A Cárleány Budapesten (I.)

25. Fejezet: ..., ha betartják, úgy jó

Mire a nap felkelt, a kertre vastag hótakaró borult. Svetna az ablakhoz húzza a székét, és onnan figyeli a vakító fehérséget, miközben a fodrász mögötte szüntelenül bosszankodik a kócos haja miatt. Ő rá sem hederít, teljesen a gondolatai rabságában tengődik. Ez a látvány romantikus is lehetne, ha nem a pokolba készülődne épp. Elfogadni Alexandertől a gyűrűt, igenis, a pokol földi alternatívája.

Gondolataiból a nyíló ajtó hangja zökkenti ki. Dmitrij beljebb lépked, és leguggol a húga elé. A nagyhercegnő közömbös és kimerült arccal néz rá. Az éjjel alig tudott aludni.
– Találunk megoldást. Közösen. Ígérem – a cárevics eltöpreng, és válaszra vár, aztán megfogja a húga kezét. – Nem engedem, hogy bármi rossz történjen veled.

Svetna, mit sem törődve a fodrásszal, előre hajol, és a bátyja nyakába borul. Dmitrij magához szorítja reszkető kishúgát, és teljes meggyőződéssel, továbbra is arról magyaráz, hogy megoldást fog találni. Csak idő kérdése, és kitalálja, mit tegyenek.
– Most ez az egyetlen lehetőség – húzódik el a nagyhercegnő. – Muszáj meglépnünk, ha békét akarunk. Én békét akarok.

– Persze, hogy azt akarsz – mosolyodik el a cárevics. – Te mindig a legjobbat akarod mindenkinek. Büszke vagyok rád, tudod?

– Ez az érzelgős éned megijeszt, tudod? Olyan, mintha a halálomat könyvelnéd el előre! – csóválja a fejét. Őt is padlóra küldi mindez, de nehezebb elviselnie, ha ennyire nyíltan sajnálják érte.

Dmitrij felhagy az érzelgős megszólalásaival, és inkább a fodrászhoz fordul.

– Na, és meséljen már, mire jó ennyi légfrissítő egy fodrásznak? – emel fel két sprayt, amiken a „hajlakk" és a „hővédő" felirat virít, szép nagy betűmérettel. A fodrász sötét szemöldöke egészen a homloka közepéig ugrik, de a sokk ellenére a lehető legkedvesebben kezd magyarázni a cárevicsnek.

– Ezek nem légfrissítők, fenség, hanem hajlakk és hővédő spray.

– Világos. Gondolom, létfontosságúak. Főleg a hővédő december elején – tanulmányozza hamis érdeklődéssel. Szegény fodrászon látszik, mennyire fárasztó munkája van.

– Kifejezetten – inkább visszafordul Svetna félkész hajkoronájához. Dmitrij zsebre tett kézzel sétál ki a szobából, a nagyhercegnő pedig tovább nézi a kinti világot.

A csendes készülődést kopogás szakítja félbe, aztán egy szobalány nyit be.
– Vendége érkezett, nagyhercegnő – jelenti be kihúzott háttal.

– Küldje be!

Néhány pillanat múlva Elle sétál be a szobába, majd némi hezitálás után odahúz egy széket Svetna mellé és leül. Mióta kiderült számára Svetna és Dmitrij igazi neve, nem lett olyan jóban a nagyhercegnővel, mint azelőtt. Most is csak nehezen tud belekezdeni a mondandójába.

– ­Svetna, szerintem túlzásba viszed a drámázást!

A nagyhercegnő meglepve vonja fel az egyik szemöldökét. Igaz, hogy nehezen viseli az eljegyzés tényét, azt mégsem gondolná, hogy látványos jeleneteket rendez, ami indokolná Elle kijelentését.

– Ezt meg hogy érted?

­– Dmitrij egyfolytában érted aggódik, és semmi másra nem tud figyelni! Ne vond el minden figyelmét a hisztiddel! – fonja össze maga előtt a karját. Svetna megdöbben. Nem gondolta volna, hogy Elle ennyire nem kedveli.

– Semmi közöd hozzá, mit csinálok és hogyan! – reagál kissé élesebben, mint ahogy tervezte. A hangulata nem éppen rózsás.

– Van hozzá közöm, mert Dmitrij barátnője vagyok! Az érdekházasság meg nem akkora világvége dolog, hogy ennyire látványosan sajnáltasd magad! Vannak sokkal rosszabb dolgok is a világon! – forgatja a szemét. A nagyhercegnőnél igazán kezd betelni a pohár, és az érdekházasság emlegetése is rontja a kedvét.