A fény gyermeke ✔

11.fejezet - Az út kezdete

Amint Zen reggel felkelt elindult egy sétára. A gyógyfüvész Mester futott oda hozzá.
-Zen herceg! Nem látta Shirayuki-kunt??
-Sajnos nem.. pedig beszélni akartam volna vele. Miért kérdi??
-Nem jött még be dolgozni, pedig ő szokott a legelső lenni.
-Akkor nagyon keményen dolgozik..
-Igen.
-Keressük meg!!
Zen azt a helyet vette célba ahol eldöntötték, hogy vigyáznak egymásra. Az erdőben lévő kis helyet.
A Mester Shirayuki lakása felé vette az irányt.
Hamarosan oda is ért. Bekopogott. Semmi. Kopogott még egyszer, egy kicsit hangosabban. Még mindig semmi.
-Shirayuki-kun. Itt vagy?
Nem jött válasz. A Mester rátette a kezét a kilincsre és lenyomta. Nagy meglepetésére kinyílt az ajtó. Belépett.
-Shirayuki-kun. Itt vagy??
Nem jött válasz. A Mester beljebb lépett és akkor meglátta a leveleket az asztalon. Odafutott és felkapta őket. Az egyiken a saját nevét látta. Felbontotta és elolvasta. Mikor végzett kiviharzott a lakásból és elindult Zen után.

Zen szemszöge
-----------------------------------------------------------

Megijedtem. Azt hittem, hogy Shirayuki dolgozik. Azért nem kerestem. De nem. Nem ment el. Így futva elindultam a helyünkhöz. Mikor odaértem egy lány feküdt ott. Aludt. Nem ismertem, de mégis. Szürkés-barna haja gyengéden az arcát csiklandozta. Olyan szép volt. Hamarosan ébredezni kezdett. Én csendben visszaosontam a kastélyhoz. A gyógyfüvész Mester jött velem szembe.
-Elment. Nem tudom, hogy hova,de...
Megfordultam és vissza futottam a helyhez. A lány már nem volt ott.
-Shirayuki! Merre vagy?
Nem kaptam választ. Térdre rogytam. Sírtam. Nem tudom, hogy miért, a könnyeim egymás után szántották végig az arcom. Fájt, hogy elment. Mégis... én akartam Tanbarun-ba elküldeni... Egy kéz nehezedett a vállamra. Felnéztem. A bátyám guggolt mögöttem.
-Zen. Nem szabad sírnod. Erősnek kell lenned.
-De mégis miért tette ezt, bátyám?
-Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy ki fog derülni. Addig is. Gyere velem.
Felállt mellőlem, én pedig követtem. A gyakorló térre vezetett.
-Fogd a kardot.
Meg is tettem. Majd elkezdtünk harcolni.

Shirayuki szemszöge
-----------------------------------------------------------

Késő estig kóboroltam az erdőben. Mikor alig bírtam menni az éhségtől és fáradságtól megláttam. A helyünket. Zen-nel. Utolsó erőmmel odafutottam. Az ott lévő márvány kőre lefeküdtem. Azonnal elaludtam.
Madárcsiripelésre ébredtem. Volt közte egy másik hang is. Az avarra lépő cipő hangja. Felpattantam és megszédülve bújtam a legközelebbi fa mögé. Épp időben.
-Shirayuki! Merre vagy?
Zen volt az. Nagy erőfeszítésembe kellett, hogy ne menjek oda.
Hamarosan egy másik hang szólalt meg.
-Zen. Nem szabad sírnod. Erősnek kell lenned.
*Zen sír. Miattam?* Nekem is eleredtek a könnyeim.
-De mégis miért tette ezt, bátyám?
Mostmár tudom, hogy ki szólalt meg. Az első herceg.
-Zen..
Amikor halkan megszólaltam valaki befogta a számat. Obi volt az.
-Ssss...
-Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy ki fog derülni. Addig is. Gyere velem.
Hallottam, hogy fölállnak és elindulnak valamerre. Obi levette a kezét a számról.
-Oujo-san. Nem tudom, hogy miért tetted. Nem is érdekel. Segítek neked kijutni. Utána arra mehetsz amerre szeretnél.
-Honnan tudod, hogy én vagyok?
-Elég régóta ismerlek és figyellek...
Mostmár ketten indultunk el. Nem tudom, hogy merre. Egy dolgot biztosan tudok. Jó kezekben vagyok.
-Obi! Várj!
Vissza futottam a kőhöz. Fogtam egy tollat és írni kezdtem.
Zen bármi baj történik veled, én ott leszek melletted.
Shirayuki

Visszamentem Obi-hoz.
-Indulhatunk.

Sziasztok! Meg is jöttem a következő résszel! A történt most elkanyarodik egy másik szálra.. Remélem, hogy tetszett!
Pacsi és Ölelés!!