ELŐSZÖR » első kötet

k

- Sujinak -

Napsütéses, júniusi nap volt, amikor először beszéltünk arról, hogy idol szeretnék lenni.

Egy fagyizóban ültünk, amikor úgy döntöttem, hogy kikérem a véleményedet.

Nem ismertem olyan embert, akire nálad jobban felnéztem volna, elvégre te voltál a legfontosabb személy az életemben, mondhatni a példaképem voltál, ezért mindenképpen meg akartalak kérdezni, hogy szerinted elég jó lennék-e ahhoz, hogy a szórakoztatóiparban dolgozzak.

Már nagyon régóta dédelgettem ezt az elképzelést a szívemben.

A táncoláson kívül semmihez sem volt igazán tehetségem, nem voltam olyan okos és szorgalmas, mint az osztálytársaim, ezért úgy gondoltam, hogy profitálhatnék ebből, ha már minden máshoz alkalmatlan vagyok.

Minden energiámat ebbe fektettem és szerettem is ezt csinálni, ezért szívesen kipróbáltam volna magamat élesben is, előtte viszont tudni akartam, hogyan vélekedsz erről az egészről.

Tartoztam neked ennyivel.

Mivel te is megosztottad velem a legféltettebb titkodat, úgy éreztem, hogy nekem is muszáj beavatnom téged az álmaimba, melyeket még a családommal sem mertem megosztani.

Azt gondoltam, hogy boldog leszel, ha elmondom neked a terveimet. Azt hittem, hogy te is ugyanolyan örömmel fogod fogadni, mint ahogyan én viszonyultam hozzá, de amilyen ostoba voltam, nem gondoltam bele jobban, milyen sebet tépek fel benned.

Amikor a kérdés elhagyta a számat, lemerevedtél.

A kanalad megállt a levegőben, félúton a szád és a fagyiskelyhed között, miközben a reménnyel teli arcomra emelted a tekintetedet. A szemeid olyan szintű csalódottságot és fájdalmat tükröztek, hogy döbbenetemben nyomban lefagyott a mosoly az arcomról.

Nem értettem, mi ütött beléd.

Ahelyett, hogy bármiféle tanácsot vagy kritikát mondtál volna, csak ennyit kérdeztél: "Jimin, te akkor most el akarsz hagyni engem?"

Ez annyira meglepett, hogy egy hosszú pillanatig csak tátogtam, akár egy partra vetett hal. Először kapásból rá akartam vágni, hogy nem, hiszen mindennél jobban szerettelek téged, azonban ahogy jobban belegondoltam a dologba, a te szemszögedből tényleg olyan volt, mintha a hírnév miatt szakítani akartam volna veled.

Fogalmam sem volt arról, mit mondhatnék.

A pillanat hevében úgy akartam határozni, hogy lemondok az idealizált jövőképemről, ám amikor eszembe jutott az a rengeteg idő, amit gyakorlással töltöttem és az a sok munka, amit abba az elképzelésbe fektettem, hogy egyszer idol leszek, akaratlanul ugyan, de összeszorította az állkapcsom.

Tisztában voltam vele, hogy az lenne a helyes, ha mindezt hagynám feledésbe merülni érted, tekintve hogy te is mennyi mindent feláldoztál értem, de amikor mélyebbre ástam magamat a témában, képtelen voltam elengedni az álmaimat. Egyszerűen nem vitt rá a lélek.

Vágytam arra, hogy idol legyek, akit mindenki szeret és elismer - ha már addig ez nem adatott meg nekem - de ez számodra nyilván sértő volt, mert ezzel azt sugalltam, mintha a te figyelmed nem lett volna számomra elég.

Szerettem volna közkedvelt művész lenni, bejárni a világot, megismerni rengeteg embert és érdekes kultúrát, éneklést és nyelveket tanulni, de ahogyan összetalálkozott a pillantásunk, akkor esett csak le, hogy mindez számomra elérhetetlen, mindaddig amíg te és én össze vagyunk kötve, mint barát és barátnő egy kapcsolatban.

Egy idol élete rendkívül összetett és nehéz, amibe egy kapcsolat nem igazán fér bele. A rengeteg feladat és bonyodalom közepette még én sem hittem, hogy magam mellett tudlak tartani. Nem lett volna fair veled szemben. Nem várhattam el, hogy hónapokat, vagy akár éveket kelljen rám várnod rám, magányosan és elfeledve. Nem akartalak kitenni ennek, de önző módon elveszíteni sem akartalak.

Az izgatottságom azonnal elillant, amint ez tudatosult bennem, a helyét pedig olyan mérhetetlen letargia és bűntudat vette át, amely mázsás súlyként telepedett a mellkasomra.

A kezeim enyhén remegni kezdtek, miközben feléd nyúltam, hogy megérintselek és megnyugtassalak, hogy veled maradok, de végül visszahúztam az ujjaimat, felismerve a helyzet igazi nehézségét.

Választanom kellett közted és egy lehetséges karrier között.

Úgy éreztem, mintha kettétépték volna a szívem, pedig annak mindkét fele érted dobogott. Te voltál életem legnagyobb szerelme, miattad keltem fel minden reggel és tértem nyugovóra minden este, veled akartam leélni az életemet, veled szerettem volna családot alapítani és megöregedni, mégis azon kaptam magamat, hogy azon gondolkozok, milyen lenne, ha te nem lennél.

Azonban még mielőtt bármi mást is tehettem vagy mondhattam volna, felálltál - a hallgatásom nyilván választ adott a kérdésedre - és csak ennyit mondtál: "Pont olyan vagy, mint a szüleim. Tudhattam volna, hogy ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen."

A szemeim könnyekben úsztak, miközben figyeltem, ahogyan vetsz rám egy utolsó, lesújtó pillantást majd hátat fordítasz nekem: "Ég veled Jimin. Minden jót kívánok neked."

Eszeveszett gyorsasággal nyújtottam ki a kezeimet, hogy visszahúzzalak magamhoz, de mire észbe kaptam, már túlságosan messze voltál.

Nem értelek el.

A mai napig azt kívánom, bárcsak téged választottalak volna.