A fény gyermeke ✔

18. rész - Minden jó ha a vége jó.. Vagy mégse?

Gyönyörűen sütött le a nap Clarines utcáira. A palotában a gyógyászati résznek az egyik szobájában egy lány ébredezik. Pár napja élete legnehezebb csatáját vívta meg. Az összes erejét felhasználta, így nagyon fáradt volt. Hiába sütött a nap, mikor temetésre kell mennie. Egy fiúéra, aki nem egyszer mentette meg őt...

Zen bement az egyik orvosi szobába. Obi feküdt ott. A kötés, ami a mellkasán volt, átvérzett. Zen odament hozzá és így szólt:
-Köszönöm.
-Nem kell. Hisz ez volt a feladatom.
-Még most is az.
-Nem... azért szerettem volna, hogy ide gyere, mert elakarok köszönni.
-Elköszönni? Miért?
-Érzem, hogy az életem végét járom.
-De.. de..
-Nem kell mondanod semmit.
-Igazad van. - azzal Zen elővett egy papírt és elkezdte olvasni - Én Izana Wistaria ezennel ezt a kitüntetést adományozom neked, amit senki nem vehet el tőled a Wistaria család kihalásáig.
Mikor Zen befejezte átnyújtotta Obi-nak a papírt és a kitüntetést.
"A Wistaria család barátja és helytartója" Ez állt rajta.
-Zen.
-Igen?
-Kérlek vigyázz Oujo-san-ra.
-Mint mindig.
Obi a kezét nyújtotta, amit Zen meg is fogott.
-Igérem.
-Köszönöm. - azzal Obi behunyta a szemét és meghalt.
Zen szeméből kigördült egy könnycsepp.
-Viszlát, Obi.
Hamarosan bejött a gyógyfüvészmester.
-Zen herceg.
-Igen?
-Kérem, most jöjjön ki.
-De..
-Elhiszem, hogy rossz, de búcsúzzon el tőle. Már elment. Nem lehet visszahozni.
-Igaza van... De akkor is fáj.
Zen elkezdett sírni, majd elkezdett énekelni: "Elmúlt, véget ért a nyár... " (A fent berakott dalt)
-Ez csodaszép volt.
-És szívből jövő..
Zen elindult az ajtó felé, majd megállt és így szólt:
-Bárhova mész, remélem, hogy jó helyre kerülsz, Drága Barátom, Obi. - majd kiment az ajtón.
-Elment? - kérdezte Mitsuhide.
-Igen.
-Obi... - suttogta Kiki - Túl szigorú voltam vele.
Kiki is elkezdett sírni.
-Gyere ide - intette magához Mituhide
Kiki odament és hozzábújt. Már Mitsuhide is sírt. Erről az egészről egyedül Shirayuki nem tudott. Ő még aludt.
Shirayuki ébredezni kezdett. Zen ott ült az ágya mellett és várt. Várt rá.
-Zen.
-Itt vagyok.
-Zen.
-Shirayuki?
-Zen.
-Emlékszel rám?
-Sajnos nem. Csak erre az egy szóra: Zen. Tudod,hogy ki vagy mi az?
-Én vagyok Zen.
Zen kinyújtotta a kezét Shirayuki felé.
-Fogd meg, nyugodtan.
Shirayuki meg is tette. *Ennek a kéznek a puhasága. Annyira ismerős.* Shirayuki előtt fel rémlett egy kép, melyen ő és a barátai voltak.

-Shirayuki. Van valami baj?
-Nincs.
-Majd később vissza jövök.
-Jó.
Zen felállt odament az ajtóhoz és kilépett rajta. Nagy meglepetésére Shirayuki átölelte.
-Már emlékszem. Sajnálom. Az a sok emlék összezavart.
Zen megfordult és átölelte Shirayuki-t, aki sírt.
-Én úgy sajnálom.. Minden miattam történt!
-Nem.. én voltam a hibás. De most ez nem számít.
-A többiek hogy vannak?
-Nem túl jól..
-Miért?
-Mert... Obi meghalt.
Shirayuki nem tudott mit mondani. Összeszorította a kezét, minek az lett a következménye, hogy Zen pólóját fogta.
-Ez.. is... miattam.. volt!
-Nem! Engem akart megvédeni!
Pár perc csönd telepedett rájuk. Míg végül Zen törte meg:
-Tudod.. - engedte el Shirayuki-t - nagyon régóta akarok kérdezni tőled valamit. De sose tudtam, mivel mindig eltűntél.
-Mi az?
-Tudom, hogy nem a legjobb pillanatban kérdezem..
-Mit?
Zen letérdelt és elővett egy dobozt. Felnyitotta majd megszólalt:
-Hozzám jössz feleségül?
Shirayuki elpirulva válaszolt:
-Igen!
Zen kivette a gyűrűt és Shirayuki ujjára húzta. Felállt megfogta a derekánál, felemelte és megforgatta őt.

-Szeretlek!
-Én is téged! - azzal megcsókolták egymást.