ELŐSZÖR » első kötet

e

- Sujinak -

Felhős, novemberi idő volt, amikor először beszélgettünk.

Ironikus, hogy ugyanabban a közértben találkoztunk újra, aminek az ajtajában még októberben kiszúrtalak téged. Elvégre, mennyi esély volt rá, hogy valaha újra látlak? Ráadásul pont ugyanott, ahol legutóbb?

Elképesztő, mit produkál néha az élet. Mintha még a sors is együtt akart volna látni minket. Az én legnagyobb örömömre.

Azonnal felismertelek, amint megakadt rajtad a tekintetem. Bár ez nem az én érdemem volt, hanem az extravagáns stílusodé. Elvégre, nem sok olyan embert láttam rajtad kívül, aki képes volt felvenni egy égkék szövetkabátot egy gyümölcsökkel díszített gumicsizmával és egy citromsárga farmerrel. Egy szó mint száz, nem volt nehéz kitalálni, hogy te vagy az.

Éppen az üdítők között válogattál, amikor vettem egy mély levegőt és bátortalanul odaálltam melléd.

Nem akartam rád rontani, nehogy rosszul ítélj meg, ezért nem szólítottalak meg azonnal. Viszont azt sem szerettem volna, hogy megint eltűnj, ezért úgy tettem, mintha én is a kínálat között bogarásznék, közben azonban végig téged figyeltelek.

Feltűnt, milyen kifejezéstelen az arcod. Tagadhatatlan, hogy a vonásaid szépek és nőiesek voltak, de olyan merevséget tükröztek, hogy lehetetlen volt bármiféle érzelmet leolvasni róluk. Pedig próbálkoztam. Kutakodva fürkésztelek, hasztalan. A szemeid olyan üresek és hidegek voltak, hogy képtelen voltam eldönteni, mi jár a fejedben.

Unalom? Szomorúság? Düh? Vagy mindhárom egyszerre?

Olyan voltál, akár egy keresztrejtvény az újságban, amely csak arra várt, hogy megfejtsék. Néha még ma is elgondolkozok, vajon te is azt akartad, hogy valaki lerántsa végre a leplet a talányaidról?

Tekintve, hogy nem ismertelek, nem akartam feltételezésekbe bocsátkozni, ezért annyiban hagytam a dolgot és elhatároztam, hogy előítéletek és találgatások helyett inkább kiderítem, miért vagy ennyire közönyös a körülötted történő dolgokra.

Már éppen szólásra nyitottam volna a szám, amikor egyszeriben - minden előjel nélkül - felém fordultál és megkérdezted, hogy melyik a kedvenc üdítőm.

Ez annyira váratlanul ért, hogy teljesen ledermedtem.

Egy hosszú pillanatig csak álltam ott, mint egy földbe vert cölöp és csak bámultalak, mintha nem akartam volna elhinni, hogy ez az egész tényleg megtörténik.

Hogy te valóság vagy.

Így kezdődött minden.

De hiába mosolyogtál, a szemeid továbbra is élettelenül csillogtak.