.
- A zsebembe raktam.
- Ne kertelj! Magyarázatot várok, hogyan kerül a te zsebedbe buszjegy!
- Adrié... csak neki nem volt zsebe... és én raktam el, hogy el ne hagyja... - a tapétát tanulmányozza. Rettenetesen tud hazudni, és nem is szeret.
- Most úgy teszek, mintha elhinném, te pedig úgy teszel, mintha nem létezne BKV. Tudod, milyen veszélyes egy ekkora városban egyedül buszoznod? Egyébként is, egyedül menned bárhová? Nem hiszem, hogy Szergejjel BKV-ztál.
A nagyhercegnő lesütött szemmel bólint, aztán elveszi a felé nyújtott jegyet és az iroda kulcsát.
- Jó éjt, apa!
- Jó éjt, Svetna! – mindketten a szobáikba indulnak.

A Cárleány Budapesten (I.)Where stories live. Discover now